Magyar igazságügy, 1880 (7. évfolyam, 13. kötet 1-6. szám - 14. kötet 1-6. szám)

1880/14 / 1. szám - A köteles rész. A m. tud. akadémia által jutalmazott pályamű Dr. Zsögöd Ernőtől. 6. [r.]

28 élete folyására vissza nem hat, és csakis a hagyatéki érték szerint számit. Hogy a római jogirók a messzeséget e két intézmény egész világa között mennyire érezték, ez kitűnik már az általuk használt kifejezések külömbözöségéoöl. Hallottuk Gaius-tól, mikor azt mondja a libertusra : i u b e t u r i t a t e s t a r i, ut patrono suo partém dimidiam bonorum suorum relinquat; nem ritkán találkozni a patrónusra vonatkozva ily kitétellel: debitam sibi partém vindicare; úgy a dolus malus meg a fraus kitételei mely mindkettő átalában használatos az oly ügyletek minősítéséül mik által a libertus patrónusa köteles részét csorbitja: mindez élő színekkel tükrözi vissza azt a szigorúan jogi alapot, a min ez intézmény áll, de a mitől a közelvérek intézménye teljesen idegen. Tudjuk hiszen, hogy jó ideig actio-nak t. i. keresetnek is átallák nevezni a közelvérek panaszos fellépését: fraus és dolus kitételei pedig teljesen ösmeretlenek ez intézmény körében; és ki mert volna Rómában, hol a XII. táblás törvényben letett korlátlan végintézkedö szabadság az Örökösödési jognak sarkalatos tétele volt, igy szólni az örökhagyóhoz szemközt a közelrokonaival: iubetur ita testari? Nyíltan kifejezve azt, hogy a libertus és patrónusa közti jogviszony nem szolgálhat mintául a családbeliek jogaira nézve: a római jogkönyvekben különösen egy helyen találni. A gyermek és a rabszolga, mint tudjuk, egyaránt állanak a családfő protestas-a alatt, és miként a rabszolga szabadságát urától úgy a filius familias önjoguságát várta az édes atyától. Ezért az apának mint parens m a n u m i s s o r-nak szintén volt köteles része a felszabadított fia irányában az emancipatió jutalmául1). De e köteles rész csakis a végakarata ellenében a fiúnak volt hatályos, mert a mikor kérdéssé vált, vájjon nem kék-e megadni a parens manumissor-nak a jogot arra is, hogy köteles részét miként a patrónus az élők közti ügyletek felbontásával szintén kereshesse, a római jogiró e gondolatot szinte megütődve utasítja vissza, mondván : Non usque adeo exaequandus est patrono parens, ut etiam Faviana et Calvisiana actio ei detur, quia iniquum est ingenuis hominibus non esse liberam rerum suarum alienationem. (Gaius) L. 2. D. 37. 122). .'>"-" 4 *) Emancipatus a parente in ea causa est, ut in contra tabulas Itffoorum possessione liberti patiatur exitum; quod aequissimum Praetori visum est, quia a parente beneficium habuit bonorum quaerendorum, quippe si filius familias esset, quodcunque sibi acquireret, eius emolumentura patri quaereret; et ideo itum est in hoc, ut parens exemplo patroni ad c. t. bonorum possessionem admittatur. L. 1. pr. D. 37. 12. 2) Ily föllendülésével a szabad ember méltóságérzetének találkozni a római jogiróknál a jog egyéb részében is, igy, mikor kérdéssé vált vájjon a testi sérülést szenvedett testi megromlása díját felszámithassa-e, azt mondja Gaius : scilicet ut non deformitatis ratio habeatur, q u u m 1 i b erum corpus aestimationcm non recipiat. L. 3. D. 9. 1.