Kisebbségi Jogélet, 1937 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1937 / 7-9. szám

KISEBBSÉGI JOGÉLET A „Magyar Kisebbség" nemzetpolitikai szemle melléklete Aug. -szept.­okt. hó 1937 7-9. szám Dr. SÁHY SZERKESZTK: LÁSZLÓ és Dr. KISS ÁR PÁD Vállvetve * .A Vállvetve, egymás mellett indítottuk meg a „Kisebbségi Jogélet"-et, amelynek hivatását és feladatát „Beköszöntőnkben" ismertettük. Eddigi munkálkodásunkkal iparkodtunk eleget tenni ennek a feladatnak mindegyikünk a saját erejéhez és tehetsé­géhez hiven. A oroszlánrészt ebből az önzetlen és közérdekű feladatból a „Kisebbségi Jogélet" eddigi szerkesztői, dr. Asztalos Sándor és dr. Mikó Imre kollégáink vették ki. Barátaink, akik a „Jogélet" szerkesztése mellett köztudomás szerint többirányú köztevékenységet fejtettek ki nemzetünk érdekeinek védelmében, most hivatkoztak azon igéretünkre, amelyben megindulásunkkor felajánlottuk, hogy akadályoztatásuk esetén mi lépünk helyeikbe a szerkesztésnél és igazgatásnál. Kérték, - megtettük ! Nem lehet azonban ezen szerkesztés változtatás mellett el­haladni ugy, hogy csoportunk nevében el ne ismerjük szerkesztő kollégáink sem anyagi, sem szellemi áldozatot nem kimélő munkásságát, amelyet kifejtettek, dolgozva mint szerkesztők, mint munkatársak, hogy a „Kisebbségi Jogélet" felvirágozzon. Ked­ves barátaink ! Hálásan köszönjük eddigi tevékenységeteket tudo­másul véve azon Ígéreteteket, hogy továbbra is támogatni fogtok értékes dolgozataitokkal. Mi, az uj szerkesztőség pedig tovább iparkodunk: szol­gálni a célt, kari, kisebbségi összetömörülésünk, továbbképzé­sünk és népszolgálatunk eszméjét és ebben a munkában anyagi és szellemi vállvetésre, együttmunkálkodásra kérünk és hivunk minden magyar jogászt, annál is inkább, mert ez kötelesség: saját maga és népe iránt l A szerkesztőség. 97

Next

/
Thumbnails
Contents