Magyar igazságügy, 1876 (3. évfolyam, 5. kötet 1-6. szám - 6. kötet 1-6. szám)

1876/5 / 2. szám - A franczia bíroságok magánjogi gyakorlatából

103 létesíttetett merő barátságból, emberszeretetből: mindegyik fél szerződő társától, pontos embertől kitelhető figyelmet és gondosságot követelhet, úgy hogy minden ebbeli mulasztás kárpótlásra irányuló kötelezettséget von maga után. Ezen elv felállításához eredetileg kétségkívül a tapasztalásból eredő azon meggyőződés vezetett, hogy nélküle nem képzelhető a forgalom biztonsága, mely egészséges társadalmi és államéletnek első feltétele. De ha ezen elv már a közönséges forgalomban nélkülözhetlen, midőn az emberek elvégre is tetszésök szerint lépnek vagy nem lépnek valamely viszonyba, midőn rendszerint saját tetszésök szerint választhatják meg azt a személyt, kivel valamely ügyletbe bocsátkozni fognak: kétszerte szükséges, hogy hasonló pontosságra számithassanak azon érintkezésben, melyre a törvény rákényszerít; mert midőn az állam közegeivel közlekedünk, viszonyainkra befolyást engedünk nekik; működésüket kénytelenek vagyunk elismerni, akár van bizalmunk személyökhez, akár tudatlan hanyag embereknek ismerjük őket7). Ezen tekintetből egyrészt nélkülözhetlen, másrészt teljesen indokolt, és csak a szerződő feleknek felelősségéről szóló fent érintett szabálynak, ugyanazon benső okon alapuló, tehát természetes továbbképzése azon az idézett németbirósági döntvényekben visszatükröződő elv: hogy állami tisztviselő hivatásának ellátásában elkövetett minden hibáért, bár csak a c u 1 p a 1 e v i s fogalma alá esik is, a sértett félnek feltétlenül kártérítéssel tartozik. Nem lesz talán érdektelen néhány példa által arról tudomást szerezni, mily különböző esetekben és mily szigorral alkalmazza a német gyakorlat ezt az elvet: 1. A. kölcsönt ad egy ingatlanra, melyet kérdésére tévesen tehermentesnek állított az illető hatóság; a fennálló terhekből reá kár háramolván, a hatósági személyeket felelősségre vonja és a darmstadti legfőbb törvényszék őket ezen alapon el is marasztalja (1. Seuff. Arch. XV. 189.). 2. Valamely község elöljárói hanyagságból alaptalan bizonyítványt állítanak ki azon vagyonviszonyról, melyben két 7) Ezen eszme lebegett, úgy látszik, az emiitett németországi biróságok előtt is, midőn a kérdést V jelölt irányban döntöttékel; egyik arra néző ítéletben legalább tüzetesen találunk erre utalást: A „drezdai legtöbb törvényszék (1851-ben Seuff. Arch. V. 1.",.").) az állami letéti hivatal egy tisztviselőjét, kinek hanyagsága által az illető pénztár meglopatott, kárpótlásra marasztalván, kiemeli, hogy nem szabad e viszonyra a közönséges letét elveit alkalmazni, mert ott a letevő tetszése szerint választja meg a letéteményest, itt azt nem teheti.