Kisebbségi Jogélet, 1937 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1937 / 3-4. szám - A 14%-os iskolai segély és a magyar felekezeti iskolák

/. Az iskolaszékek megalakulása. Ahoz, hogy hitvallásos iskoláink a 14°/0-os iskolai segély­hez való jogaikat érvényesíthessék, első és legfontosabb teendő az iskolaszékek szabályszerű megalakítása. A felekezeti iskolák mellett működő iskolaszékek kérdését sem törvény, sem rende­let nem tisztázza végérvényesen. Az iskolaszékek szervezéséről szóló 1919. évi törvény 1. szakasza szerint minden falusi köz­ségben egy közös és minden városban minden iskola mellett külön-külön iskolaszékek létesítendők. A közoktatásügyi minisz­térium szervezéséről szóló 1930-as törvény 214. szakasza csak az állami iskolák számára írja elő az iskolaszékek megalakítá­sát s ugy intézkedik, hogy a gondnokságok vagy a közoktatás­ügyi minisztérium által elismert bizottságok által vezetett isko­láknál az iskolaszéket ezek helyettesithetik. Mégis kívánatosnak tartjuk, hogy az egyházak városi iskoláik mellett szabályszerű iskolaszékeket alakítsanak, annál is inkább, mert az 1930-as törvény 186. szakaszának 4. pontja a 14 °/0-ból való részesedést nem a felekezeti iskolának vagy iskolafenntartónak, hanem az iskolaszéknek igéri. Miután egyházainknak kormány által jóvá­hagyott alkotmányuk van, ezeknek az intézkedései irányadók az iskolaszékek megalakításánál s az így alakult iskolaszék vagy bizottság gyakorolja azokat a jogokat, amik az 1919-es törvény szerint az állami iskolaszékeket is megilletik. De ezen túlmenően gondoskodni kell arról, hogy a se­gélyt kiosztó közös iskolaszékekben ugy falun, mint városban a hitvallásos iskolák kiküldöttei képviselve legyenek. A falvakban az 1919-es törvény 8. szakasza szerint csak egy közös iskolaszék működik, amelyiknek többek között tagja a falu lelkészeinek és tanítóinak egy-egy kiküldöttje is, továbbá az e célra összehívott községi közgyűlés által megválasztott négy községi lakós. A vá­rosokban a törvény 41. szakasza értelmében az egyes iskolák mellett működő iskolaszékek kiküldötteiből közgyűlés alakul s ez választja meg a közös községi iskolaszékbe küldendő négy tagot. Ezenkívül a parochus lelkészek egy és az egész elemi iskolai tantestület két tago* küldenek a községi iskolaszékbe. A legelső teendő tehát, hogy a tantestület, illetve a lelkészi kar kiküldötteinek megválasztásánál a mi részünkről is részt vegye­nek az arra jogosultak. Amennyiben a választásokra nem hivnák meg a kisebb­48

Next

/
Thumbnails
Contents