Magyar igazságügy, 1877 (4. évfolyam, 7. kötet 1-6. szám - 8. kötet 1-6. szám)

1877/8 / 6. szám - Magyar állam jog. Budapest, 1877. [könyvismertetés]

48G kimutatta. Meghaladott meséktől tisztán kell tankönyveket tartani. Az sem igaz, hogy a sajtóvétségek felett itélö esküdtszék csak azon kérdés felett határoz : vétkes-e vagy nem a vádlott (301. 1.); a felett is határoz, hogy a cselekmény, melylyel vádoltatik, mily büntetendő cselekményt képez. Ez is szép fordulat: „A fejedelem adja meg a külhatalmak konsulainak az exequatur-jogot" (275. 1.). Hiszen az exequatur-j ogot a király gyakorolja, tehát nem adhatja oda a konsuloknak; a király által csak az exequatur vagy piacet adatik meg a konsulok kirendelési okmányaira. Minekutána kétszer is (131. és 215. 1.) ismételte a szerző, hogy ő Felsége a halálos Ítéletek m e g e r ő s i t é s é n e k jogát gyakorolja, harmadszor (221. 1.) még tüzetesebben igy szól a szerző: „egy halálos Ítélet sem hajtatik végre, mielőtt az ítélet ö Felsége által meg nem erősíttetik, és ez hatalmas biztosíték a polgárok életére, mint legfőbb javukra nézve még a bírói Ítéletek irányában is". A polgárok életét érintő „ezen hatalmas biztosítékinak csak egy mosolyt szentelünk. Az is csak mulatságos, midőn a szerző a kegyelmézési jog gyakorlására azért tartja a ministeri ellenjegyzést szükségesnek, „mert a megkegyelmezés jogkövetkezményekkel járó cselekmény" (220. 1.). Kevésbé tréfa dolog az, hogy a szerző oly birói ítéletet is ismer, mely ö Felsége megerősítésére vár. A halálos ítélet folytán, a mennyiben nem rögtönbiróságtól ered, hivatalból indíttatik meg a megkegyelmezési eljárás, és igy az Ítélet és az iratok a maga utján felterjesztetnek ő Felségéhez, a ki kegyelemből átváltoztatja a halálbüntetést szabadságbüntetésre vagy pedig az ítéletnek nem állja útját; az Ítéletet azonban meg nem erősiti, mert a fenyítő Ítélet, ha a megkegyelmezés közbe nem lép, a maga erejéből fennáll. Az sem tréfa dolog, hogy a szerző háromszor is elmondja a megkegyelmezés jogának mivoltát, külön-külön felemlítve, hogy kiterjed ugy a szabadságbüntetés tartamának leszállítására, mint a büntetésnem enyhítésére, mint végre a büntetés teljes elengedésére; hanem a részletek ezen dilettáns felszámítása mellett egy betűvel sem emlékezik meg az abolitióról. A munka nyelve színtelen, szabatosságot nélkülöző, de ömlengő, mint a hivatali irály. A szerző egyéni jellege csak ilyen alkotásban nyilvánul: „törvénykezdeményezhetési jog" (144.1.). Az Athenaeum jó papirost, tiszta nyomást, egyátalán szép kiállítást pazarolt a munkára, melynek használatát tanuló ifjúságunkra nézve valóságos veszedelemnek kell nyilvánítanunk.