Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 51-52. szám - Megbizás nélküli ügyvitel. Tervezet 1678-1692. §§

4 MAGÁNJOGI K.OD1F1KÁCZIÓNK.. 64 % Ezen szakaszra azért van szükség, meri sokszor tapasztaltam, hogy pl. árverés alkalmával elmulasztották egyesek vagv a kincstár képviselője előnyös tételű követeléseiket árfelosztáskor bejelenteni, vagy ha he is jelentették, de mivel nem telt ki — később kérték az uj tulajdonos ellen e követelések bejegyzését és érvényesítését, a mi sikerült is; tapasztaltam, hogy pl. hagyatéki eljárás rendén haszonélvezeti joggal terhelte" meg a " hatóság a már korábban tehermentesen idegen kézre került ingatlant. Ezen megterheléseknek az indoka amott az, hogy a követelés ugy is előnyös tétel volt; emitt pedig, hogy pl. "az özvegyet illető haszonélvezeti jogbiztositása a törvényen alapszik - azért kellett a tjkvi biztosításból ki nem hagyni. Ez az eljárás azonban jogtalanul sérti az uj tulajdonosok érdekét, sérti a tjkvi hitelbe, - a törvénybe vetett bizodalmat, midőn egyfelől ki van mondva, hogy az árverési vevő csak az árverési feltételek teljesítéséért felelős és mégis egyéb ter heket is rányomnak, vagy általában bármely vásárló érdekét, midőn tehermentes ingatlant vásárol és mégis megterhelik a vásár előtti időből származó teherrel. Árverési vevő ellen a vásár előtti időről semmi teher, semmi korlátozás se jegyezhető be (62. §); más vevő ellen pedig csak a 61. S. alapján és csak Ítélettel — tulajdoni joguk bejegyeztetése után. 65. §. Ezen szakasz azon gyakran tapasztalható esetet szabályozza midőn valaki a valódi tulajdonostól és nem a tjkvi tulajdonostól vásárol. Oda néz első sorban itt is. hogy a tjkvi hitel ereje nőjjön az által, hogy tjkvi kitüntetés tényleges állapot divergálása megakasztva legyen. Az már meghatározva van i(iO. :;.). hogy a tjkvi tulajdonos feltétlenül köteles — ha nem tulajdonos, se birtokos, a tjkvi kitüntetéstől megválni; itt az a jog van biztosítva maga az eladó ellenében a vevő számára, hogy a vevő az eladót is egyenesen szoríthatja, a nvilatkozat kiadására mint eladót, de szoirthatja büntetésül ugy is mint mulasztót, az eladás előtt miért nem egyeztette tjkvileg a valódi és tjkvi tulajdont?! 66. §. Nagyon lényeges a tulajdonos rendelkezési szabadságának azon ujabbkori bírálata, minden téren, mely a tjkvi hitel és tjkvi biztonság szempontjából teendő meg. A Tervezet azt mondja: 1. A tulajdonos a tjkvben följegyeztetheti, hogy az ingatlant elidégeniteni, vagy terhelni akarja (537. §..); 2. Semmis a zálogos szerződés, ha a dolog tulajdonosa lejárat előtt hitelezőjének adja örökre a zálogot (820. §.); 3. Semmis a szerződés, melynél fogva a tulajdonos az ingatlant zálogként átengedi a hitelező birtokába (859. §.); 4. Semmis az a szerződés, melynél fogva a tulajdonos az ingatlpn haszonélvezetét átruházza a hitelezőre kölcsöntőke kamatja fejében (859. §.); 5. Semmis a szerződés, melynél fogva a tulajdonos a hitelező irányában kijelenti, hogy az ingatlant elidegeníteni vagy tovább terhelni nem akarja (567. !;.). Hosszabb okoskodás mellőzésével az itt 1. és 5. pont alatt emiitett (537. és 567. §. T.) esetre megjegyzem, hogy a törvényes szabály alá keríteni e két esetet akár — tilalmilag akár megengedőleg, teljesen fölöslegesnek tartom. Mit akar a tulajdonos vagy mit nem akar — tjkvileg figyelembe nem jöhet. Nagyon helyes a tjkvi rendtartásnak az a szabálya, mely világosan kijelenti, hogy »bekebelezettnek vagy előjegyzettnek csak az tekintetik, a mi a tjkvbe világosan bekébeleztetett vagy előjegyeztetett.