Magyar igazságügy, 1874 (1. évfolyam, 1. kötet 1-5. szám - 2. kötet 1-6. szám)

1874/1 / 4. szám - Igazságügyünk és a képviselőház IX. bizottsága

Részben már jól ismeri azokat a közönség, mint a közvagyonná vált „jámbor óhajtások" egyes tételeit; részben pedig — mint például a bíráskodás egy részének a közigazgatási tisztviselőkre leendő átruházása — eléggé megbeszéltettek már e lapok hasábjain is. Csak azon pontoknál állunk meg még, melyek szerintünk csak bizonyos téveszmék folytán juthattak be a jelentésbe. A bizottság például a rabtartási költségeket is akként méltatja figyelmére, mintha azok erélyes behajtása is tényezőül tekintethetnék jövedelmeink fokozásához. Ez ismét tévedés. A rabtartási költségek eddig is a legszigorúbb módon hajtatnak be, tekintet nélkül arra, vájjon a börtönből kiszabadult egyén utolsó krajczárának, egyetlen marhajának vagy gunyhójának kímélet nélküli lefoglalása a kiszabadulás első óráiban nem hat-e vissza legkártékonyabban a szabaddá lett egyén lelkületére. Nem kell feledni, hogy az elitéltek 4/s része kis korúakból s vagyontalan szegényekből áll, s ha a bizottság e kérdésnél is számokra támaszkodott volna, könnyen azon eredményre jutandott, hogy a rabtartási költség „erélyes" behajtása az adott körülmények közt annyi embert és időt vesz igénybe, hogy abból az államra, ha csak kár nem, de haszon bizony alig háramolhat. Ezen sorozatba vesszük a jelentésben hangsúlyozott fegyencz dolgoztatást is. Hisszük, hogy a bizottság gondolt azon különbségre, mely a munka és rabmunka közt van. De ez esetben kellett tudnia azt is, hogy ez investitio kérdése és hogy e tétel még ma nálunk a kiadás rovatába teendő, miután a munka-helyiségek s a műszerek beszerzése oly összegeket igényelnek, melyek csak évek múlva téríttetnének vissza az állam közvetlen javára. Van még egy dolog a bizottság általánosságának lepleibe beburkolva, melyet ha a bizottság egész bátorsággal, kellő komolysággal emel ki a homályból s bonczol szét a közönség szemei előtt: ugy működése áldásos s eredménydus lehetett volna. Ez az ügymenet, az igazgatás egyszerűsítésének kérdése. E kérdés az, melyről évek óta mindenki beszél, melyet mindenki sürget, melyet minden kormány igér, de melyhez hozzá fogni, ugy látszik senki se mer, vagy senki sem akar. E kérdés nél vártunk és reméltünk sokat, majd mindent a IX. bizottság-