Közgazdaság és pénzügy, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 1. szám - A tíz éves fascizmus gazdasági mérlege

8 adók aránya a háború előttihez képest csökkent, ma a rendes bevételek alig 25%-a. Annál inkább súlyosbodik a közvetett adóztatás, amely még a magyar adókkal összehasonlítva is sok kiáltó példával szolgál. A forgalmi adókulcsot 1928-ban 1 % -ra, 1930-ban iy2%-ra emelték fel. A sóadó 1929/30-ban métermázsánként 62 líráról 140-re, a cukoradó kilogrammonként 3 líráról 4-re emelkedett, 20 filléres világpiaci ár mellett! Az állam, hogy az ipar egyre súlyosbodó helyzetét ellensúlyozza, a vámtételeket állandóan emeli és a behozatalt minden más eszközzel is megnehezíti (kontingentálás, devizakorlátozások, vámegyezmények felmondása, tilalmak, behozatali engedélyek, a Magyarországot is sújtó állategészségügyi rendszabályok stb.). Másrészt a belföldi árak tartása és a túlmagas árú belföldi nyersanyag vásárlása céljából kényszerkartellbe tömöríti az egyes iparágakat. Bár a legrégibb kényszerkartell, a délolasz kéntermelöké, (nagy veszteséggel most oszlott fel, a veszteséget itt is az állam vállalta és a fogyasztó fizeti). a kormány felhatalmazást nyert, hogy a vas- és fémiparban kartellekbe kényszeríthesse a vállalatokat12) és egyben a dumping útján való veszteséges kivitelt, az olasz fogyasztók kárára minden eszközzel elősegíti (így pl. a cukor kivitelénél a 4 lira adó nem fizetendő) . A közvélemény lecsillapítására pedig egyidejűleg kénytelen árvizsgáló bizottságokat fenntartani, amelyek működése természetesen hatálytalan. így — miként az Ecoonmist10} megjegyzi — kénytelen az állami beavatkozás útján egyre tovább haladni és sorjában a gazdasági élet minden területét szabályozni. Hiszen a mondottaknál fogva a mezőgazdaság az egyre olcsóbbodó külföldi árúk versenyével szemben még fokozottabb védelemre szorul. A fejlesztés magas terményárakkal való kalkuláció, pl. 30 pengős búzaár alapján történt, 10 pengős világpiaci ár mellett a beruházási költségek amortizációja lehetetlenné vált. Az 50 éves egyoldalú ipari vámvédelmet egyoldalúan fenntartani nem lehetett a még ma is erősen agrár-jellegű országban. 1925-től 1932-ig az importbúza vámja 7.5 aranyliráról 25 aranylirára emelkedett. A még így is veszélyes külföldi verseny leküzdésére elrendelték, hogy az őrlésnél a búza 95%-a belföldi eredetű legyen. (Ez arányszámot folytonosan módosítani kell.) De pénzügyi okokból és a fizetési mérleg egyensúlyának biztosítására az Olaszországban nem termő cikkek vámja is egyre emelkedik. így pl. a tea vámja kgr.-ónként 9.50, a kávéé 6.38 aranylira, a világpiaci árak sokszorosa. Mindezek ellenére a gabonacsata és a rokon akciók egyre lanyhábban folynak és már szakkörökben teljes beszüntetésükkel számolnak. Már most az egyoldalú iparvédő vámpolitika ugyan rendkí12) Economist, 1932. VIII. 13. uj U. o. 1932. I. 23.