Magyar igazságügy, 1880 (7. évfolyam, 13. kötet 1-6. szám - 14. kötet 1-6. szám)

1880/14 / 1. szám

5 történeti allusiói kitűnően válogatottak valának. Sokért nem adom, hogy utolsó requisitoire-ja elmondásánál jelen lehettem. Mint esküdt végeztem szolgálatot s kötelességem volt elfogulatlanul hatást engedni magamra előterjesztéseinek. Vádbeszéde mély benyomást tett s alighanem maradandó helyet fog találni forensis szónoklatunk termékei között. De replikája minden várakozást fölülmúlt. A barreau egyik legjobb szónokával állott szemben, állása épen nem volt könnyű s Eötvös Károly el is vitatta tőle az ügy sikerét. De a szónoklati és a tudományos győzelem határozottan Löw Tóbiásé volt. Debatteri tehetsége legszebb fényében ragyogott, minden vágása talált, minden czáfolata sikerült; beszéde alakjára nézve pedig csak annyit mondhatok, hogy az a vérré vált francziasság volt. A párisi parquet becsületet vallott volna e szónoklattal. — — — És szellemének e fényes nyilvánulása után három hónapra mint halottat emlegetjük Löw Tóbiást! Van a költőknek egy regényes kívánsága. Abban áll, hogy a testi és lelki szépség teljességében óhajtják a megsemmisülést, nem érvén meg a hanyatlás, a fokról fokra csökkenés korszakát: „Dass sich in Flammen mein Geist entbinden möge, noch glühend Von dem letzten Gedicht; dass sich in Flammen mein Leib Wandeln dürfe in Asche, bevor noch völlig das Antlitz Sich zur Larve verstellt, das der Geliebten gefiel" . . . Oh boldogító poesis! Miért nem adattál közönséges embereknek is vigaszul? Miért nem tudjuk áldani barátunk sorsát azért, mert ugy akarta végzete, hogy a sudarában megtört tölgy képében éljen emlékezete? Mi emberekkel élő és emberien érző jogászok hétköznapi fájdalmunkban csak keseregni tudunk a naplemente előtt elszenderült munkás kegyetlen fatumán; csak sirathatjuk ez életet, mely sokat igért, sokat valósított is, de még nagyobb várakozásokra jogosított. Dr. Tauszig János,