Magyar igazságügy, 1880 (7. évfolyam, 13. kötet 1-6. szám - 14. kötet 1-6. szám)

1880/14 / 1. szám - A faluközösség eredete. Ősi család és tulajdon. 1. közlemény

56 ket is szükségkép áthatotta, melyek diíferentíált különlételt nyertek. Egy szóval: a differentiátió nem egyéb, mint a mozgás szétszórása, megoszlása. Hogy pedig ezen megoszlás alatt, maga a mozgás inhaerens Összege is megfelelő átalakulásnak, azaz az anyag fejlődésének megfelelő lényegi fejlődésnek indult, könnyen felérheti, bár ki elvont tényezők, eszmei kategóriák configurátióit lelki szeme elé idézni ábrázolni tudja. Nem idézünk azon számos példából egyet sem, melyet Spencer fel hoz. Hogy a „mozgás", melynek fogalma alá Spencer a társadalmi szervezeteket ugy mint az emberi lényeget mozgató szellemi erőket is sorozza, midőn megoszlik, tehát külterjedelemben nő, ezen különbözeteiben azonban egyszersmind határozottabb, szabatosabb körvonalakat is ölt, tehát belterjileg is tisztul, egészében véve átalakul és fejlik, az oly processus, melyet a tapasztalati tények uton-utfelen feltüntetnek, ugy hogy a tapasztalati szemlélet ellenében, inkább az ellenkezőnek, valamely anyagi vagy szellemi mozgató erőnek ilyetén fejlődési folyamat alatti veszteglését, stagnatióját kellene külön bebizonyítani és példákkal megvilágosítani.9) Már most vonjuk meg ezen merőben általános okoskodásnak részleges következtetését ; és kíséreljük meg alkalmazni a problémára, mely ezen soroknak voltaképi tárgya, a társadalmi egységre, melynek fejlődés folyamára visszavezettem a faluközség eredetének magyarázatát is: az egyénre, az egyéniségre mint mozgató erőre. Magától értetődik, hogy itt nem lehet, szó az alkalmazás azon minutiosus, adalékszerü módjáról, mely p. o. egy mennyiségtani tételről valamely erömütani tünetre nyílik. Egy nagy általános eszmét, a mint az az emberiség történetében feltűnik, nő és fejlődik, sohasem sikerűlend valamely elmélet vagy törvény fonalán oly positiv szabatossággal végig kisérni, mint valamely egyenletnek kibontakozását. A szellem ama legbensőbb, intuitív látképességét igényli az, melyet nem pótolhat semmi külső demonstrálás. Az egyén, az egyéniség fejlődése pedig ilyen végérhetetlen, emberiségi eszme. Erintettük fentebb, hogy az egyed első nyomai társaságba vezetnek vissza. A történetelötti embertani leletek, a történet és hagyomány emlékei, s az őskor azon élő maradványai, melyeket 8j A fejlődési elv fentebbi vázlatos taglalata a „First Principles" XIV.—XVII. fejzeteiben foglaltak alapján dolgoztatott ki, melyekben ezen elv behatón és számos különnemű példákkal kifejtetett; hová e kérdés iránt érdeklődőket utalom. Magam e helyütt csak nagy vonásokban követhetém azt, helyenként, mint az idézetből is látható, kiegészítvén a mű más részeiből kölcsönzött néhány vonással.