Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 27-28. szám - Elsajátítás. Tervezet 592-597. §§ [2. r.] - Jogügyletek a Tervezetben [1. r.]

8 MAGÁNJOGI KODIFIKÁCZ1ÓNK. Tervezetünk ez intézkedése nálunk is honossá teszi az általános kötelmi alapokat (szerződés és tiltott cselekmény) és csak türtekké a különöseket (egyéb tényállás.) Vagyis kötelembe sodor ugyan a nem nevesített, a törvényben typusa szerint külön nem is szabályozott általános kötelmi alap, a különös azonban nem. , Mellőzve azon jogpolitikai kérdést, vájjon tanácsos-e kötelmi jogunk fejlődése elé ily gátakat görditeni, — a német törvény ettől óvakodott, — azt mindenesetre meg kell jegyeznünk, hogy az egyoldalú jogügylet jövője e szerint attól függ, vájjon a 915. §. ..szerződésót" tágabb vagy technikus értelemben kell-e vennünk :jogügy letet, vagy csak kétoldalú jogügyletet kell-e alatta érteni ? Sajnos már futólagos szemlélet arról győz meg, hogy igen szomorú sorsa lesz az egyoldalú jogiügyletnek, ha a 915. §. változatlanul kerül a törvénykönyvbe. Ezen egész intézkedés helyzete t. i. olyan, hogy benne a „szerződés" csak szűkebb értelemben vehető. A hol a törvényhozó az összes kötelmi tényeket három csoportba szorítja, a hol minden obligátió-causa vagy „szerződés", vagy „tiltott cselekmény", vagy „egyéb": ott még az Indokolás külön kijelentése nélkül is szigorú kritériumok szerint kell a codificatornak elkülöníteni, ott a „szerződés" kitételt negélyesen nem használhatta nem tulajdonképi és a köztudatba ál nem ment tágabb értelemben. Megerősít bennünket a felfogásban a szomszédos 916. §., mely a szerződést az „egyéb jognyilatkozattól" világosan megkülömbözteti, mert hisz semmi ok sem forog fenn arra, hogy a törvény két egymás után következő szakaszban annyira kétfélét értsen egy szó alatt,2) a nélkül, hogy ezt sejtetné is. A nem nevesített egyoldalú jogügyletek elismerése jelenlegi jogunkhoz képest óhajtandó újítás ugyan, de egyszersmind olyan is, melyei pontatlanul használt mükifejezés utján lehetetlen a törvénykönyvbe csempésznünk. Ezzel szemben azonban arra kell figyelnünk, hogy a 915,. §. most kiderített restrietiv értelme belső ellentmondásban van a Tervezet egyéb szerződési szabályaival, sőt önmagával is. Akárhogy magyarázzuk ugyanis az ajánlatot, azt el nem vitathatjuk tőle, hogy feltételes, egyoldalú ígéret és ha ez abstracte, vagyis tekintet nélkül arra, vájjon a törvényben külön szabályozott szerződést czéloz-e, köti az igérőt (933. §.), akkor be nem látható, hogy a feltétlen egyoldalú ígéret általánosságban kötelmet miért ne létesíthetne. Ettől eltekintve is azonban, akár mennyire is válaszszuk el fogalmilag aszerződést az egyoldalú jogügylettől, a válaszvonal gyakorlati keresztülvitele a Tervezet jogában igen nagy nehézségekbe fog ütközni. Hogy az imént már megpendített ajánlatnál maradjunk, azon számos esetben, midőn az ajánlat feltételes volta és elfogadásra irányidó czélzata annak szóhangzatából nem lesz kétségtelen, az egyoldalú jogügyletre vonatkozó tervezeti szűkkeblűség igen alkalmas fegyvert ad a szabadulni akaró adósnak. Nem kell egyebet allegálni mint azt, hogy nyilatkozata nem volt ajánlat, hanem feltétlen egyoldalú Ígéret és szabadul mindazon esetekben, melyek nem tartoznak az „elismert" egyoldalú jogügyletek közé, vagyis az esetek túlnyomó többségében. Figyelemre méltó ez eseteknél az is, hogy az ajánlatot és az egyoldalú ígéretet mint akaratnyilvánítást épen az elfogadásra szánás mint érvényességi kellék választja el egymástól, hogy tehát ez elfogadásra szánás kereseti alapként bizonyítandó is. Vagyis, miután az ajánlatot szemben az egyoldalú Ígérettel általánosságban épen az teszi érvényessé, hogy a másiknak még hozzá kell járulnia, felperes hitelezőnek mindig állítania, bizonyítania is fog majd kelleni (prtts terv. 284 .§.) a nyilatkozat feltételességét és elfogadásra szoruló voltát is. Alig szükséges tovább ecsetelnem, az egyoldalú jogügylettel szemben elfogadott álláspontnak mily mély visszahatása várható az ajánlati és ezzel közvetve a szerződési jogra is! Nem leszünk külömben hijjával az ilyesfajta visszahatásnak. Gondoljunk csak az egyoldalú s z e r z ő d é s e k és az itt szóba jöhető egyoldalú közlésre szoruló jogügyletek közötti határvonalakra és nyomban az imént vázolthoz hasonló anomália előtt állunk. A Tervezet 940. §. e határvonal legkirívóbb tájait világítja meg, azt mondván, hogy „elfogadási nyilatkozat nem szükséges, ha az ajánlattevő az élet felfogása szerint ilyet az adott esetben nem várhatott." E szakasz első sorban az úgynevezett hallgatólagos akaratnyilvánításokra értendő3), 2) Más a 917. §., mely magában öleli az általa világosan hivatkozott 918—929 §§. t és ezek között pl. a kifejezetten egyoldalú jogügyletekről szóló 926. §-t is 3) V. ö. Indokolás III k. 59. 