Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 37. szám - Az emberről és a nők teljeskoruságáról. Tervezet első fejezete és 4. §-a - A joghaszonélvezet. Tervezet 755-764. §§ [2. r.]

MAGÁNJOGI KOD1FIKÁCZIÓNK. 3 tatnak, méltányos, másrészt, hogy a megbízásból eredő kapcsolatos kötelezettségek a hitelezőt is terheljék; már pedig nincs kizárva, hogy a követelés behajtásával stb. járó kiadások, költségek megtérítésére az adós nem szorítható, sőt képzelhető, hog y az adós a per kimeneteléig fizetésképtelenné válik, a mikor legkevésbbé volna igazságos, hogy a haszonélvező költségeit, melyek csak a hitelező érdekében támadtak, veszítse. A 760 §. harmadik bekezdésében foglalt rendelkezés a 762. §-ra való hivatkozás nélkül, e két §. között ellenmondást idézne elő, mert megeshetik, hogy elhasználható dolog a kamatozó követelés tárgyát képezi, mely iránt a Tervezel eltérően intézkedik. A többi módosítás a tüzetesség elvének folyománya. A 761. §. szövege a következő: »Ha a haszonélvező maga adós a haszonélvezet tárgyául szolgáló követeléssel: a hitelező követelheti a szolgáltatást azzal a megszorítással, hogy a szolgáltatás tárgyának haszonélvezete a haszonélvezőt illesse.«A Tervezet indokolása e §. felvételét azzal igazolja, hogy elvileg nincs különbség, akár egy harmadik, akár maga a haszonélvező a teljesítendő követelés adósa ; nem bocsátkozva a felfogás kivétel nélküli helyességének kritikájába és elfogadva a kiindulási szempont consequentiáit, melyek szerint a Tervezet állítólag ebben az esetben is a 760. §. rendelkezéseit akarja érvényre emelni, e §. szövegezése akkor sem fejezi ki a törvényhozó ebbeli intentióját; mert mig a 760. §. a követelés ininémüségéhez képest több bekezdésben különböző intézkedéseket tesz, eddig a 761. §. a szóban forgó jogviszonyt szabályozza egy nemüképen tekintet nélkül a követelés tárgyának minőségére, mi által az indokolásban annyira hangoztatni! elvi álláspont nem érvényesül. Hozzájárul, hogy a Tervezet a tüzetességel félénken kerüli, lakonikus rövidséggel a szabályozandó jogviszony praktikus keresztülvitelének nehézségén csak ugy átsiklik, hogy ne mondjam homályba burkolózik, minek aztán az a következménye, hogy a gyakorlatban áldatlan controversiáknak tág tere nyílik. Kiviláglik ez, ha első sorban a 761. §. ama rendelkezését veszszük figyelembe, mely szerint az adós (haszonélvező) a követelés tárgyát a lejárai napján teljesíteni tartozik; de kérdjük kinek? mondjuk, mert ugy sejtjük, a hitelezőnek s pedig azzal a megszorítással, hogy a haszonélvezet az adóst illesse; de kérdjük továbbá, miként bonyolódik le e complicatió a jogéletben? Tegyük fel, hogy a követelés tárgya egy ló volna, akkor képzelhető e jogviszony megoldása oly formán, hogy az adós a lovat a hitelezőnek átadja, a ki aztán azt az adósnak, illetőleg a haszonélvezőnek haszonélvezet czimén visszaadni tartozik; kérdjük, van-e az a 761. §-ban világosan kifejezve ? Mi azt hiszszük, hogy nem. De feltéve, hogy e modus agendi kimagyarázható, kérdjük, mi által biztosíttatik a haszonélvező, hogy a hitelező a lovat neki vissza fogja adni és milyen időtől fogva veszi a haszonélvezet kezdetét, a haszonélvezet feletti jogügylet megkötésének vagy a ló visszaadásának napjával? E kérdés pedig fontossággai bir, a haszonélvezet dolgon levő jogának harmadikkal szemben való érvényesítése esetében. De még érdekesebb az eset, ha a követelés tárgya pénzösszeg; kérdjük, szükséges-e akkor is az oda- és visszaadás? s ha igen, mi czélból? van e értelme az ilyen intézkedésnek? Világos tehát, hogy ha a 761- §. meg is tartatnék, ezzel a szövegezéssel csak zavarokat idézne elő. Nézetünk szerint a 761. §. következőképen volna átszövegezendő : „Ha a haszonélvező maga adós, a haszonélvezet tárgyául szolgáló követeléssel a 760. §-ban foglalt rendelkezések nyernek megfelelően alkalmazást", vagy következőképen: „Ha a haszonélvező maga oly követeléssel adós, melynek tárgya elhasználhatatlan dolog, ennek tulajdonjoga a lejárat napjától kezdve a hitelezőt, haszonélvezete a haszonélvezőt illeti. Ha a követelés tárgya elhasználható dolog, a 760. §. harmadik bekezdésében foglalt rendelkezés nyer alkalmazást." Az összes, a joghaszonélvezetre vonatkozó §§. közül kimagaslik a 762. §. ugy a kellő világosság hiányánál, mint elvi ellentéteinél fogva. Erről a §-ról méltán lehet mondani, hogy az, a mit — az indokolás kijelentése szerint — szabályozni akar, a szövegben kifejezésre nem jő, a mit pedig szabályozott, az a törvény intentiójával, sőt a joghaszonélvezet alapelveivel ellenkezik. Olvassuk csak figyelemmel a 762. §. szövegét, mely ugy hangzik: »Kamatozó követelés haszonélvezete esetében a kamatjövedelem a haszonélvezőé. A felmondás és a tőkefizetés felvétele a hitelezőt és a haszonélvezőt közösen illeti meg. A kettő közül mindegyik követelheti, hogy a tőke a hitelező javára birói letétbe helyeztessék. A fizetett vagy birói letétbe helyezett tőkeösszeg kamatja a haszonélvező részére jár.