Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 40. szám - Harmadik személy javára kötött szerződés. Tervezet 1027-1039. §§ [2. r.]

4 MAGÁNJOGI KODIFIKÁCZIÖNK.. közötti viszonyból más nem következik — mindaddig az igéretvevő rendelkezik, mig azt a javára kötött szerződésről nem értesiti. Vagyis tehát a harmadik a jogot szabály szerint akkor szerzi meg, amikor a szerződés mégkötéséről az igéretvevő részéről értesíttetett és igy — eltekintve attól az esettől, ha a kedvezményezett és igéretvevő közötti viszonyból más következik. — tisztára az igéretvevőtől függ annak meghatározása, hogy a harmadik a jogot mely időpontban szerezze meg. Az értesítést tűzni oda a harmadik jogszerzésének időpontjául elméletileg a legeorrectebb intézkedés. Addig, mig a szerződés megkötéséről a harmadik nem értesíttetik, az ránézve nem is létezik. Helyesen mondja az Indokolás: Ha a szerződő felek ki is kötötték egymás közt a harmadiknak szánt előny visszavonhatatlanságát, mi gátolja őket a harmadiknak értesítése előtt abban, hogy egymást e kikötés alól ismét fölmentsék? A visszavonhatatlanság iránt csak a harmadik van érdekelve, akit pedig a szerződő felek közül egyik sem képvisel, a szerződést tehát a harmadikkal szemben visszavonhatatlanná csak oly nyilatkozat leheti, mely ő hozzá intéztetik.., A szerződés . . a harmadikkal szemben csak mint egyoldalú jognyilatkozat jön tekintetbe. Hogy ez egyoldalú jognyilatkozat visszavonhatatlan legyen, még mielőtt tudomására jutott volna annak a személynek, akivel szemben hivatva van joghatásokat előidézni, az a Tervezet rendszerében merőben anomal intézkedés volna.« Epen azért a Tervezetnek azt az intézkedését, melynél fogva a harmadik jogszerzésének előfeltételéül az ő értesítését szabja, elméleti szempontból föltétlenül helyeselni kell s gyakorlatilag is többet ér, mint a német polgári törvénykönyv szabálya, mert a kritikus időpontot kézzelfoghatóbban állapítja meg. Más kérdés, nem lehet e kifogásolni, hogy ez értesítés föltétlenül az igéretvevőre van hagyva. Baracs Marcel említett dolgozatában (13. s k. 1.) a Tervezet e rendelkezését erős kritika tárgyává teszi és helyesen utal arra, hogy vannak olyan esetek, »melyekben a harmadik kereseti joga megszületésének pillanata a promittensre nézve nem közömbös*, aminek folytán szerinte »nincs nyomós ok arra, hogy eltérés történjék azon szabály alól, hogy a szerződésnek szóban forgó jogi kihatása is a feleknek kifejezett vagy az összes körülállások egybevetése alapján felteendő szándéka alapján állapittassék meg « Fejtegetéseinek eredményeképen a következőket kívánja kimondatni: »Szabály legyen: azonnal követelhető szolgáltatás esetében az igéretvevő rendelkezési joga addig tart, mig a kedvezményezett a javára kötött szerződésről akár általa, akár a kö telezett által nem értesíttetik. Kivétel: amennyiben a szerződő felek szándékából más következik « Baracs fejtegetéseiből sikerül meggyőződnünk arról, hogy a Tervezet rendelkezése e tekintetben nem kifogástalan, de nem arról, hogy az ő propositiója jobb volna. Az elméleti alapnál emiitettük, hogy a harmadik joga magában a szerződésben gyökerezik, hogy tehát az annak alapjául szolgáló egyoldalú Ígéretet nem" kell a szerződésen kivül keresni, mert azt sem nem maga az igéretvevő, sem nem maga az igérettevő. hanem kettőjük összhangzó akarata hozza létre. Elméletileg is kifogás alá esik tehát az, amit Baracs proponál, hogy t. i. a szerződő felek egymással verseny ző joggal bírjanak a harmadik értesítésére nézve. A felek a harmadik jogát szülő egyoldalú ígéret létrehozásában nem képeznek két külön személyt, hanem csak egyet, nem lehet tehát, hogy két oldalról jöhessen nyilatkozat, melynek alapján a harmadik joga megszületik. Gyakorlatilag is controversiákra Nézethetne a szerződő felek eme versenyző joga. Ennél mégis jobb a Tervezet álláspontja, mely szerint a szerződő felek akaratnyilvánításának kifejezésére az igéretvevő (mint az igérettevőnek törvény szerint vélelmezett meghatalmazottja is) van jogosítva. Azután meg nagyon homályos az a rendelkezés, amelyet Baracs. mint kivételt állapit meg: amennyiben a szerződő felek szándékából más következik. Következhetik-e az, hogy a harmadik előbb szerezze meg a jogot, mint őt a felek értesítették? Ha következhetik, ugy az ellenkezik azzal az elvvel, mely szerint a harmadikra nézve addig az ügylet nem létezik, mig ő nem tud (nem értesíttetett) róla. De van a Baracs által javalt szabálynak még egy másik fogyatkozása is. Nevezetesen az, hogy ő az igéretvevő "és ked vezményezett közti viszonyt e kérdés elbírálásánál nem, illetőleg csak annyiban veszi figyelembe, mint a promissarius szándékának kutatásánál lényeges szereppel bíró körülményt Vagyis - nézetem szerint —" e viszonj fontosságának mérlegelésénél ő innen marad azon a határon, amelyen a Tervezet