Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 1. szám - A pazarlók jogi helyzete. Tervezet 7. §. 2. pont

MAGÁNJOGI KOI HFIKÁCZIÓNK. 5 lói szolgálatból ki van ugyan zárva, de nyitva van előtte nagyon sok gyakorlati pálya. De ha a gyámság alá helyezés által önjoguságától teljesen megfosztatnék, bedugulnának előtte a megélhetésnek még eddig nyitva hagyott forrásai is. Lenézett pária lenne, kinek nagyon bajos volna többé visszaszerezni egyéni teljes prestige-ét. — S mindez miért ? Csupán azért, mivel nem tud ellentállani benne kifejlődött költekezési hajlamának. A Tervezet indokolása ugyan ezzel szemben azt mondja, hogy : A pazarlás rendszerint rendetlen életmóddal, különösen iszákossággal jár, mely a pazarló szellemi életét is oly módon befolyásolja, hogy az ügyeinek önálló intézéséhez szükséges értelmi képessége csökken.« Igazai adok annak az indoknak abban a tekintetben, hogy az iszákosság tulhajtása csökkenti az értelmi képességet. Csakhogy ám ennek az érvnek, nem itt a pazarlásról szóló pontnál van helye, hanem az iszákosságról szólónál. Itt ugyanis csupán a pazarlók mint ilyenek jogi helyzete forogván kérdésben, nem az iszákosságból mint alap-okból kifejlett pazarlás esetét kell bírálat tárgyává tenni, hanem tisztán és elvontan magát a pazarlás esetét, hol az elmetehetség normális, az immorális hajlamok kizárvák: a hol tehát csakis saját vagyonának oktalan pazarlása képezi az alap-okot az önjogu nagykorúnak gyámhatósági felügyelet alá vételére. Erre mondom én, hogy gyámság alá helyezésnek okát nem képezheti. Pusztán vagyoni helyzetének megmentése czéljából vala kinek önjoguságát is elvenni olyan volna, mint a fürdővízzel együtt magát a gyereket is kiönteni Legyünk tárgyilagosak. Gondoljunk az oltalomra szorult könnyelmű pazarlónak gondolatvilágára és életnézetére. Hiszen éppen ezek közül kerülnek ki azok a jókedvű adakozók, kik a fény és szereplési hajlamtól elragadtatva, többre becsülik a szabadságot és a társadalom elismerését, a saját vagvomiknál. Vájjon melyiknek elvesztése fájna nekiek jobban? Vájjon nem akkor teszünk-e jót velük, ha csupán vagyonuk megmentéséig terjesztjük ki rájuk a gondoskodást ? Vajjön nem szerencsétleneknek éreznék-e magukat, ha — czélon túlhajtva — önjoguságuktól is megfosztanók ? A személyes szabadság az egyénnek azon közjogi alapon nyugvó, vele született joga, mely szerint a társadalmi együttélést meghatározó jogszabályok korlátai közt szabadon mozoghat és cselekedhetik Ezen cselekvési szabadsága csakbirói határozattal vonható meg büntetésként; vagy pedig korlátozható saját és mások érdekében, de csak addig a pontig, a meddig a védett jog ntegoltalmasása czéljából feltétlenül szükséges. Ki e korlátot túllépi, túllő a czélon s a jogvédelem teréről a jogfosztás terére lép. 2. A mi az indoklásban a külföldi törvényekre való hivat kozást illeti, ez aligha szolgál alkalmas érvül a Tervezet álláspontjának támogatására. Ennek latba vetése ugyanis nem billenti le a mérleget azon oldalra, hogy — ha már receptióról van szó — éppen a legújabb, tehát kevésbé kipróbált (noha rendszer és anyag-beosztás tekintetében minta gyanánt szolgálható! német birodalmi törvénykönyvből recipiáljunk éppen olyan jogintézményeket, melyek a szabadelvű irányban haladó korszellemmel kevésbbé egyeznek meg, mint a megfelelő honi törvényeink. Ha már a korszellem felemelő hatása alatt 1848-ban, közés egyéni szabadság-jogok tekintetében mindenkit felemeltünk a nemesekhez, ne nyirbáljuk meg az egyenlővé tett honpolgárok jogait ott is, a hol arra éppen nincs semmi szükség. Az európai cultur-államok között modern jogfejlődés tekintetében vezető szerepet vivő angol és franczia törvényhozás nagyon humánus és liberális irányban körvonalazza a pazarlók jogi helyzetét. Az angol törvény annyira szabadelvű, hogy — a jus abutendi tiszteletben tartása melleit — azt az elvet fogadta el, hogy a tulajdonos büntetlenül élhet és visszaélhet saját tulajdonával. Ennélfogva a tulajdonnal való szabad rendelkezést még tékozlás esetében se szorította meg; a személyi jogokat pedig ezen irányban teljesen érintetlenül hagyta. A franczia code civil íl. könyv XI. czim 513., 514. czikk) csaka jus abutendi-t korlátozza s még gondnokság alá helyezésnek se ad helvt; csupán annyiban szorítja meg a tékozlót, hogy tanácsadót íconseill rendel mellé, kinek beleegyezése nélkül némely terhes jogügyleteket nem köthet. Ugyanezen nvomon halad az olasz polg. törvénykönyv (339. ez"). Az osztrák polg. törvénykönyv (273. §.) és a magyar gyámügyi törvény (1877 : XX. t.