Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 15. szám - Törvényesités. Tervezet 200-220. §§

4 MAGÁNJOGI KODIF1KÁCZIÓNK. Hogy ember és ember közt társadalmilag oly nagy különbséget mint annakelőtte, ma már nem teszünk, s nem bélyegezzük meg oly tűrhetetlenül, kiről kitudódik, hogy atyja és anyja nem éltek egymással házasságban, épp ez a körülmény ad alkalmat annak meggondolására, vájjon jogilag is oly fontos-e a gyermekek törvényes és törvénytelen volta közt különbséget tenni. Szerény nézetem szerint, a házassági jog keretében rendkívül sok bonyodalmas kérdést meg lehetne oldani s egyszerűsíteni azzal, hogy ha nem tennénk különbséget törvényes és törvénvtelen gyermek között. A legfontosabb s legéletbevágóbb hálása a törvénytelen származásnak az, hogy az ily gyermek nem örököl atyja után. Ha a jog arra törekszik, hogy a törvénytelen gyermekek számát csökkentse, akkor nem találhat alkalmasabb eszközi arra, mint ha az apának kötelességeit egyformán terjeszti ki minden tőle nemzett gyermekre s ezeknek egyformán ad mindenre jogot az őket nemző apával szemben Annyira eljutott már a jogélet, hogv az apát minden gyermekének különbség nélküli eltartására s neveltetésére kötelezi: ha az apa egyúttal annak tudatában is fog élni, hogy az a gyermek, kit ő nemzett, örökölni is fog tőle, tekintet nélkül arra, törvényes házasságban él-e vele a gyermek anyja, vagy sem. bizonyára még nagyobb óvatosságra fogja inteni. S az emberiesség föltétlenül azt parancsolja a gyermek szempontjából, hogy az apával szemben, kitől származik, ne ugy álljon, mint a szeretkezés kéjvágyának alkalmatlan nyűgös gyümölcse, hanem mint teremtőjével, létrehozójával szemben, teljes jogokkal fölruházott teremtmény. Társadalmi, vagyoni helyzete is emelkedni fog a gyermeknek, ki idáig az ugyanazon apától származó »törvényes« gyermekkel szemben lealacsonyított pária, s a kiáltó egyenlőtlenség eltűnvén, szocziális szempontokból is nagyfontosságú eredmény volna az emberek törvényes és törvénvtelen szempontból való jogi elkülönítésének teljes eltörlése. Ezen elvnek, mely meggyőződésem szerint nem hosszú idő múlva testet fog ölteni, nagy vonásokban vázolt előre bocsátása után sajnálatomnak kell kifejezést adnom, látva polgári törvénykönyvünk tervezetében, hogy a nagy elv keresztülvitelénél is meg fog bennünket előzni valamely nyugati állam, ha most, századokra tervezett magánjogi törvényünk alkotásánál nem tudtunk felemelkedni azon szabadszellemü magaslatra, hol bátran merjük a régi hagyományok nyűgeit magunktól elvetni. Hódoló örömmel hajoltam volna meg törvényhozóink bátor bölcsessége előtt, mely egy rövid szakaszban kimondta volna, hogy ember és ember között származásra nézve sincs különbség s ha egy férfi ember nemzésére vállalkozott, gyermekének köteles apja is lenni emberhez méltó módon. Mert egy férfi sem nemzhet egyszer magától elrúgandó állatot, máskor istenitett, beczézett ^törvényes gyermeket.* Ily módon fölöslegessé vált volna a Tervezetnek azon sok ócska s kuszált intézménye, mely a törvénytelen gyermek jogi állásával foglalkozik. Egyik szakasza e résznek azon bonyolult s nehéz eljárásnak megállapítása, melylyel a törvénytelen emberszülötte fölemeltetik a törvényesen szülött s nagy kiváltságokkal felruházott emberfiák közé. Hogy mennyire nehezen tartunk lépést a technikai művelődéssel a jogászi és társadalmi művelődés terén, élénken mutatja már maga az az egy példa is, hogy ha az apa gyermeke anyját feleségül nem veszi — legtöbb esetben azért, mert nem veheti — a legmagasabb országos hivatalnoknak, a királynak áll egyes egyedül jogában kegyelem utján megengedni azt, hogy az apa törvényes polczra magához s többi gyermekeihez emelje gyermekét. Ez az ócska álláspont teljesen helytelen. Ha a 209. S-ban kimondjuk, hogy a gyermek törvényesitéséhez a kiskorú apa nem szorul a törvényes képviselő beleegyezésére, ha kimondjuk, hogy a beleegyezést visszavonni nem lehet, ha a 215. i szerint a törvényesités megmarad hatályában, ha kiderül is, hogy a törvényesítő nem apja a gyermeknek, ha minden eszközzel törekszünk a törvényesítést megkönnyíteni: miért akkor másrészt alapjában odaállítani azt a hosszú és nehéz eljárást, melyből a királyhoz való kérelmezés áll? Ha már nem tudjuk a törvényesítést elkerülni, mondjuk ki legalább egyszerűen azt, hogy minden apának jogában áll gyermekét törvényes örököseivé, törvényes gyermekeivel egyenrangúvá tenni s ehhez elég egy oly közokirat, a milyen a házasság-levél, mely a házasságból született gyermek törvényes