1. melyeket egyúttal benne meglehetősen bőven kíván elismerni a Tervezet. Nem érdekel ugyan e helyütt azon ujabban vitássá vált kérdés, vájjon a hallgatólagos akaratnyilvánítás igazi értelemben akaratnyilvánitás-e4), azt még sem igen tagadhatjuk, hogy az homályos és legtöbbnyire többféle akaratot lehet belőle kiolvasni5) Ha pedig ez áll, gondoljuk meg azt is, mily kétségbeejtően nehéz lesz adott esetben1 megkülönböztetnünk, vájjon a hallgatólagos akaratnyilvánítás csak tudomás vétel-e, avagy tudomásvételen felül hozzájárulásig? Pedig az első esetben az csak egyoldalú jogügylet és speciális törvénybeli elismerés nélkül érvénytelen, a másodikban felette óvényes egyoldalú, szerződés. És újra élénkbe ötlik, hogy az érvény alapja itt is az oly nehezen bizonyítható hozzájárulási czélzat, hogy az ajánló adós az ajánlatban egyoldalú feltétlen Ígéretet fog látni, míg az elfogadó mindig csak tudomásulvevő hozzájárulás nélküli hallgatást fog allegálni, hogy továbbá az ajánló hitelező kereseti alapjához fog tartozni a hallgatás hozzájárulási mivoltának bizonyítása, mert csak ez teszi az adós hallgatását kötelezővé. Nézetem szerint ezen a 940. §. 2. bekezdésének piumdesideriuma nem segíthet, „bármi módú elfogadásból" senki sem veheti ki: tudomásulvétel-e az csupán, avagy hozzájárulás is? Kétoldalú szerződéseknél erre volna még némi támpont (visszteher stb.), — egyoldaluakon csak az egyoldalú jogügylet általánosabb elismerése segit! Annál inkább kell ezen követelésünk mellett megmaradunk, mert a 998. §., mely6) az egyoldalú jogügyletekre is áll, útját állja azon egyedüli modus vivendinek is, hogy a különös intézkedés hijján, egyoldalú ügyletként érvénytelen akaratnyilvánítást legalább mint ajánlatot ismerjük el kötelezőnek. Azon disharmonia, melyet az egyoldalú és kétoldalú, kötelező jogügyletek érvényességének elismerése tekintetében jeleztünk, külömben maglikból az egyoldalú jogügyletekre vonatkozó jogtételekből is kicsillan. Bármily sajátságosan is hangozzék tudniilhk, a Tervezet a közlésre szoruló, egyoldalú jogügyleteket — és józanul csak ezeknek kívánhatunk a most tárgyalt keretben általános elismerést, — valójában szintén csak kétoldalú jogügyleteknek képzeli. Külsőleg ugyan nem, hisz a szerződéseknél „megegyezést" kíván (932. §.), tehát a két akaratnyilvánításnak kölcsönös tudomásvételét és az azokhoz való hozzájárulást, holott az egyoldaluaknál csak „megkapást" (916. §.), mely szó alatt alig érthetnénk egyebet, mint oly állapotot, melyben az ellenfél akaratnyilvánítása a „czimzett" tényleges hatalmi körébe jutott, melyben a „czimzett" arról tudomást szerezhet. Ámde, ha a Tervezet tényleg csak ezt akarja, akkor miért nem elégszik meg a czimzettnél tudomásvételi képességgel, akkor miért nem válik „hatályossá" a jognyilatkozat, ha a czhnzett, ki azt „meg is kapta", gondnokság alá helyezett elmebeteg, kinek szerződésre való képtelensége ugyan tartós (916. §.), de ki nagyon is jól megérti a hozzáintézett levelet? Avagy miért nem ..hatályos" a nem kizárólag jogi előnyt tartalmazó egyoldalú jognyilatkozat (927. §.), melyet maturans kiskorúhoz intézek? Jól jegyezzük meg: jogosító részében sem az, mert hisz kötelező részében a kiskorút csakis saját ténye kötelezhetné7). Ne is szóljunk oly apróságokról, hogy a Tervezet érvényességi kellékre gondol, midőn hatályosságról beszél, de vájjon mi alapja lehet annak, hogy valamely egyoldalú akaratnyilvánítás „megkapásához" oly cselekvőképességet kiván, melyet szükségesnek tartana akkor, ha a czimzetthez intézett jognyilatkozat ő hozzá intézett ajánlat volna? Részemről ebből nem birok más kiolvasni, mint azt, hogy a Tervezet szerint a kötelező egyoldalú jogügylet is szerződés, csakhogy fiktiv akaratnyilvánítással,hogy a ,.megkapás", melyhez elfogadási cselekvőképesség kell, maga a fictiv elfogadó akaratkifejezés. Dr. Almúsi Aulai, budapesti kir. törvényszéki jegyző. 4) V. ö. Isay : Die Willenserklárung im Thatbestande des Recbtsgegesebaftes im BGB. iJena 1899.- 44. s k. U. ') V ö. id. m. 40. 1. a „disjunktiver Schlussról" mondottakat. °) lege non distinguente. ') Eltekintünk itt az ellenjogoktól, melyekre az ellenkező áll. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : L>r. Barna Ignacz budapesti kir. Ítélőtáblai biró, VI., Király-utcza 98/a. Nyomatott Márkus Samu könyvnyomdájában, Budapest, V., Báthory-utcza 20