-cz. 28. $ a) már a középúton jár : elégnek tartja a tékozlóknak vagyoni tekintetben való gondnokság alá helyezését. Csak a spanyolok és a germán eredetű népek törvénykönyveiben (azoknál se mindenütt) látjuk a pazarlók gyámi hatalom alá helyezését s személyi jogaiknak nagyobb mérvű korlátozását Miért induljunk mi — történelmi jogfejlődésünk megtagadásával — éppen azok után? Miért keressük mi a végleteket? Miért válaszszuk ezek közül is éppen a legkevésbbé humánus és szabadelvű alkotásokat? 3. Ha látjuk, hogy a Tervezetben mennyire meg van kötve a gyámhatóság alá helyezettek cselekvési szabadsága, megdöbbenünk, hogy a pazarlók helyzete mennyire lealacsonyodnék, ennek törvénynyé emelése által. Igaz, hogy a 4(>5 . 919. és 929. §§. értelmében a gyámság alá helyezett pazarlónak kérelmére a gyámhatóság a szigorú cselekvési korlátoltságnak némi enyhítését megengedheti, de éppen az itt a bántó, hogy az önjoguság némi foszlányát jövőre csak rendkívüli esetekben s akkor is csak kérelemre nyerhetné vissza De mit ér az, ha a társadalom előtt már akkor lehetetlenné van léve? Vájjon nem jobb volna-e megfordítani a dolgot: vagyis a személyi jogok csorbítását hagyni fenn rendkívüli esetek alkalmára ? 4. Jogbiztonsága is veszélyeztetve lenne a pazarlónak a Tervezetnek törvénynyé emelése által; mert a midőn eseteket látunk, hogy a rokonok kapzsisága ép elméjüeket még napjainkban is tébolydába juttat, annyival inkább megtörténhetik egy bőven költekezővel, ki a közélet terén positiot foglal el, hogy önös érdekből vagy pál tszenvedélyből lehetetlenné tehelik nemcsak rokonai, de még illetőségi községe is (Terv. 9. §.) gyámság alá helyezés által. Pedig ha a közel múltra visszatekintünk, hány tehetséges tagját láttuk a parlamentnek, kik saját vagyonaikat eltékozolták ugvan, de a közérdeknek hasznos és tevékenv ténvezői voltak! 5. De a pazarlás előfeltételeinek megszabása tekintetében se áll a Tervezet a szabadelvüség kellő színvonalán, sőt e tekintetben az osztrák és német felfogásnál is alantabb áll, mert ezek szerint az inség, mig a Tervezet szerint az elszegényedés veszélye elleni óvás van czélul kitűzve. E kettő között pedig nagy különbség van. Magát az elszegényedés fogalmát egészen helyesen magyarázza a T. indokolása, midőn így szól: »A mi az elszeqényedés kifejezését illeti, ez alatt nem kell a létező vagyon teljes megsemmisülését érteni. A gyámság alá helyezésre, a körülmények szerint esetleg oly mérvű költekezés is elég lehet, mely a vagyonnak oly arányú csökkenését vonhatja maga után, hogy a családnak társadalmi állásához mért megélhetését veszélyezteti * Hát bizony ily okot nem a gyámság, de még csak a gondnokság elrendelésére se tartanék elégségesnek. Hisz' a szegénységet semmiféle társadalmi állásban sem lehet lealázónak, avagy olyan veszélynek tekinteni, hogy e miatt a hatóság magánosok ügyeibe avatkozzék. Magyarország legtiszteltebb társadalmi osztálya — a honoratioroké s különösen a közlisztviselőké — túlnyomó részben vagyontalanokból áll, kik szellemi munkájukból élnek. Ezek közé kerülni bizony nem sülyedés. Ismertem én nem egy olyan mágnást, ki nagy vagyonának ellékozlása után szellemi munkára s iparvállalatokra adta magát s ebben a helyzetében elégedettebb és tiszteltebb lett, mint azelőtt volt. Sokkal jobban összeegyeztethető, a Tervezettel szemben, a humanismus. a democratia és a liberalismus követelményeivel az a másik felfogás, a hol az ínség veszélyétől való megóvás képezi a tékozló gyámhatósági felügyelet alá helyezésének a czélját. De ez se legyen tutela, hanem csak cura 6. Méltán feltűnik a T. 7. ^ c) pontjának indokolásában az, hogy mindenről van benne szó, csak arról nincs, hogy miért kell eltörani a gyámügyi törvénynek a tékozlásra vonatkozó rendelkezését? Miért ne lehetne azt javított alakban az alkotandó polgári codexbe beilleszteni? Pedig ee volna a legelső kérdés Csak miután már eldöntött dolog, hogy a létező törvény rossz, czélszerütlen: a korszellemnek vagy a nemzet geniusának s a hazai közfelfogásnak meg nem felelő, akkor tolul fel második kérdés gyanánt, hogy miként pótoljuk hát azt'.' recipiált idegen törvénynyel-e, vagy pedig egészen uj, eredeti, viszonyainkból jogtörténelmileg kifejlődött alkotással? Egy létező honi törvényt vagy jogintézményt, minden alapos indok nélkül eldobni, vagy idegennel kicserélni olyan volna, mintha valaki csupán azon bevallott indokból akarna elválni a feleségétől, hogy szereti a változatosságot. Mindezek után az előadottakból azt a következtetést vonom le, hogy a tékozlók jogi helyzetére vonatkozólag nincs szükségünk nekünk idegen Ijog recipiálására, mert a gyámügyi törvényben elfo-