Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 31-32. szám - Alaptalan gazdagodás visszatérítése. Tervezet 1762-1774. §§

1 MAGÁNJOGI KODIF1KÁCZ1ÓNK. De ezt a Tervezet egészen nyitva hagyja, ezt nyitva is kell hagyni, mert pontosan körülírni lehetetlen. Kz megint csak a bevezetésben foglalt nézetemet igazolja, hogy az adotl esetre vonatkozó specziális jogérzékkel biró, a peres felek ügyei iránt őszintén érdeklődő birót, csak nehezen lehet nélkülözni. Hát jogos uton gazdagodolt az, a l<i másnak egész vagyonát a tőzsdén elnyerte? Pedig a Tervezet 17fií). §-a szerint a nyereséget vissza adni nem köteles. A mi ma jogos szerzés, azt utódaink már uzsorának, csalásnak, zsarolásnak minősíthetik. A mit nálunk csalásnak tartanak, azt másutt esetleg élelmességnek mondják. Vannak ugyan olyan cselekmények, melyeknek bizonyos következményei elismerésben, védelemben a társadalom részéről nem részesülnek, és a melyeket lényeges tulajdonságaik szerint pontosabban körül is lehet írni, de ezek az 1762. §. első pontjában lefektetett általános elv alá vonható cselekmények vagy lényeknek csak egy részét képezik. Ilyen cselekmények volnának például azok. melyeknek indító oka olyan nagy mérvű tévedés, hogy egyáltalán ki van zárva, hogy azokat a megelőző lényállás és annak jogi természetének helyes ismerete esetén elkövették volna, vagy a melyek valamely jövőbeli esemény bekövetkezése vagy elmaradása jogosult reményében követlettek el, ha ezen remény meghiúsul; nemkülönben pedig azon cselekmények, melyek kényszerhelyzetben lellek elkövetve Az első csoport mindkét esetében tévedés a cselek mén} oka, csakhogy az elsőnél a tévedés a tényekre vagy azok jogi természetére vonatkozik, mig a másik esetben a tévedés a meglévő tényállás szükségszerű következményeire vonatkozik. Véletlenül semmiféle esemény nem következik be. Minden eseménynek szükségszerűen be kell következni, csak mi nem tudjuk mindig előre. Ma már számtalan esemény bekövetkezését vagy elmaradását tudjuk előre meghatározni, melyért régebben csak imádkozni tudtak és még többet is fognak a jövőben meghatározni, melyről ma még azt mondjuk, hogy véletlen. Ezek a cselekmények képezik a jogtalan gazdagodás eseteinek túlnyomó részét. Ha az ezen tárgy körül kifejlődőt! irodalmat és annak szabályozására alkotott jogszabályokai és törvényeket nézzük, és ha az ezekben kimondott elveket és példaképen felhozott eseteket megvizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy ezeknek majdnem mindegyikében a tévedés, illetve a kényszer képezi a kritériumot, illetve a jogszabály indokát. Azon esetek, melyeknél ezen kritériumok egyikét sem lehet feltalálni, azok, a hamisítatlan sine causa esetét kivéve, legnagyobb részi nem is tartoznak a jogtalan gazdagodás esetei közé, azok csak a kötelmi jog többi részeinek merev szabályozása folytán szorultak ki a kötelmek másik két kategóriájának keretéből. De mit érnénk vele, ha ezen két kritériumot vagylagosan minden esetben constatálni lehetne, és ha a szabályozandó jogeseteket ez által praecise körül lehetne irni? Nem sokat. Még mindig nyitva maradna az a kérdés, hogy a tévedésnek és a kényszernek mekkorának kell lenni, és ismét csak oda jutunk, hogy ezt a bírónak az eset különfélesége szerint kell eldönteni, a mely munkájánál a jó törvény és ezen elvek behaló tanulmányozása nem sokat segítenek neki, ha a peres felek gondolatvilágától távol van. (T. 988. Ü) Az indokolás ugyan azt mondja, hogy félretéve a római jog és az annak nyomán haladó ujabb codificatiók óvatosságát, nem szorítkozik a jogtalan gazdagodás egyes eseteinek szabályozására, a kiterjesztési megengedő clausula utólagos hozzáfüzésével, hanem felállítja az általános tételt is. Nézzük mily szerencsével. »Jogalap nélkül* kell »másnak rovására* "vagyontárgyhoz jutni.. Kz volna három kelléke ama jogváltozásnak, mely védelemben nem részesül. Ezek közül azonban csak egyel tudok elfogadni, azt, hogy a jogváltozásnak másnak a rovására kell végbe menni*, bár ez a tétel is módosulni lesz kénytelen, ha socziális viszonyaink lényegesen megváltoznának. A mi a »vagyontárgyhoz jutást illeti, ennek a kritériumnak felállítása megfelelhetett a római jog viszonyainak és gondolkodásmódjának, megfelelhet azoknak, a kik a jogokat most is személyi és vagyoni jogokra osztják, de én ezt a kritériumot ilyen formában ma már nagyon szűknek tartom. Vagyon és annak tárgyai alatt a laikus rendszerint a