« Nyilvánvaló, hogy e §. a hitelező és a haszonélvező közti ama jogviszonyt akarja szabályozni, mely akkor áll elő, ha a haszonélvezet tárgya kamatozó követelés. E viszonyt pedig a Tervezet, némileg homályos indokolása szerint, ugy akarja szabályozni, hogy a haszonélvezőt pusztán a kamatozó tőkeösszeg kamatja és az ezen érdekének megóvására szükséges jogok illessék meg. Más joggal felruházni nem akarja. Elvileg e felfogás ellen már csak azért sem lehet kifogás, mert az a joghaszonélvezet természetéből folyik és ennél fogva magától is értetődnék. Azonban az indokolás azon érvelése, miszerint a 762. §-nak felvétele azért látszott szükségesnek, mivel máskülönben a 760. §. második bekezdése szerint a haszonélvező csak a kamatjövedelem haszonélvezetére tarthat igényt, tévesnek mondható, mert ezt az aggodalmat a 760. §. harmadik bekezdése eloszlatja, hacsak máskülönben a Tervezet a kamatozó követelést az elhasználható dolgok sorából nem akarja kiszorítani. Bizony a 762. íj. — létjogosultságát feltéve — abban az alakban legalább, melyben napvilágot látott, csak fogalomzavarnak szüleménye. Be nem látni a gordiusi csomó mesterséges megkötésének és erőszakos felbontásának szükségességét, a mire a Tervezet a 762. §-ban vállalkozik, de még kevésbbé megfogható, mire jó ez a medertelen quasi societás a hitelező és a haszonélvező közt, melyet a 762. §. becsempészni czéloz, vagy ez a czifra, tartalom nélküli alaki jogosultság közössége, melyben a német ptk. indokolása nyomán, a hitelezőt és haszonélvezőt részesiti? A főhiba, melybe a Tervezet esett, abban mutatkozik, hogy az elhasználható dolog fogalmával egy kissé lazán bánik, figyelmen kivül hagyva azt, hogy ehhez a kamatozó tőke is tartozik, a melyről a 760. §. harmadik bekezdése gondoskodik. Ezt szem előtt tartva a kérdés csak a körül foroghat, váljon mindannak daczára nem-e mégis szükséges a kamatozó követelés haszonélvezetéről külön S-ban intézkedni és mit kell érteni a kamatozó követelés alatt? A Tervezet a német ptk. nyomdokaiba lépve, a kamatozó követelést a nem kamatozótól megkülönböztetendőnek véli, következetesen az ezekre vonatkozó haszonélvezetet különbözően szabályozza. Pedig közelebbről vizsgálva e kérdést, arra a meggyőződésre jutunk, hogy sem a német ptk., sem a Tervezet álláspontja a kritikát ki nem állja; bár tagadhatatlan, hogy a német ptk. a felkarolt jogeszmét, szabályzásának nagyobb tüzetessége által némileg praktikussá tenni iparkodik. Mellőzve e helyűit a tudományos színezetű elmélkedést, melylyel ugy a német ptk., mint a Tervezet indokolásában találkoznnk, és pusztán a jogélet praktikus oldalát szem előtt tartva, ezen olyan complicáltnak látszó kérdés nézetünk szerint nagyon egyszerűen megoldható. E végből megkíséreljük mindenekelőtt a szőnyegen levő mesterkélt problémát kellő világításba helyezni s valódi fontosságára redukálni. Ugyanis: a haszonélvezettel terhelt követelés tárgya lehet elhasználhatatlan vagy elhasználható dolog; ez utóbbihoz tartozik a kölcsönkövetelés is. A kölcsönkövetelés lehet megint nem kamatozó vagy kamatozó Első esetben kétségtelen, hogy a haszonélvezet a tőke visszafizetéséig a haszonélvezőre nézve semmi értékkel nem bir és csakis attól az időtől kezdve, a mikor az adósneki a tőkét szolgál tatja,bir ez reá anyagi érdekkel. Hogy aztán miként haszonélvezi a haszonélvező a neki az adóstól szolgaitatott res fungibilist, különösen váljon kiadja ő ezt kamatra vagy más módon veszi-e hasznát, teljesen közömbös, mert azzal a 760. §. harmadik bekezdése szerint, mint tulajdonával bánhatik. Ha azonban a kölcsön, melyre a haszonélvezet, rendeltetik kamatozó, akkor azt hiszi a Tervezet, hogy a situatio jogilag változik s különleges rendelkezésnek szükségessége forog fenn. Érvelése, mely azon semmivel sem igazolt feltevésen gyökeredzik, hogy kamatozó kölcsön haszonélvezete esetében, a felek vélelmezett akaratjukkal megegyezik, ha a haszonélvező csakis a kamatjövedelemre szorittatik, arra a conclusióra vezet hogy a tőke behajtása, felmondása, és az azzal való bánásmód tekintetében, a 760. §. harmadik bekezdésben foglalt rendelkezéstől el kell térni. E vélelem azonban legjobb esetben, sőt maga az indokolás álláspontja szerint is csak akkor állhatna meg, ha a kamatozó követelés a haszonélvezet egész idejére terjedne ki, de akkor a haszonélvezet tartama alatt se felmondásról, se behajtásról szó sem lehetne; mihelyest azonban a haszonélvezet tartama alatt a követelés esedékessége is beállhat, s az adós a tőkét visszafizeti, a kamatozó követelés e perczben kamatozó jellegét veszíti, egyúttal pedig a nem kamatozó követelés cathegoriájába esik. A 762. §. pedig épen arra az esetre, a