Közgazdaság és pénzügy, 1932 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 1. szám - Transfermoratorium

17 halasztást adott, amely határidőig a vállalat a hiányokat nem pótolta, hanem újabb halasztást kért. Ezt a kérelmét a pénzügyminisztérium a 157.464/1927. sz. rendelettel elutasította. Erről az elutasításról pa­naszos vállalatot a székesfővárosi magyar királyi pénzügyigazgatóság az 1928. évi január hó 14-én kézbesített 11.692/1928. sz. végzéssel értesítette, amelyre a vállalat nem válaszolt, illetőleg a bejelentés hiányait nem pótolta. Az 1927. évi 400/P. M. számú H. Ö. 43. §-ának (2.) bekezdése szerint a látszólagos nyereség érvényesítésének végrehajtására vo­natkozó részletes szabályokat a pénzügyminiszter rendelettel állapítja meg. Ezen törvényes rendelkezésben foglalt felhatalmazáson alapszik tehát az 1927. évi 40.000. számú pénzügyminiszteri rendelet 4. pont­jában foglalt bejelentési kötelezettség előírása, valamint a felhívott H. Ö. 43. §-ának (2.) bekezdéséhez fűzött utasítás (15.) bekezdésében foglalt rendelkezések. Nyilvánvaló tehát, hogy ezen rendelkezések­nek elmulasztását olykép kell tekinteni, mintha a vállalat a látszóla­gos nyereséget figyelembe venni nem kívánná, mert erre csak abban az esetben tarthat jogosan igényt, ha a törvényes felhatalmazás alap­ján kiadott rendelkezéseiben foglaltaknak eleget tesz. Az 1927. évi 40.000. számú rendelet 4. pontjában előírt jegyzé­ket csak akkor lehet figyelembe venni, ha kitűzött határidőn belül adatott be és a kellő időben benyújtott jegyzéket csakis azon vagyon­tárgyakra nézve szabad figyelembe venni, amelyekre vonatkozólag az a 43. §. (2.) bekezdéséhez fűzött utasítás (15.) bekezdésében fog­laltaknak megfelel. A fentebb ismertetett tényállás szerint panaszos vállalat kellő időben beterjesztett jegyzéke csak az értékpapírokra nézve foglalja magában mindazokat az adatokat, amelyeket a T. H. Ö. felhívott rendelkezése előír. Ezért panaszos vállalat az értékpapírok után a látszólagos nyereség figyelembevételét jogosan igényelheti majd azok­ban az években, amelyekben az értékpapírok értékesítésekor látszó­lagos nyereség mutatkozni fog. A bejelentésben felsorolt többi va­gyontárgyakra nézve azonban panaszos a 43. §. (2.) bekezdésében meghatározott kedvezményre nem tarthat igényt, mert az utasítás (Í5.) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek nem tett eleget. Miután úgy az 1926., valamint az 1927. évi társulati adó mérvét illetőleg az értékpapíroknál elért látszólagos nyereség figyelembevételét panaszos nem igényli, — ezen adók mérve ellen irányuló panasznak a bíróság nem adhatott helyet. Jogerős határozattal megadott ideiglenes házadó mentességet újabb határozattal hatályon kívül helyezni nem lehet. (Közigazgatási Bíróság 15.295/1929. P. sz.) Bár a kir. pénzügyigazgatóság 62.493/925. sz. végzése nincs az iratok közt, mert az a kir. pénzügyigazgatóság 32.087/926. sz. alatti jelentése szerint fel nem található, mégis a kir. pénzügyigazgatóság 16.438/1926. sz. alatti végzése indokolásában, valamint a kir. pénzügyigazgatóságnak a m. kir. Pénz-

Next

/
Thumbnails
Contents