Magyar igazságügy, 1874 (1. évfolyam, 1. kötet 1-5. szám - 2. kötet 1-6. szám)
1874/1 / 4. szám - A hivatalos hatalom jogszerüségéről. Nyílt levél Dr. Dárday Sándor úrhoz
262 tás, azért a polgári peres fél vagy a tanú elfogatása is törvényszerű, azért a hatóságot vonatkozással a cselekmény materiális tartalmára kívánja megbiráltatni; azaz nem csak azt megvizsgáltatni, kiterjed-e valamely hivatalos közeg hatósága az elfogatásra, hanem azt is, kiterjed-e hatósága polgári peres felek elfogatására. On látta, hogy John is materiális bírálatot sürget, de nem értette meg, hogy az oly szűk körben mozog, hogy nem több, mint az alaki kérdés teljessége. Ön pure et simple a formális és materiális jogosság vizsgálatát igénybe veszi, és igy oda jut, hogy az ellenszegülés jogszerűségének kérdését szerencsésen ad absurdum viszi. De ha a kérdés bölcseleti részére a „non liquet" kijelentésen tul nem mehetett eddig a tudomány, mellözhetlen volt a következő már emiitett két kérdés megoldása: váljon a jogszerű ellenszegülés a büntető törvénykönyvben világosan kifejezést nyerjen-e és ha igen, mikép formuláztassék ezen szabály? Mielőtt e kérdésre nézve nyilvánított indokolatlan felfogásával foglalkoznám, előzetesen..még az alapelv iránti jelentékeny tévedését kell feltárnom. On ugyanis abból indul ki, hogy ott, a hol a büntető törvénykönyvben határozottan nem formuláztatik az erőszakos ellenszegülés jogszerűsége bizonyos esetekben, ott az ellenszegülés feltétlenül minden körülmény között büntettetik, mert ott a „feltétlen, engedelmesség" uralkodik. Fentebb figyelmeztettem már Ont, hogy a feltétlen engedelmesség elméletét sehol az alkotmányos európai államokban nem követik és igy még ott is, a hol a büntető törvénykönyv világosan nem is emliti az ellenszegülés jogosultságái, vannak esetek, melyekben a bíróságok az ellenszegülést jogosultnak nyilvánítják éspedig mindazon esetekben, melyekben oly országokban nem képezne büntetendő cselekményt, a hol az ellenszegülés az eddig divatos formulázásokban a büntető törvénykönyvekben egyenesen sanctionálva volt. Belgiumban például, ámbár sem az előbbi, sem az 1867 óta érvényben levő code pénalban nem említtetik az ellenszegülés jogszerűsége, azon esetekben, midőn az illető hivatalnok hatáskörén kivül eső cselekményt követett el vagy pedig hatáskörébe eső eljárásában a törvényes alaki rendelkezéseket világosan megszegte, az ellenszegülés nem büntettetik, mert ily cselekmények nem tekintetnek hivatalbeli cselekménynek. Ez a belgiumi következetes gyakorlat, ámbár az ellenszegülés jogszerűségének kimondásától az alkotmányos, szabadelvű országban tartózkodtak. Francziaországban szintén nincs az ellenszegülés jogszerűsége a büntető törvénykönyvben kimondva és létezik is hat semmitőszéki döntvény az 1821 — 1829-iki korszakból, tehát a restauratio idejéből, mely döntvények szerint az ellenszegülés feltétlenül minden esetben büntetendő. Ez ellenében szabadjon Ont figyelmeztetni, hogy az 1837-ik évi april 7-iki semmitő-