« Bölöni László bánffy-hunyadi ügyvéd. V Megbízás nélküli ügyvitel. (Tervezet 1678-1692. §§.) A megbizásnélküli ügyvitel a kodifikácziónak fontos tárgyát képezi azért, mert ez nem jogügyleten alapul, — tehát a »contractus contrahentibus legem ponit« elve ennél sohasem alkalmazható. A megbizásnélküli ügyködés viszonya természetesen csak a méltányossági elvek alapján szabályozható. Ez elveket a Tervezet a IV. rész 13. czimének II. fejezetében követi is. Mégis a fejezet egyes §-ai kiegészítésre s némi méltányosabb módosításra szorulnak. Az eddigi joggyakorlat szerint a megbizásnélküli ügyvivőnek csak szükség esvagy legalább hasznos költekezései voltak megtérítendők. A Tervezet azonban — szerintem igen helyesen,—a megbizásnélküli ügyvivő költekezésének megtérítésén felül egyes esetekben a díjazásnak is helyt ad. Ez nemzetgazdasági szempontból is fontos, mert egyes elhagyott vagyonrészek kevésbbé fognak gondozatlanul maradni, — ha a megbizásnélküli ügyvivő, vagyont mentő vagy vagyont óvó fáradozásaiért méltányos jutalomra is számithat. A megbizásnélküli ügyvitelről szóló fejezetnek csupán az 1682., 1685., 1687 és 1692. §§-ait tartom módositandóknak. Az 1682. Ü-nak első bekezdése eként szól: Ha az ügyvitel elvállalása az ügy urának érdekében állott és akaratának megfelelt, az ügyvivő az ügy ellátásában tett költekezése megtérítését megbízott módjára követelheti. Véleményem szerint az 1682. i második bekezdése teljesen elmaradhatna, ha az első bek. első mondatában az »és« szó helyett *vagy* szót alkalmazunk. A §. második bekezdése a következően hangzik : »Ha közbelépésével az ügy urát fenyegető sürgős veszély elhárítását czélozta és józanul foltehette, hogy közbelépése az ügy urának helyeslésével fog találkozni: ennek esetleges ellenkező akarata nem jön tekintetbe.* E bekezdés az első bekezdésben a »vagy szó alkalmazása folytán azért válik feleslegessé, mert sürgős veszély elhárítása az ügy urának érdekében már benne van foglalva. A »vagy< szócska alkalmazását pedig azzal indokolom, hogy ami az ügy urának érdekében áll. annak teljesítése ellen a józan ész törvényei alapján az ügy ura kifogást nem is lehet s nem csak sürgős veszély esetén, de ebben az esetben sem forog fenn ok arra, hogy az ügy urának ellenkező félszeg akarata tekintetbe legyen véve. Az 1685. §. ellen az az aggályom, hogy a megfelelő díjazáshoz e szakasz értelmében csak azok látszanak igénynyel birni, akik bizonyos szakszerű foglalkozást űznek s e foglalkozásuk körében látják el megbizás nélkül másnak ügyét. Annak pedig, hogy csak az emiitett körön belül foglalatoskodó ügyvivők részesüljenek méltányos díjazásban, elfogadható okát nem találom. Gondoljunk például egy oly esetre, mikor egy szöllőbirtokos bizonytalan időre s nem tudni hová költözött szomszédjának szöllejét gondozás alá veszi s ezzel szomszédja vagyonát megmenti. Miért legyen ő hátrányosabb helyzetben, mint az a kőműves, a ki szomszédja házának romlani induló falát kijavítja, holott ez a munka, köztudomás szerint kevesebb gondot, fáradságot és bátran mondhatjuk még, hogy kevesebb szakértelmet kiván, mint egy szőllőnek megfelelő lcezelése. Ennek folytán az 1685. §. első mondatát csupán eként szövegezném : >Az 1682 — 1685. s-ok előfeltételének fenforgása esetében az ügyvivő munkájáért méltányos díjazást követelhet. Az 1687. §-ra az a megjegyzésem, hogy a szándék, mint a lelki világban mozgó jelenség, addig inig külső tényekben nem jut kifejezésre, a bírói mérlegelés tárgyát nem képezheti, ezért tartanám helyesebbnek az első bekezdésnek ekénti szövegezését : »Az ügyvivőnek nincs követelése, ha az ügyet azzal a kifejezett vagy a fenforgó körülmények alapján vélelmezhető szándékkal látta el, hogy költségmegtéritést vagy díjazást nem követel.« Az 1692. §-ra észrevételem az, hogy nemcsak az, aki másnak életét, hanem az is, a ki másnak vagyonát menti meg, szolgál rá, — bár megengedem, hogy csekélyebb mértékben, — a jutalomra. Ennek folytán az 1692. első bekezdésének a következő szövegezését ajánlom : »Aki másnak életét vagy vagyonát menti meg, vagy egyéb súlyos veszélyt hárít el róla, maga pedig a mentésnél testi épségében vagy egészségében kárt szenved: ez, hacsak ő maga nem idézte elő a veszélyt, vagy a mentésre kötelezve nem volt, a megmentettői méltányos jutalmat követelhet.« Dr. Berzsenyi Jenő Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Dr. Barna Ignácz, budapesti kir. Ítélőtáblai biró, VI., Király-utcza 98/a.