Kisebbségi iskolaügy, 1929 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1929 / 2. szám - A bakkalaureátus 2. [r.]
törvény 16. szakaszának a., d. és e. pontjaiban emiitett képesítéssel ; tehát ennek a törvénynek a követelménye nem magyarázható és nem is szabad ugy magyarázni, a felekezetek részéről, mint a közokt. minisztériumnak a felekezetek jogaiba a vallástörvény 16. szakaszával ellenkező módon való beavatkozását. A közoktatási minisztérium, amelynek legfelsőbb joga van az iskolában gyakorolt bármiféle oktatást felügyelni, s arra is ügyelni, hogy az illető hitoktató, az általa birt tanári cim mellett, rendelkezik-e mindazon általános feltételekkel, amelyek fölött a törvény értelmében minden nevelőnek rendelkeznie kell, megvan az a joga is, hogy ellenőrizze, hogy vájjon az illető hitoktató rendelkezik-e ezek fölött a feltételek fölött. Konkrétumban, Méltóságodnak a kérésére hivatkozva, tekintettel a vallási törvény 10, 35 és 36 cikkeiben foglalt világos rendelkezésekre, tekintettel az elemi iskolai törvényhez kiadott végrehajtási utasítás 105. cikkében foglaltakra és hogy az elemi magánoktatásnál is alkalmaztassanak az elemi iskolai törvényhez kiadott végrehajtási utasítás 105. cikkének 6. bekezdésében foglalt rendelkezések, a minisztérium megengedi, hogy a különféle egyházi hatóságok ne kérjenek külön autorizációt azon hitoktatók részére, akik mint diplomás képzettségűek (valamely egyházközség papjai), vagy valamely felekezetnek tisztviselői, akiket a vallástörvény 35. szakaszának értelmében neveztek ki, a magán, elemi vagy középiskolai oktatásban nyernek tanítási megbízatást. Ezek hitoktatói minőségben felmentetnek a magánoktatási törvény 16. szak. c. pontjában foglalt feltétel teljesítése alól is. Az illetékes egyházi hatóságok azonban kötelesek lesznek, hogy az elemi oktatási törvény 105. szakaszának 6. pontja értelmében az illető revizorátusnak terjesszék be az elemi magániskoláknál a vallási oktatással megbízott egyházi személyek kimutatását, vagy pedig az inspektorátusoknak a magán középiskolákra vonatkozólag, minden év szeptember 10-éig. Azok az egyházi személyek, amelyek az elemi iskoláknál rendszeresített hitoktatói állásokba neveztetnek ki, például olyan helyeken, ahol több kisebbségi elemi iskola van, anélkül, hogy az illetők az egyházközségnek kinevezettjei, vagy az egyháznak tisztviselői volnának a vallásügyi törvény 35. cikke értelmében való kinevezés utján, valamint a magánközépiskoláknál a hittani tanszéken vallástanári minőségben működő vallástanárok kötelesek a közoktatási minisztériumnak beterjeszteni a magánoktatási törvény 16. szakaszában megkövetelt okmányokat. Azok a hitoktatók, akik sem nem diplomás tagjai valamely egyházközségnek, sem pedig rendszeresített állásokban nem működnek, esetről esetre kötelesek a törvény 16. szak. a., d. és e. pontjaiban felemiitett okmányokat beterjeszteni. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: Dr. Jakabffy Elemér. Nyomták Lúgoson Husvéth és Hoffer könyvnyomdájában.