Közgazdaság és pénzügy, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 3. szám - A kereskedők és iparosok levélváltásainak illetékmentessége az 1850. évi nyilt parancs és a Hivatalos Összeállítás előadói tervezete szerint (Folytatás.) 2. [r.]

34 ítéleteiben sohasem kifogásolt gyakorlattal szemben a feltételeiilletékmentességet abban az esetben is megvonja, ha valamelylevelet mindkét szerződő fél aláirta, vagy amikor a másik fél az ügylethez való hozzájárulását rávezette és azokat a levélÍrónak visszaadta. Az uj szöveg tehát nemcsak hogy nem emeli a már kialakult joggyakorlatot kifejezett jogszabállyá, hanem ellenkezőleg, kifejezett jogszabályt vél alkothatni a már kialakult joggyakorlat megváltoztatására. A fent használt hasonlatra visszatérve, ugy látszik tehát, hogy a tervezet nem elégszik meg a biztonsági szelep megszüntetésével, hanem még annak a helyét is be akarja szögezni. De még ez sem elég neki, hanem ezen is túlmenve, még egy további intézkedést vél szükségesnek, amely azután igazán alkaknas arra, hogy az eddig fennállott feltételes illetékmentességnek még a nyomát is eltüntesse. Nem tudok eléggé nyomatékosan rámutatni arra az 5. bekezdésben foglalt rendelkezésre, amely az eddigiek megkoronázásául még azt is kimondja, hogy „ha a jogügyletet az üzleti szokások szerint nem levelezés utján szokták irásba foglalni és a levél tartalmát nyilván csak az illeték elkerülése végeit választották", a levelet a feltételes illetékmentesség nem illeti meg. Ez a rendelkezés ugyanis magában is teljesen elegendő lenne az Illetéki Díjjegyzék 59. tételének 4. pontjában foglalt kedvezmény teljes hatályon kivül helyezésére, mert hiszen merőben alantas közegek belátására bízza, hogy mit tartanak ők olyan üzleti szokásoknak, amelyek szerint valamely ügyletet levelezés utján szoktak irásba foglalni és mikor vélelmezik ők azt, hogy a levélforma nyilván csak az illeték elkerülése végett választatott. A zaklatásoknak végeláthatatlan sora kell hogy következzék ebből a pongyola szövegezésből, mely minden világos kritérium mellőzésével csak a kereskedelmi életben és annak szokásaiban teljesen járatlan pénzügyi közegeknek szolgáltatja ki a feleket. Azzal a várható ellenvetéssel szemben, hogy a felek vélt sérelmeik ellen jogorvoslattal élhetnek, rá kell mutatnunk arra, hogy mindaddig, ameddig csak a felettes hatóságnak felelő pénzügyigazgatóság dönt a fellebbezés felett, amig a m. kir. közigazgatási bíróság túlterheltsége miatt a végső döntésre csak évek multán lehet számítani és mindaddig, amig a m. kir. kincstárt előzetes végrehajtás illeti meg, ellenben a jogtalanul beszedett és évekig visszatartott illetékösszegekért kamatot nem térit, igazi jogorvoslatról nálunk beszélni nem lehet. Az Illetéki Díjjegyzék 59. tételében foglalt rendelkezésnek a hivatalos összeállításba ily módon való átvétele a fentiek szerint kétségtelenül törvénybe ütköző és ugy hiszem, a két szöveg egyszerű egybevetése önmagában, még az eddig felhozott indokok nélkül is, mindennél meggyőzőbben igazolja ezt. Minthogv továbbá a régi rendelkezésekhői folyó gazdasági eredmények nyilván nem következhetnek be akkor, ha — mint volt szerencsém demonstrálni — a tervezett rendelkezések éppen azok ellenkezőjét tartalmazzák, hanem ez utóbbiak okszerűen ugyancsak épp ellenkező, tehát gazdaságilag káros eredményekre vezethetnek, a tervezetbe felvett rendelkezésekből eredhető gazdasági károkra szintén nem kell újból felhívnom a figyelmei.