Magyar igazságügy, 1878 (5. évfolyam, 9. kötet 1-6. szám - 10. kötet 1-6. szám)

1878/9 / 2. szám - Büntető jogi reformunk és a sajtókérdés. Dr. Emmer Kornél értekezése. A magyar irók segélyegylete javára kiadva Budapest, 1878 [könyvismertetés]

175 matu 14 oldalra terjed a feldolgozott precedens eseteknek csak tartalomjegyzéke. A gyakorlatra nézve nagyon hasznosnak képzeljük a müpótlékát, mely az irománypéldákat és a vonatkozó törvények szövegét tartalmazza. A franczia és angol kézi könyveknek, legalább a javának szerzői, kitűnő birák és ügyvédek; ezek hosszú évek során belemélyednek tárgyukba, gondosan Összegyűjtik és feldolgozzák a törvényhozás előmunkálatait, a bírósági gyakorlat eredményeit és azután megírják a könyvet világosan, átnézetesen, gyakorlatiasan, erős jogászi érvelő tehetséggel, ugy a mint a gyakorlati életben a birák, ügyvédek leginkább használhatják. Philosophiai fenköltség nincs bennök, de annál több a positivismus. A gyakorlat azután ugy megszokja e könyveket, hogy midőn az újabb törvények, rendeletek és esetek folytán idejüket multák, akad egy-egy utód, a ki újabb kiadást rendez; miglen végre találkozik egy újabb munka, mely talán csak abban múlja felül előzőjét, hogy annál újabb és már most egy két emberkorra ő lesz a vezérkönyv. Ez átalános vonások ráillenek Chassanra és Starkiere; kitűnő gyakorlatias kézi könyvek; de halh a ta tl a n-érdemet, mint a szerző mondja, nem vehetnek igénybe és sem az angol, sem a franczia irodalom nem is sorolja halhatatlanjai közé. De vegyük a szerző többi halhatatlanjait szemügyre. A sorban legközelebbinek Buyn jelenkezik 3). A németalföldi iró spinozistikus philosophiai alapon azt akarja bebizonyítani, „hogy a gondolat nem cselekmény" és hogy ennélfogva a bűntett elkövetésére való felhívás, a rágalom, a becsületsértés ethikailag ugyan gáncsolandók, de büntetendő cselekményeket nem képeznek, a büntető törvény alá nem vonhatók. Látni való, hogy e mű nem is önalkotta alapon nyugvó philosophiai kísérlet. Philosophiai értékét nem tudjuk meghatározni, de annyi bizonyos, hogy a törvényhozó abstraktióit nem értékesítheti. A legfurcsább az, hogy szerző akkor magasztalja e munkát halhatatlan érdemű forrásműnek, mikor megelőzőleg kiöntötte gúnyját azon „radicalismus" felett, mely „a sajtószabadságnak semmi korlátját sem akarta elismerni", és a ki megelőzőleg megtanított arra, hogy a sajtószabadságot, mint a jótékony folyót „töltésekkel és gátakkal" kell ellátni: sőt a ki feltűnőnek találja, hogy akadnak emberek, a kik az élelmi vásárra, kocsiközlekedésre nézve szükségesnek tartják a rendőrséget, de nem a sajtó tekintetében. — Stein bécsi tanár munkája4), melyre szerző czéloz, mintegy száz lapon elegendő tájékozást a sajtókérdésekröl nem nyújt; a mit a sajtójog rendszeréről felhoz, az a sajtó3) La liberté de la parole. Etude du droit criminel. Amsterdam 1867. 4) Die Verwaltungslehre. Von Dr. Lorenz Stein. Hatodik kötet. Die allgemeine Bildung und die Presse. Stuttgart 1868.