Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 49. szám - Több egyenes adós viszonya. Tervezet 1213-1224. §§

MAGÁNJOGI KODIFIKÁCZIÓNK. 5 Ezen kathegóriákat azonban a Tervezet átnézetesen nem tárgyalja, de meglehetősen elszórtan, mi a megérthetést megnehezíti. Czélszerübb lett volna a rendszer tekintetében elsősorban a generális szabályt adni és azután a részletekre áttérni. E helyett azt látjuk, hogy a Tervezet előbb tárgyalja a kötelem megszüntetési eseteket^ azután áttér az egyes kötelezettségi kathegóriákra De kövessük a Tervezet fonalát és vegvük szemügvre az egyes §-okat. Az 1213. §. akkép hangzik: „Osztható szolgáltatásra kötelezett több adós kétség esetében egyenlő részekben van teljesítésre kötelezve.'' Ezen §-ból és az 1223. § ból nyilvánvaló, hogv a Tervezet a pro rata kötelemnek csak azon esetét ismeri el, midőn a teljesítés tárgya osztható dolog. Igaz, hogy ezen rendszert követi a külföldi törvényhozások nagy része, de mégis szó fér ahhoz, váljon a részre oszló kötelem ily megszorítása elvi alappal bir-e és a gyakorlati élet szükségét kielégiti-e. Elvileg kétséget nem szenvedhet, hogv a kötelezettség szigorúbb vagy enyhébb volta nem lejiet függővé téve attól, hogy mi a teljesítés tárgya. n.p oly kevéssé lehet indokolt, hogy a Tervezet a felek kötelezését aránvitsa. Már pedig az 1223. §. imperative szól vagyis az oszthatlan szolgáltatásra kötelezett adósok csak egyetemleges adósok lehetnek. Ebből pedig következik, hogy a szolgáltatás bármelyiktől egészben vagy részben követelhető és ezen eset előáll "akkor is, ha az oszthatatlan szolgáltatás helyébe érdekmegtérités vagy kártérítés kötelezettsége lép, vagyis a midőn a teljesítés tárgva osztható dologgá, pénzzé lesz. Nézetem szerint tehát a részre oszló pro parte kötelem ugy az osztható, mint az oszthatatlan szolgáltatásra volna kiterjesztendő, legalább is azonban a telek megállapodásának szabad tér engedendő arra nézve, hogy ők az oszthatatlan teljesítést, vagy legalább surrogatumát, a kártérítést pro parte is teljesíthessék. Hogy osztható kötelemnél a szolgáltatás az adósok részéről kétség esetén egyenlő részekben történjék, az oly elemi jogi igazság, hogy annak speciális szabályozása talán felesleges. Másrészt nem találjuk kimondva azon lényeges és a magánjog terén általánosan elfogadott tételt, hogy az egyetemlegesség a törvény vagy a felek direct megállapításán kivül nem vélelmezhető. Vagyis, hogy az egyetemlegesség a kivétel és a részre szóló — pro rata kötelem — a rendes lekötelezési alak. Fel volt veendő oly intézkedés is, hogy a törvény az osztható kötelezettségnél sem érinti azon egyéb törvények rendelkezéseit — melyek a kötelezettség subsidiarius — fokozatos felelősségét állapítják meg. A »kétség esetén« szók ugyanis csak ügyleti tényekre vonatkoznak, egyéb törvények pedig, mint pl. a pénzügyi törvények nagv része más felelősségi alapokat állapítanak meg. melyek a Tervezet rendelkezésével teljesen ellentétesek. Amennyiben azok directe ki nem vétetnek a szabály alól, ez azon következménynyel járhatna, hogy ezen egyéb törvényes rendelkezések derogáltaknak fognak látszani. A Tervezet 1214. §-a, mely az egyetemleges kötelem fogalmát adja, részben ellentmond az 1215. §-nak. Azt mondja ugyanis ezen §., hogy ha a kötelezettség akként terhel több adóst, hogy a szolgáltatás csak egyszer; de bármelyik adóstól „egészen" követelhető stb. Az 1215. §. pedig épen ellenkezőleg azt állítja, hogy a követelés akár egészben, akár felosztva érvényesíthető az egyes adós ellen. Vagyis az »egészen« szó, melylvel az »egészben« synonym, nem "lényeges kelléke a definitiónak, sőt ezen szó könnyen félreértésekre vezet. Nézetem szerint tehát az 1214. §-ból az »egészen« szó kihagvandó. Nem hagyható szó nélkül, hogy az 1215. §. azon rendelkezése, mely szerint bármely adós az egész tartozásért kizárólag perelhető, ellentétben van a Tervezet 2017. §-ával és a joggyakorlattal. Az örökösödési jog területén ugyanis perjogilag nem lehet pusztán egy adóst a hagyatéki adósságokért perelni, jóllehet az örököstársak hasonló'an egyetemlegesen vannak kötelezve, hanem az összes örökösök, sőt az ismeretlen örökösök is idézendők perbe. Vagyis előáll oly helyzet, hogy egyetemleges adósok perjogilag véve kétféle elbánásban részesülnek!! Az 1215 §. szövegezése ellen kifogás föl nem merül. Érdemileg azonban szó fér ahhoz, vájjon az egyetemlegesség által történt hitelezés-biztosítás szabályozható e oly széles mederben, hogy ez által az adósok a hitelezőnek teljesen kiszolgáltatva legyenek? Ugyanis perrendünk szerint nincs kizárva és pergátló kifogásra okot