Magyar igazságügy, 1875 (2. évfolyam, 3. kötet 1-6. szám - 4. kötet 1-5. szám)

1875/3 / 1. szám - A magyar büntetőtörvénykönyv javaslata és a "Jogt. Közl." kritikája

61 ugy tulajdonítható jelentőség, ha az az irodalmi magaslaton marad. Németországban, Francziaországban és egyátalán minden oly országban, a hol a tudomány nem oly zsenge, mint nálunk, a hol tehát tudományos közszellem is alakulhatott: a tudományos vitát szigorúan szokták ellenőrizni, és a ki törvényeit megszegi, a ki rabulistikával igyekszik az igazságot elhomályosítani vagy következményeit megtagadni, azt a tudomány köztársaságában épen ugy sújtja a megvetésnek pallosa, mint társadalmunkban azon hitvány egyént, a ki a párbaj szabályait meg nem tartja. A külföldön a tudományos vitákra nézve el van fogadva Deák Ferencz egyetlen egy czikkelyböl álló hires sajtótörvénye: „Hazudni nem szabad." Ennyit kívántunk átalánosságban előrebocsátani, midőn a „Jogt. Közi." ellenünk intézett támadását visszautasítani és polémiája alkalmából a tudományos vita kellékeiről akarjuk véleményünket elmondani. D. S. illoyalitást lát abban, hogy a büntetőtörvénykönyv 65. és 127. §§-ai ellen intézett rustikus kifakadását megczáfoltuk, sőt ujabb kapkodásainak lyukas fenekét is kimutattuk és őt még sem hagytuk szóhoz jutni, azaz a „Magyar Igazságügy" hasábjain ki nem adtuk excursioit. A tény magában igaz, mi nem közöltük D. S. czikkeit. Hanem már azt valóban nem tudjuk magunknak megmagyarázni, hogy egy irodalmi egyén mikép nevezheti ezt illoyalis eljárásnak. Nézzen körül a tudományos világban, a hazában és a külföldön: talál-e arra példát, hogy valamelyik szakférfi ily insinuatioval nevetségessé tette volna magát? Goltdammer „Archív"-ja, Holtzendorff „Strafrechtzeitung"-ja és aGerichtssaal csaknem mindenik számában olvashatók viták a tudomány igen fontos kérdései felett, a viták nem ritkán igen élénken folytak; de jutott-e akármelyiknek is eszébe azt követelni ellenfelétől, hogy közölje czáfolatát, válaszát, ellenvetését ? És ez nem csak Németországban van így, hanem mindenütt, a hol a sajtó a súrlódó eszmék közlésének eszközét képezi. Hogy egy közeleső példára is utaljunk, itt van azon polémia, mely Petőfi müveinek az Athenaeum által eszközlött kiadása körül kifejlett. Greguss és Gyulai egyrészről, és a támadók egész serege másrészről védelmezték és megtámadták az uj kiadást : de egyiköknek sem jutott eszébe a másik féltől azt követelni, hogy támadását vagy védelmét, czáfolatát vagy válaszát közölje. D. S. ur, ugy látszik, nem épen nagyon otthonos az irodalmi szokások terén, a mit annyival inkább sajnálunk, mert ebbeli bővebb ismerete által talán némileg elfeledtette volna, hogy a magyar b. törvénykönyv 6."). és 127. §§-ai elleni támadása által a büntetőjog némely elementáris fogalmai körül sem mutatott elegendő otthonosságot. A „.Jogtud. Közi." előtt midőn insinuatiójával előállott, ugy látszik az lebegett, a mit parlamenti kifejezéssel „szemé-