Magyar igazságügy, 1874 (1. évfolyam, 1. kötet 1-5. szám - 2. kötet 1-6. szám)

1874/1 / 1. szám - A Magyar alaki büntető jog fejlődése az utóbbi két év alatt

28 vcnité a várakozni többe nem biró élet, s ma, Erdélyt kivéve, széles Magyarországon csekély eltérésekkel azokat tekinti irányadóktil a büntető igazságszolgáltatás. A kezdet tagadhatlanul sok nehézséggel járt. A k. ügyészek határozott utasítás következtében feltétlenül ragaszkodtak a javaslat minden tételéhez, de a bíróságok, melyeknek azt elfogadás végett csak ajánlani lehetett, birói függetlenségüket túl aggályosan a mérlegbe vetve csak előzetes birálgatás után s nagy tartózkodással kezdtek ahoz alkalmazkodni. E különböző nézpont a controversiák számtalan esetét idézte elő s bő forrása lön az ügyészség és bíróság közti összeütközéseknek. Ügyszeretet és kötelességérzet mellett az ily küzdelmek szükségkép transactiókra vezetnek s ez esetben is az ily módon keletkezett transactiók állapiták meg azon divó gyakorlatot, mely fenyítő igazságszolgáltatásunk kétségtelen javulását eredményezte. Nem lehet czélunk egy rövid czikk keretébe szorítani ezen gyakorlati eljárás összes szabványainak Ösmertctését, hanem csak azon főbb momentumokat törekedünk kiemelni, melyek a jelzett kezdeményezés folytán elébb a legélénkebb viták tárgyát képezték, utóbb pedig megújult alaki jogunk sarkalatos elveiül ösmertettek el. A dolog természete szerint az első kérdést mindjárt a k. ügyészségnek a fenyítő perben való álláspontja képezé. A k. ügyészek következetesen feltétlenül követelték a maguk számára a törvényes üldözés és a vádlás kizárólagos jogát. E jogkört a javaslat 2 §. esetében készek voltak ugyan megosztani a magán vádlóval, de soha nem a bírósággal. E felfogást támogatá az ügyészségi intézmény eszméje, szelleme, támogaták az 1871 : XXXIII. t. cz. 17., 21. szakaszai is, de e törvény rendelkezése ez irányban korántsem oly kimerítő és határozott, hogy biztosan lefegyverezhetné azon ellennézetet, mely már megszokta