Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)

1882/17 / 2. szám - Intézkedések az írói tulajdon erélyesebb megvédése tárgyában. Olaszország

KÜLFÖLDI JOGÉLET. 133 író neve bitoroltatik, idegen munka, sőt néha oly nézetek is tulajdoníttatván neki, melyek a valódi müveiben nyilvánultakkal ellenkeznek. Az okok között, melyeknek e fsajnálatos rendellenesség tulajdonítandó, különösen azt említik, hogy a hatóság kevés buzgalmat fejt ki az azok elleni per indítása és folytatása körül, kik az 1865-iki törvény által büntetett cselekményeket elkövetik. Ennek igazolásául arra történik hivatkozás, hogy a némely ügyészségnél dívó rendszer szerint a sértett fél panaszától tétetik függővé az utánnyomás miatti bűnvádi eljárás megindítása, s hogy azok minden kezdeményezéstől tartózkodva, csupán azon vizsgálati cselekményekre szorítkoznak, melyeket maga a fél, magán értesülése szerint kérelmez. Minek következménye, hogy a perek nem készülhetnek elő a kellő gonddal, s nem folyhatnak azon serénységgel és teljességgel, mely az irói tulajdon megítélésének gyors és elmaradhatatlan büntetéséhez szükséges. Ha ily rendszer létezik, akkor az alig van Összhangzásban akár a fennálló bűnvádi eljárás elveivel, akár az irói jog sajátságos természetével. Bűnvádi eljárásunk említett elvei szerint a bűnvád lényegében véve közkereset s hivatalból gyakoroltatik mindazon esetekben, hol megindításához a károsult vagy sértett fél kérelme kifejezetten nem kívántatik. Azért a hivatalból indított bűnvádi kereset a szabály, a bűnügyi magánvád pedig a kivétel, mely csak azon esetekre szorítkozik, midőn a törvény kétségtelen rendelete szerint a sértett fél kérelme nélkül eljárni nem lehet. Miután pedig az 1865-iki törvény nem tartalmaz oly intézkedést, mely a szellemi termékek utánzói ellen emelendő bűnvád gyakorlását a sértett fél panaszától tenné függővé, kétségtelennek tartom, hogy ezen esetekben is a hivatalból emelendő vád általános szabálya áll, mihelyt a cselekmény bármely módon az ügyészség tudomására jutott. Másrészt, a mint mondám, az ilyen rendszer alig felel meg az irói jog külön természetének; mert habár tartama és gyakorlásának módja tekintetében feltételes jogról van is szó, az, mint minden jószág, mégis vagyonrészét képezi annak, ki jogosan birja. Epugy a törvény oltalma alatt kell tehát állnia, mint bárminő tulajdonnak; és pedig annál nagyobb szigorral, minél könnyebb azt bitorolni, s minél nagyobb a társadalom általános érdeke abban, hogy az emberi tevékenység legnemesebb terméke tiszteletben álljon és sértetlen legyen. Ha tehát a tulajdonjog csalárd megsértése általában hivatalból üldöztetik, hasonló okból igy kell eljárni az irói jog megsértése esetében is. E felfogást támogatja azon körülmény, hogy az irói jog nemzetközi szerződéseknek is tárgya, s az utánzók gondos és erélyes büntetésének mellőzése hazánk azon tisztességét és hirnevét is csorbítja, hogy az idegen hatalmakkal kötött szerződéseknek becsületes teljesítője. De a bünvád sikeréhez nem elegendő, hogy az a magánpanasztól függetlenül gyakoroltassék; szükséges az is, hogy ne szorítkozzék azon térre, melyen a bűntett felfedezve vagy feljelentve lön. A szellemi termékek utánzása többnyire nem áll meg egy városon belül; ismeretes a bűnösök azon fondorlata, hogy, a jogszolgáltatás kutatásait könnyebben