meg túlmegy. A Tervezet 1029. íi-a ugyanis, mint láttuk, annyiban tartja fenn az értesítés megtörténtéig az igéretvevő rendelkezési jogát, .amennyiben a kedvezményezettel szemben fennálló viszonyából más következik.. Itt ismét igazat kell adni Baracsnak abban, hogy ez a kijelentés nagyon is elasztikus és a Tervezet arra a kérdésre, mily esetekben következzék s mily esetekben ne következzék az igéretvevő és a kedvezményezett közötti causából az, hogy az ígéretvevőnek rendelkezési joga nem az értesítéssel, hanem hamarabb szűnjék meg, feleletet nem ad és megnyugtató szabatos választ adni nem is lehet. De ha ez nem is helyes, ebből nem következik az. hogy tehát a ked vezményezett és igéretvevő közötti viszonynak egyáltalán ne lehessen döntő hatása az igéretvevő rendelkezési jogának megszűnése tekintetében. Olyankor ugyanis, midőn az igéretvevő kötelezve van a kedvezményezettel szemben a javára szolgáló szerződést megkötni, illetve a neki járó szolgáltatást biztosítani, nincsen szükség arra, hogy a kedvezményezett még külön értesíttessék, mivel előtte ilyen esetben úgyis tudva van, hogy az igéretvevőnek az ő javára eféle szolgáltatást kikötni úgyis kell. Nem is volna kívánatos ilyen esetekben a harmadikat merőben a felek tetszésének kiszolgáltatni s őt az igéretvevővel szemben a kártérítés követelésének kétes értékű jogára utasítani. Erre vonatkozó intézkedést tehát a Tervezetből teljesen kihagyni nem volna czélszerü. Mindezeket egybevetve az 11)29. első bekezdését igy vélnők szövegezhetőnek : ..A kedvezményezett a neki szánt jogot nem szerzi meg addig, mig a szerződő felek őt a javára kötött szerződésről nem értesitik Ellenkező kikötés hiányában az értesítésre az igéretvevő van jogosítva. Az értesítés megtörténtéig a kedvezményezett számára szerzett jogról az igéretvevő rendelkezik, kivéve, ha azt a kedvezményezettel szemben fennálló viszonya szerint köteles volt annak részére megszerezni. Ezzel egyrészt lehetővé van téve, hogy az értesítés joga az igérettevőt illesse meg; másrészt szabatositva van (»köteles volt«), hogy mikor következik más az igéretvevő és a kedvezményezett közötti viszonyból. Ez után akadálytalanul jöhetne a 2-ik bekezdés, amely ellen észrevételt tenni nem lehet. Az 1030. §. azokat az eseteket tartalmazza, amikor az igéretvevő rendelkezési joga — bár a szerződés vagy az értesítés tartalma szerint nincs fentartva — nem szűnik meg az értesítéssel. Nevezetesen, ha a szolgáltatás feltételtől függ vagy kö vetelhetése határidőhöz van kötve, az igéretvevőt a rendelkezési jog kétség esetében a feltétel teljesültéig vagy a határidő bekövetkeztéig illeti, ha csak a kedvezményezettel szemben már előbb le nem mond róla Ezt a rendelkezést jó erősen meg kell fontolni, mert van olyan eset. amelynél ez nem megfelelő, bár — elismerjük — jobb, mint a n. p. tk. idevonatkozó 332. §-a. Zsögöd (Fejezetek kötelmi jogunk köréből I. 94.) említ ilyen esetet. "Valaki ingatlanokat ruház át fiára azzal a megterheléssel, hogy halála után a leányoknak bizonyos összegek fizetendők; utóbb megint más jut az eszébe s fiát felmenti a kötelezettség alól vagy leszállítja a fizetendő összegeket.* A Tervezet szerint teheti, mert itt olyan szolgáltatásról van szó, melynek követelhetésé határidőhöz van kötve, tehát az igéretvevő (az apa) rendelkezési joga egész életében feumarad s eszerint az 1031. §. első bekezdése folytán a másik szerződő féllel egyelértőleg megváltoztathatja, sőt megszüntetheti a harmadik javára való kikötést. Még rosszabb lesz az eredmény a n. p tk. 332. § a szerint, mert annálfogva a harmadik személy a szolgáltatáshoz való jogot kétség esetében az Ígéret elfogadójának halálakor szerzi meg. tehát még csak jogot sem szerez addig s igy ha az igéretvevő előtt hal meg, azt örököseire át sem bocsáthatja. Zsögöd a mellett van, hogy ne tehesse. Ervelését érdemes követni. Helyesebb — mondja —, hogy az ily rendelkezés kétség esetében meg nem változtatható az érdekelt lányok hozzájárulása nélkül. T. i. az ügylet intentiója épen az, hogy az végleges rendelkezést létesítsen, a leányok hozzájárulását pedig épen az okból mellőzik, mivel föltételezik, hogy a szerződés enélkül is hasonló erejű. A pénzörökség épen olyan, mint a fiúnak átadott vagyontárgy. Igaz. hogy a fiu számára még mindig kedvezmény van, mert előre kikapja a jövedelem feleslegét. De ehhez nem lehet még azt is hozzáolvasni, hogy a rendelkező még a véglegesség szempontjából is distinguálni akar gyermekei közt. Hozzájárul, hogy az ilyen szülő többékevésbbé annak a befolyása alá kerül, kinek a vagyont átadta. Az az argumentum nem állhat meg, hogy ezzel a szülőt akaratszabadságában védi, mert hisz ő a szabadrendelkezési jogáról már ugy is lemondott. De bár a Zsögöd érvei teljesen meggyőzők, nem volna czélszerü a Tervezetben kifejezett szabályt egyszerűen meg-