használható vagy elhasználható dolgok állagát vagy haszonélvezetét, vagy az ilyenek szolgáltatására irányuló követeléseket érti, a jogász pedig azokat a jogokat érti ahitta. a melyek értelmében a dolgokat használhatjuk és a melyek alapján másokat bizonyos szolgáltatásra, magatartásra kénvszerilhelünk. és ezeket azután vagyonjogoknak nevezi. (Lásd Ind. bevezetés IX.) Miután pedig semmiféle codificatio nem fejezhet ki valamely meglevő használatos szóval más fogalmat, mint a milyent azzal közönségesen kifejezni szoktak, és miután az indokolás alapján nem tehetem fel, hogy a Tervezet csakis a közönséges értelemben vett jogtalan vagyonszerzéstől akarja a védelmet megtagadni, a kifejezés már ez okból sem felel meg. De a kifejezést akkor sem találom kielégítőnek, ha azt a jogászok tájszólása szempontjából Ítéljük meg, mert én •vagyoni « és »személyi« jogok között, — bármi merész állitásnak lássék is — semmi lényeges különbséget tenni nem tudok és különösen nem tudok olyant tenni, a mely adott esetben a jogtalan gazdagodás fogalmának keletkezésére lényeges befolyást gyakorolna. Ha az alanvi értelemben vett személyi és vagyoni jogokat, egv szóban kifejezve jogosítványokat, alaposan megvizsgáljuk, és azok gyakorlásának a személyivel még összefüggő legvégső eredményét kutatjuk, akkor kivétel nélkül mindanynvian constatálhatjuk, hogy azok csakis a velünk született élet és fajfenlartási ösztönből kifolyó szükségleteink, vágyaink és kívánságaink kielégítésére szolgálnak. Mennél több, mennél terjedelmesebb és mennél becsesebb ily jogosítvány illet bennünket, annál »vagyonosabbak,* annál »gazdagabbak« vagyunk, annál nagyobb állítólag a lehetőség arra, hogy érvényesüljünk, hogy "bennünk a megelégedés érzete kifejlődjék. Más rendeltetése pedig ezen jogosítványoknak nincsen Ezen jogok azok. melyeknek gyakor'alában a »jog» megvéd, de a melyek iráni nagy a harcz is. E részben ama »személyi jogunk.« hogy friss levegőt szívhatunk, hogy jogügyleteket köthetünk és szülőink nevét viselhetjük (T. 88.) és ama »vagyoni« jogunk között, hogy a tulajdonunkat képező szántóföldet használhatjuk, semmiféle különbség nincsen. Ha pedig az ilyen jogosítván}"ok között czéljukra nézve különbség nincs, akkor az ezen jogok tekintetében történt jogtalan eltolódásoktól az elismerést is egyformán kell megtagadni. Mindezekből kifolyólag a »vagyontárgyhoz jutás* helyébe a »jogszerzést« vagy »előnyhöz jutásU lehetne tenni, de nem a vagyoni előnyhöz jutást, mint az indokolás subsidiariter proponálja. A mi a jogalap hiányát illeti, ennél a T. a szokásos jogi terminológiával jut ellentétbe, mert ha jogalap alatt azt a cselekményt vagy eseményt értjük, melyből valami alanyi jog származik, a mely a jogváltozást előidézi, akkor ez az alap a jogtalan gazdagodásnál rendszerint meg van Ha nem volna meg. akkor nem jogtalan gazdagodásról, hanem érvénytelen ügyletről volna szó, akkor a jogok tekintetében változás nem állana be és akkor ezen jogok további háborítatlan gyakorlásának biztosítására vagy kieszközlésére a többi jogszabályok is elég módot nyújtanának. Ezen »jogalap nélküli* szerzési módok jellemzésére alkalmas kifejezést, azt hiszem, nehéz lesz találni, és azért a fogalom megosztását, körülírását kellene megkisérleni. Például a ki minden elfogadható ok nélkül* jut valami előnyhöz, vagy a ki »oly módon szerez valamely jogot, a mely szerzési mód az azt kisérő körülményeknél fogva a jog végleges megtámadhatlán megszerzésére kellő ok hiányában nem alkalmas,* vagy a »ki oly jogot szerzett meg, mely őt a szerzés után felmerült esemény folytán már nem illeti.« Ha pedig a rendelkezést nem szorítjuk csupán a mai értelemben vett »vagyonjogokra*, akkor a »visszatérítést* az általánosabb »elégtétellei« lehetne felcserélni. A jogtalan gazdagodás eseteinek általános meghatározásán kivül a fejezet abból áll, hogy egyes esetekre pontosabban körülír ja, hogy a visszatérítési kötelezettséget, mily körülmények idézik elő és hogy bizonyos esetekre részletesebben szabályozza, hogy a kötelem miként alakul vagy módosul. Harmadik részét pedig a bizonyítási kötelezettség megoszlásának kötelező szabályai képezik, a mit azonban nézetem szerint utolsó helyre is kellet volna tenni, i Vegyük a § okat egyenként. Az 1762 §. második bekezdése kimaradhatna, ha az első a fentiek szerint módosíttatnék. De jelen összefüggésében sem felel meg. A »különösen« szót szerény nézetem szerint itt nem lehet