Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 17. szám - Örökbefogadás. Tervezet 221-248. §§ [7. r.]

I. évfolyam. Budapest, 1902. április 23. 17. szám SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL BUDAPEST, VI, Király-utcza 98/a. A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV TERVEZETÉNEK KRITIKAI FELDOLGOZÁSA MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Előfizetési ár: Egész évre 12 kor. Félévre 6 „ Tartalom: Az Indokolás befejezésének megjelenéséhez. — Örökbefogadás. Irta: dr. E. Nagy Olivér pozsonyi ügyvéd. — Egyesítés, vegyítés, feldolgozás. Irta: dr. Friedmann Ottó. budapesti ügyvéd. — Causa traditionis. Irta: dr. Ágoston Péter, nagyváradi jogakadémiai tanár. — Ingó dolog mint zálog. Irta: dr. Németh Rudolf, kir. albiró, a szegedi kir. ítélőtábla tanácsjegyzője. — A vagylagos kötelmek. Irta: dr. Leszlényi Imre. budapesti ügyvéd. Az Indokolás befejezésének megjelenéséhez. A Magyar Általános Polgári Törvénykönyv Tervezete Indokolásának utolsó két kötete elhagyta a sajtót. Ezzel az öt vaskos kötetre terjedő munkálat teljes befejezést nyert; s befejezést nyert egyúttal a polgári törvénykönyv megalkotásának első, legfőbb és legnehezebb szaka, az a szak, a melyet joggal a teremtés szakának lehetne nevezni, mert meg van immár vetve az alap, a melyre a munkának ezentúl következő második szaka a javítás, csiszolás és tökélyesbités terén biztosan építhet. Büszke örömmel üdvözöljük ez alkalomból azt a férfiút, a ki a maga korszakalkotó egyéni müvének, a polgári perrendtartásnak egész embert igénybevevő véglegesítő munkája közepette is biztos czéltudatossággal vezeti a magánjogi kodifikácziót a megvalósulás révpartja felé. Plósz Sándor igazságügyi ministert; valamint ama másik vezérlő alakját az ügynek. Lányi Bertalan ministeri tanácsost, a ki a maga széles tudásának, törhetetlen akaraterejének és elismert tekintélyének egész súlyával tartja mozgásban a magánjogi kodifikáczió oly sokféle alkatrészü gépezetét, s őrködik a felelt, hogy a munka az évek hosszú során át, megszakítás nélkül, folyton fokozódó intenzitással haladjon a kitűzött czél felé. Övék a gond és a munka oroszlánrésze, őket illeti első sorban a nemzeti hála e szerény kifejezése is. De adóznunk kell végre a hervadhatatlan érdem babérkoszorújával azon kiváló, országos nevü szakférfiainknak is: Vavrik Bélának. Zsögöd Benőnek, Sipőcz Lászlónak, Imling Konrádnak, Thirring Lajosnak és Schwarz Gusztávnak, a kik — Lányi Bertalan ministeri tanácsoson kivül — a Tervezet és az Indokolás megszerkesztésének, a nemzeti géniusz és az európai színvonal lehető összeegyeztetésének nagy és nehéz munkáját közvetlenül végezték. Az ünnepélyesség e pillanatában megelégszünk azon immár biztos reményünk nyilvánításával, mely jogi konszolidácziónk minden igaz barátjának leghőbb óhajtása, hogy a mi még hátra van a polgári törvénykönyv végleges szövegének megállapításáig, azt e kipróbált vezetők éles szeme és biztos keze akadálytalanul és minél hamarabb fogja befejezéséhez segíteni. S a tökéletesbités e munkájából kiveszik majd az őket megillető részt munkatársaink is, kik közül felkérjük most már azokat is, a kik a Tervezet oly részeinek feldolgozását vállalták el. a melyekre az Indokolás ép megjelent két utolsó kötete vonatkozik, hogy közleményeiket az e kötetekben rendelkezésre jutott gazdag anyag felhasználásával ugyan, de azért mielőbb beküldeni szíveskedjenek. A Szerkesztőség. Örökbefogadás. *) (Tervezet 221—248. §§. ) 222. §. A 221. §. azt is kimondja, hogy a gyámság alatt álló egyénnek nincs adoptálási képessége. Ezzel a rendelkezéssel a Tervezet a német kódex ellenlábasává szegődött, mivel az bizonyos okok miatti gyámság esetén (például tékozlás, iszákosság) nem zárja ki az örökbefogadási képességet. Teljesen méltánylom e tekintetben a Tervezet álláspontját, mert semmiféle szükség arra nincs, hogy ily egyének adoptálhassanak. Igaza van az Indokolásnak, hogy — mivel az iszákosság vagy tékozlás miatt gondnokság alatt állók azért végrendelkezési képességgel birnak — az adoptatus iránti jóakaratukat igy is kifejezhetik s azért nem kell még örökbefogadniok. A megbeszélésünk tárgyát képező szakasz utolsó bekezdése lehetővé teszi egy személynek többek örökbefogadását is. Ez is helyes, mert a családban is gyakori eset a több gyermek. Már pedig az örökbefogadott részére több jogot biztosítani, mint a törvényes részére, nem megokolt. Mindezek alapján a Tervezet 221. §-át következőleg vélném módosíthatónak: Örökbefogadhat az a férfi, a kinek törvényes s az a nő, akinek akár törvényes, akár törvénytelen leszármazója nincs, ha legalább 50 éves és legalább 18 évvel idősebb az örökbefogadandónál. A férfi házasságon kivül született gyermekét örökbe fogadhatja.. Egy egyén többeket is fogadhat örökbe. A törvényes házasságban élő férfi, ha nejének méhmagzata van, valamint a nő, a kinek méhmagzata van, mindaddig örökbe nem fogadhat, mig az meg nem születik. Gyámság alatt álló egyén örökbe nem fogadhat. Nem fogadhat örökbe, a ki azon egyház szabályai szerint, a melyhez tartozik, egyházi rend vagy fogadalom okából házasságot nem köthet. Helytelen, hogy az örökbefogadási képesség hiányának ezt az esetét a Tervezet nem az első szakaszba illesztette, hanem külön §-ban írja körül; sokkal helyesebb a képesség kellékeinek és hiányának egy helyen, tömören leendő csoportosítása. Ez tehát alaki szempontból a kifogás. Érdembelileg a fenti szakasz igen sok vitára fog még alkalmat nyújtani, mert annak az eldöntése, hogy a coelibatusban élő pap lehessen-e örökbefogadó atya, vagy sem, bizony nem könnyű feladat. Értekezésünknek a franczia code intézkedéseit tartalmazó fejezetében már reá mutattunk arra, hogy a franczia semmitőszék adott konkrét esetben kimondta, hogy pap és polgár közt magánjogi tekintetben különbség nem levén, mi sem állja útját egy papi ember adoptálói képességének. Igaz is, mert hisz a mint egyéb jogi szempontból nem lehet a kétféle társadalmi állásnak megfelelőleg kétféle minősítést, a jogok és kötelezettségek kétféle meghatározását statuálni, ugy helytelen volna ennél az esetnél is különbséget *) L. az előbbi közleményeket a 8—13. és 15. számokban. MAGÁNJOGI KODIFIKÁCZIÓNK