Kisebbségi Jogélet, 1937 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1937 / 3-4. szám - A 14%-os iskolai segély és a magyar felekezeti iskolák

lapítja meg elsőnek a kisebbségi szerződés szellemében a ki­sebbségi iskolák közsegélyhez való jogát, amidőn ugy intézkedik, hogy a községi segélyt arányosan kell felosztani a községben levő állami és magán iskolák között (186. szakasz 4. pont). Az ezt követő miniszteri rendeletek a felosztás módozatait is meg­szabják, mégpedig a 12106/1931 számú és az 52381932 számú rendelet az iskolák „szükségletei szerint", a 15289/1933-as rendelet méltányosabban a tanulók számának arányában, mig a 12245/1935-ös rendelet visszatér az 1931 -32. évi gyakorlathoz. Annak ellenére, hogy a közsegélyből való részesedés 1930 óta tételes törvény és miniszteri rendeletek utján államjogilag is biztosíttatott a kisebbségi iskoláknak, ezek még igy is csak helyenként és elenyésző mértékben jutottak községi segélyhez. Segélyben részesültek a felekezeti iskolák elsősorban a vegyes lakosságú vidékeken, ahol a községi tanácsban a kisebbségek is képviselve voltak. Az ideiglenes bizottságok működése óta azonban kisebbségi tanácstagok hiányában a segély színmagyar vidékeken is elmaradt. A felmerülő sérelmek tömegéből csak két konkrét esetre van időnk és módunk kitérni. Clufon a kisebbségi elemi isko­lák és óvodák csak egy alkalommal, az 1932/33-as költségve­tési év folyamán részesültek városi segélyben. Az^akkor kapott 600.000 lejt közös megállapodással osztották fel egymás között. Az 1933/34-es iskolai évre a városi tanács a közel 100 milliós költségvetésbe 3 millió 400 lejt vett fel iskolai segélyek cimén (ami ugyan nem éri el a 14°/0-ot) s annak szétosz­tását a városi iskolaszékre bizta, mely ismét 600.000 lejt irány­zott elő a kisebbségi iskoláknak. Mielőtt azonban kiutalásra került volna sor, az iskolaszék költségvetését felterjesztették jóváhagyás végett az Iskolák Házához, amely 8152'1934 szám alatt jóváhagyta azt, csupán az 5. pontot törölte, mely a 600.000 lejt tartalmazta. Drágán polgármester szóban közölte a magyar iskolák kiküldötteivel, hogy az Iskolák Háza álláspontja szerint a magyar iskoláknak erre az összegre nincs szükségük, mert évenként hatalmas államsegélyben részesülnek (?). A kisebb­ségi iskolák vezetőségének kérésére sikerült elérni, hogy az Iskolák Háza 23254 1934 szám alatt visszatért előző határoza­tára és jóváhagyta a cluji iskolaszék költségvetésének 5. sza­kaszát is. Amikor a kisebbségi iskolaigazgatók e határozatnak Clujon érvényt kívántak szerezni, a cluji iskolaszék azt vála­44

Next

/
Thumbnails
Contents