Magyar igazságügy, 1874 (1. évfolyam, 1. kötet 1-5. szám - 2. kötet 1-6. szám)

1874/1 / 4. szám - A hivatalos hatalom jogszerüségéről. Nyílt levél Dr. Dárday Sándor úrhoz

272 használt a végből, hogy egy kétségtelenül törvénytelen elfogatást megakadályozzon Azt állítják, hogy ezen czikkely kötelességévé teszi a polgároknak, hogy minden körülmény között, bármily kiáltó legyen is a törvénytelenség, engedelmeskedjenek a közhivatalnokoknak és csak utólagos panaszra jogosítja őket fel és hogy e szerint a feltétlen engedelmesség elvét állítja, fel, még az alárendelt hivatalnokkal szemben is. Ezen ellenvetéseknek van alapjuk, söt a feltétlen engedelmesség elvét a franczia semmitö szék több határozatában kimondotta. Ezen határozatok daczára mi azon számtalan jogtudós véleményét osztjuk, kik ugy gondolkodnak, hogy ha a józan ész szabálya szerint leghelyesebb is a törvénytelen és Önkényü elfogatás ellen eröszakot nem használni, ezen szabályból nem lehet kötelességet formálni és hogy e szerint a ki a közhatalom törvénytelen alkalmazását ellenzi, bűnösnek nem mondható ; mi tehát következésképen azon véleményben vagyunk, hogy a Code 209. czikkelye csak azon értelemben alkalmazható, melyet az észszerüség és igazság megenged." „De ha a Code 209. czikkelvének értelmezése nagyon is tág, váljon helyes volna-e azt módosítani, azt szabatosabb in.ézkedés által pótolni ? Erre tagadólag kell válaszolnunk. Nemcsak veszedelmesnek tartjuk, hanem igen nehéznek, söt lehetetlennek, hogy átalános formulázásban meghatároztassanak azon kivételes esetek, melyekben a közhatóság elleni erőszak nem képez büntettet. Végre is, ezen kivételeket nem szükség a törvényben felhozni, mert azok az egyéni szabadság és a természetjog elvén nyugosznak, mely mindenkinek megengedi, hogy egy jogtalan támadást visszautasítson. Ezen indokoknál fogva fentartandónak véleményezzük a Code 209. czikkelyének rendelkezését és annak alkalmazását az esküdtek és a bíróságok felvilágozodott lelkiismeretére kívánjuk bízatni és nem kételkedünk, hogy a jelen czikk alapján fel fogiák menteni azon vádlottat, a ki a közhatóságnak kétségtelenül törvényellenes intézkedésének szegült ellen". A képviselőház egy hét tagu bizottságban tárgyaltatta a büntető törvénykönyvet, elöadójci Pirmez kimerítően szól a törvényszerű ellentállásról (Nypels II. k. 539. 1.): „Ezen sokak által megtámadott, és sokak által magasztalt intézkedés a következő kérdést helyezi előtérbe: Van-e a polgároknak joguk, hogy ellentállhassanak, még erőhatalommal is a közhatóság törvénytelen intézkedéseinek és ha van joguk, kell-e ezt a törvény szövegében szentesíteni ? Az ellentállás joga a kor eszméjének sokkal inkább megfelelt, semhogy azt az 1791-iki code ne szentesitette volna ; ezen törvénykönyv szerint a törvény elleni erőszak (offense á la loi) bűntettét csak azon közhivatalnok ellen lehetett elkövetni, a ki jogszerűen kötelességeihez képest („agissant légalement dans l'ordre de ses devoirs") eljárván e formulát használta: „obéissance á la loi". Az 1793-diki constitutio 11. czikkelye még tovább ment a következő rendelkezésében : „Tout acte, exercé contre un homme hors de cas et sans les formes que la loi détermine, est attentatoire et tyrannique . . . celui contre lequcl on voudra l'executer par la violence a le droit de le repousser par la force." „Ezen elvek, melyek különben már néhány évvel később, a forradalmi számítás szerinti III. évbeli alkotmányba fel nem vétettek, nem voltak oly természetűek, hogy a császári codeban helyt nyerhettek volna; az utóbbi a közhatóság elleni eröszakot meghatározván, a fent érintett korlátozást világos kifejezésben nem tartalmazza, söt még azon kérdés is vitára adott okot, váljon a törvényszékek mellözhetik-e az erőszak iránti szabályt, midőn a közhatóságnak törvénytelen eljárása adott reá alkalmat. „Az 1810-diki törvényhozás általános irányzatai és az előbbi törvényben foglak kivétel kihagyása azon gondolatra vezettek, hogy a köz-