Magyar igazságügy, 1874 (1. évfolyam, 1. kötet 1-5. szám - 2. kötet 1-6. szám)

1874/1 / 4. szám - A magyar büntetőtörvénykönv javaslatának indoklásából

231 fennállott, s általa a törvényszegéssel elvállalt következmények helyett, más — súlyosabb következményeknek vettetik alá, olyanoknak, melyekkel nem volt fenyegetve akkor, midőn szabadságában állott a tiltott cselekményt vagy elmellözni, vagy annak elkövetésével magát az elkövetéskor fennálló törvény vagy gyakorlat által meghatározott büntetésnek kitenni. A 2. §. mindkét pontjában kifejezett eszme, a lényeget illetőleg kimondatott már az 1843. évi törvényjavaslat 1. és 17. §§-ban; csakhogy ezen szakasz szűkebb horderejű, mint a jelen törvényjavaslat 2. §-nak második bekezdése; a mi azonban az 1843-ban elfogadott büntetési rendszer irányzata szerint, a további szakaszokban kiegészíttetik. Három eltérést mindazonáltal szükséges különösen is kiemelni. Az 1843-ik évi törvényjavaslat 1. §-sa igy szól: „Bármely cselekvés vagymulasztás csak annyiban tekintethetik bűntettnek és vonat hátik büntetés alá, a mennyiben az ellen büntetést rendel a jelen törvén y." A jelen törvényjavaslat 2. §-nak első bekezdése pedig ekkép hangzik : „Büntettet vagy vétséget csak azon cselekmény képez, melyet a jelen törvény annak uyilvánit." Az első eltérés abban van, hogy az elöbbeni javaslatban használt ezen szó helyett: „tekintethetik" a jelen javaslat a határozottabb igét: „képez" alkalmazza. Ezen eltérés indoka az, mert az elöbbeni szöveg nem zárja ki azon véleményt, hogy a törvény különös részében felsorolt bűntetteken kivül, vannak még oly cselekmények és mulasztások, melyek büntettet képeznek ugyan, azonban a törvény által nem tekintetnek annak, és nem vonatnak büntetés alá; nem zárja ki továbbá azon értelmezést sem, hogy oly cselekmények vagy mulasztások, melyek lényegük és természetük szerint nem képeznek büntettet: a törvény által önkényileg annak tekintetnek és büntetés alá vonatnak. Ily értelmezésre nem adhat alkalmat a törvény, mert habár nem is sikerült még, a bűntettnek átalános és átható kriterionját feltalálni; habár a különböző országok büntetőtörvénykönyveinek összehasonlítása azt mutatja: hogy e tekintetben a müveit nemzetek között is vannak némi eltérések; de ebből nem következik: hogy e téren teljes önkény uralkodhatnék. Azon büntettek száma, melyek csak bizonyos területen az ottani törvényhozó akarata által, tehát a cselekmény intrinsecus bűnösségére való tekintet nélkül állapittatik annak : a müveit Európában ma már igen csekély, s folyton apadóban van. A „nemzeti büntettek" lassan-lassan eltűnnek, s a büntető törvénykönyveknek, az egyenlő erkölcsi rend s jog-