voltát igazolja. Ez a közokirat pedig egész egyszerűen lehet az a közjegyzői nyilatkozat, a melylyel az apa a 205. s- szerint elismeri, hogy a gyermeknek ő a természetes atyja és kijelenti, hogy a gyermeket törvényesíteni kívánja. Ha talán kevésnek látszanék a magánjellegű közjegyzői nyilatkozat, tessék megkívánni az állam képviselője, a bíróság vagy az anyakönyvvezető előtti nyilatkozatot. Ha a házasság megkötéséhez, melyből a törvényes gyermekek származnak, elegendő a férfinak és nőnek az állam képviselője előtt tett házasságkötést czélzó kijelentése, miért ne lehetne ugyanennyi elég, hogy egy apa mindazon kötelezettségeket magára vállalja gyermekével szemben, melyek egy apát törvényes gyermekei szemben terhelik. Hiszen a Tervezet minden sorábóf kiárad az a nemes törekvés, hogy a törvénvtelen gyermekek törvényesítése a lehető legnagyobb mértékben megkönnyittessék. A mai világban, mikor minden téren az egyszerűség és gyorsaság az irányadó, határozattan kerékkötő a királyi kegyelem kikérése. De egyenesen érthetetlen is, hogy mért szorul királyi kegyelemre az, ki gyermekét a törvényesités nagy kegyében, önmagát pedig a törvényes apaság nagy kötelezettségeiben akarja részeltetni. Bármennyire meg kell hajolnunk a Tervezetnek humánus gondoskodása előtt, melylyel a királyi kegyelemmel való törvényesités s a régi jog hagyományainak kötelékeit tágítani törekszik, nem tartjuk helyesnek, sőt határozottan inhumánusnak merjük állítani a 204. §. azon intézkedését, a mely szerint még királyi kegyelem sem törvényesíthet oly gyermeket, kinek apja és anyja egymásnak egyeneságon vérrokonai, testvérei, vagy egyik a másik előbbi házastársának egyenes ágbeli vérrokona. A középkor hetedizigben büntette a bűnös rokonságát; a magyar magánjog Tervezete a XX. században nem megy ennyire, de a vérfertőzésnek bűnét az első izben leszármazóval szemben ép oly érzékenyen sújtja, mikor az ártatlan gyermeket megfosztja a törvényesitésnek még lehetőségétől is. Azokban a ritka esetekben, melyekben a kérdés szóba jön. valóban megdöbbentő lesz a törvény szigora, mely nem szakított az ósdi felfogással, hanem még ma is a megvetés és esetleg a nyomor körmei közé dobja az ártatlan gyermeket, kinek nem elég az a csapás, hogy a vérfertőzésből gyönge testi szervezettel és gyönge szellemi képességgel kerül ki. de még az a joga sincs, hogy apjától kellő vagyonban részesüljön. Mert hiszen ott, hol vagyon nincs, az egész kérdés csak akadémikus vita. A szegény, esetleg nyomorgó embernél már igazán nincs különbség törvényes és törvénytelen gyermek között, a törvényes ép oly kevéssé örvendhet kiváltságos jogainak, mint a mily kevéssé panaszkodhatik a törvénytelen jogai megfosztása miatt. De következetlen is a Tervezet, mikor törvényesnek jelenti ki 2G3. §-ában azt a gyermeket, kinek vérfertőző szülei az állami anyakönyvvezető hibájából a legsúlyosabb bontó okok daczára házasságot köthettek Mintha csak maga az állam őrködnék a felett, hogy valahogy törvényessé ne válhasson egy ilyen vérfertőzésből származó szerencsétlen gyermek. Ugyanez a baj a 203. §. azon esetében is, a mikor nem lesz törvényessé a gyermek, ha a házasság alaki kellék hiánya miatt semmis. Pedig azzal, hogy a férfi el akarta venni gyermeke anyját, elegendőkép megfelel a 201. §. azon követelményének, hogy gyermekét törvényes gyermekének akarja elismerni. Mihelyt házasság köttetett, mely a házassági törvény 46. Ígérteimében addig mig érvénytelenítő perben semmissé nyilvánítva nincs, érvényesnek tekintendő, annyi eredményt" kell adni a megkötött házasságnak, hogy legalább az ily törvényesnek látszó viszonyban élő férfitől és nőtől született gyermekek törvényeseknek minősíttessenek. Nem tartjuk szerencsés gondolatnak a 207. §. azon követelményét sem, a mely a törvényesitéshez a gyermek személyes beleegyezését kívánja meg. mihelyt a tizennegyedik évét meghaladta. Teljesen elegendő volna tizennyolcz éves korától kezdve fordulni egyenesen a gyermekhez s nem fölzavarni annak az esetleg iskolába járó gyermeknek egész lelki világát, beletaszítva őt a törvényesség és törvénytelenség feletti megalázó és kinos tépelődések tömkelegébe." Az az anva majd fog gondoskodni arról, hogy csak az igazi édes apja törvényesítse gyermekét s ha ezt más akarná tenni, más akarna a gyermek apja lenni, hogy akkor meg föltétlenül a gyermek javára és előnyére történjék a törvényesités. Tizennyolcz éves korában már rá lehet bízni a gyermekre annak megítélését, hogy vájjon az őt törvényesíteni készülő apa nem első sorban a saját