Kisebbségi Jogélet, 1937 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1937 / 3-4. szám - A 14%-os iskolai segély és a magyar felekezeti iskolák
léből elnököt választ, titkára pedig jogszerint az illető iskola igazgatója. Az elnök a titkárral együttesen képviseli az iskolaszéket a hatóságok előtt. Az iskolaszék szükség szerint, de legalább havonta egyszer összeül (30. szakasz). Az iskolaszék tagjait a közgyűlés négy évre választja. A négy választott tag helyébe évente egyet választanak megválasztásuk időrendje szerint. A községi kiküldött és a lelkész-tag négy évre választatnak (31. szakasz). A közgyűlés, mely az iskolaszéket megválasztja, a következő tagokból áll: a tanulók szülei, az iskola volt növendékei, az iskola részére adományt tevők, az illető iskola körzetében lakó azon személyek, akik községi szavazati joggal birnak és bármely más személy, aki az iskola jó előmenetelét szivén viseli (32. szakasz). A közgyűlés évente legalább egyszer és pedig január hó egyik vasárnapján ül össze (33. szakasz). Hatásköre a falusi községek iskolaszéki közgyűlésének hatáskörével azonos, azzal az egy különbséggel, hogy nem a megyei, hanem a községi iskolaszéki (lásd tovább 38. és stb. szakaszokat) közgyűlésbe választ kiküldötteket. A 25.000-en aluli lélekszámú városokban levő iskolák iskolaszéki közgyűlései négy kiküldöttet, 25.000-50.000 lakóig kettőt, azon felül egyet küldenek a községi iskolaszéki közgyűlésbe. E közgyűlés állapítja meg azt az összeget, amivel az iskolaszék hozzájárul a községi iskolaszék jövedelméhez. A városok fentismertetett iskolaszékeinek semmi kapcsolata sincs a megyei iskolaszékkel, mivel ez utóbbi csak a falusi községi iskolaszék felettes hatósága (34. szakasz). A városi községi iskolaszékek első és legfontosabb jövedelmi forrása az a segély, amit a községi költségvetésből anyagi szükségleteinek fedezésére a községi iskolaszék utal ki számára (35. szakasz a., 1. pontja). A többi jövedelmi források semmi jelentőséggel sem birnak. A 14-17. szakaszokban foglalt falusi községi iskolaszékre vonatkozó rendelkezések alkalmazandók a városi községi iskolaszékre is azzal az egy eltéréssel, hogy a megyei iskolaszéket a községi iskolaszék helyettesíti (36. szakasz). A városi községi iskolaszékek hatáskörét a 18. szakasz szabályozza. b) Községi iskolaszék. Minden városi községben alakul egy községi iskolaszék, amely felülvizsgálja és ellenőrzi a községbe i található iskolák és óvodák mellett működő iskolaszékeket 37