nem ad a hitelező azon ténye, hogy az összegre való tekintettel rendes pert képező ügyből több sommás ügyet ne csináljon. Ha ezen ügyfelosztást még azzal fokozzuk, hogy minden egyes adós ellen a követelés még részekre is osztható, abból a hitelező jogot nyert az egyetemleges adósoknak óriási költség-többletet okozni, miután a költség, mint járulék, az összes adósokat egyetemleg terheli. Az 1215. §. második bekezdésébe, mely akkép hangzik: „a mig a kötelezettség egészen nem teljesíttetik, mindegyik adós kötelezve marad" — felveendő volna : »a még nem teljesített rész erejéig kötelezve marad«. Ezen beszúrás lényeges lehet a végrehajtási jog szempontjából, mert nem méltányos, hogy a végrehajtási zár terhelje az összes adósok ingóit és végrehajtás-korlátozás se legyen kérhető, jóllehet a követelés csak csekély részben áll fenn. Az 1216. §. akkép hangzik: „Ha bármelyik adós a kötelezettséget teljrsiti, a többi is felszabadul. Ugyanez áll, ha valamely adós a hitelezőt teljesítés hatályával biró jogügylet (1278., 1279. §§.) vagy beszámítás által elégíti ki." Az 1278. §. a datio in solutum-ról. az 1289. §. a letétbehelyezésről szól. Az 1218. §. a novatiónak objectiv kötelemmegszüntető hatályt nem enged. Azt hiszem, hogy a novatió — újítási szerződés — is ily objectiv hatályúnak volna tekintendő, miután ezzel az egyetemlegességet létesítő szerződés felbontatik, és azon körülmény, hogy az ujitás csak bizonvos esetben egyenlő a kötelem teljesítésével, az adóstársak egymásközti jogát könnyen megzavarhatja. A beszámítás kötelem-megszüntető ténye közelebbi meghatározások nélkül kétségekre fog okot szolgáltatni. Nevezetesen arra, váljon az adós csak az összes adósokat illető követelést, továbbá, vál jon mindegvik adós sa ját, végül váljon társa követelését is beszámíthatja e? Kétségre szolgáltathat okot az is, váljon az adósok közül többen számithatják-e be követelésüket, vagyis köteles-e a hitelező részletfizetéseket is elfogadni. Végül, váljon beszámithat-e az adós oly követelést, melyet e végből egy harmadiktól szerez meg. Mindezen kérdések a gyakorlatban practicusok lehetnek, a Tervezet azonban ezen kérdések elbírálására mi támpontot sem nyújt. Az indokolás csak azon kérdést tárgyazza, váljon az adóstárs követelését lehet-e beszámítani és nemleges válaszát azzal indokolja, hogy idegen pénzzel nem lehet fizetni. Mar pedig ehhez is szó fér, mert az adóstárs a kötelem tárgya tekintetében az adóssal jogközösségben van és teljesen idegennek nem tekinthető. Az 1217. §. a következő: ,,A hitelezőnek egyik adóssal szemben beálló elfogadási késedelme a többi adósnak javára válik." A §. nyilvánvalólag csupán azon esetet tartja szem előtt, hogy a hitelező a felajánlott fizetést elfogadni nem akarja. Már pedig képzelhető más késedelem is, mely joghátránynyal jár. Ilyen az egyik adós részéről történő felmondás. Nézetem szerint ezen eset is objectiv hatású ténynek, vagyis az összes adósokra kiterjedőnek volna tekintendő és ez okból vagy részletezendők az elfogadás esetei, vagy pedig az »elfogadási« szó kihagyandó. Az 1218. §. második bekezdése, mely szerint „az egyik adósunk adott halasztás a többiek javára hat ki, ha ily szándékkal történik", oly értelmezési szabályt állapit meg, mely a gyakorlatban csak perekre íog alkalmat szolgáltatni. Mert ha nyilvánvaló a szándék, hogy az összes adósokra szól, ugy ennek felvétele teljesen felesleges. Ha pedig nem nyilvánvaló, ugy egyrészt ezen rendelkezés alkalmazható nem lesz, mint vélelem pedig a jogi életben ismeretlen. Azt hiszem ellenkezőleg áll a dolog és pedig ugy, hogy egyetemleges kötelemnél a hitelező egynek halasztást ad és a másik ellen jogát érvényesiti. Hogy az adóstársak egymás vétkességeért és késedelmeiért a hitelezővel szemben feleinek (1219. §.), ez következik azon fokozolt biztosilékadásból, melyet az adósok az egyetemlegesség vállalásával a hitelezőnek nyújtanak. Kétségtelen azonban, hogy az egyik adóstárs vétkességéből vagy mulasztásából eredő kárért adóstársaival szemben kizárólag ő a felelős. Ezen rendelkezés ugyan természetes, azonban felvétele az 1221. § ba nem lett volna épen felesleges, mert magából a visszkereseti jogból nem következik, hacsak nem a compensatio lucri cum damno-ból. Homályos az 1219. §-nak 2 ik bekezdése, mely szerint „az, ki utólag vállalja magára egyetemleges adóstársként másnak tartozását, annak vétkességéért és késedelmeért is felel." Homályos azon kérdés szempontjából, hogy melyik késedeleméit, azért, mely még belépése előtt keletkezett vagy csak azért, mely belépese után állt elő. Méltánytalan volna, hogy az utóbbi kése-