Kereskedelmi jog, 1938 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 11. szám - Fejezetek a nemzetközi vasúti árufuvarozási jog köréből

154 KERESKEDELMI JOG 11. SZ. keresete nem is a közjegyzői okiraton alapuló követelése átértékelésére, hanem az életjáradék iránti igényének az átértékelése tekintetében már létrejött megállapodás érvényesítésére irányul, következőleg annak előterjesztésére az 1928 évi XII. tc.-ben az átértékelési igény érvényesítésére megszabott határidő nem alkalmazható, a kereset elkésettségére alapított felülvizsgálati támadás tehát alaptalan. Az irányadó tényállás szerint a felperes román, az I. r. alperes pedig magyar állampolgár. Az 1928. évi XII. tc. 32. §-a a külföldi hitelezők javára az átértékelés jogosultságát csupán viszonosság esetében adja ,meg. Romániában az átértékelésre törvény nincs és ott a magyar hitelezőnek régi koronában meghatározott követelését az 1920. évi román törvény szerint számítják át leu-re, a viszonosság alapján tehát ennél többet a felperes sem igényelhetne az I. rendű alperestől, ha a nevezettel szemben a koronaértékben kötelezett életjáradéka átértékelését vette volna keresetbe. A felperes keresete azonban, amint azt a kir. Kúria fentebb már érintette, nem a javára koronaértékben kötelezett életjáradék átértékelésére, hanem az életjáradék átértékelése tekintetében az I. rendű alperessel kötött egyesség érvényesítésére irányul, erre nézve pedig a 7934/1924. M. E. számú rendelettel közzétett és a régi osztrák vagy magyar koronára szóló tartozásokra és követelésekre is kiterjedő magyar-román egyezmény alapján viszonosság fennáll. A magyar-román egyezmény II. fejezet, 1. cikkében ugyanis, amint arra a fellebbezési bíróság is helyesen utal, a szerződő felek kötelezettséget vállaltak arra is, hogy a régi koronákra szóló tartozások és követelések tekintetében nem akadályozzák az adósok és hitelezők közt sem a közvetlen tárgyalásokat, sem a megkötött, vagy megkötendő egyességek végrehajtását, a felperest tehát a román állampolgársága nem akadályozta abban, hogy az életjáradékra vonatkozó igényét az I. rendű alperessel létesített megállapodásban megszabott terjedelemben érvényesítse. Dollár 124. Pengőből alakított dollárbetét valorizálása. (C. P. VII. 2226/1938 sz. a. 1938 szept. 15-én.) Az irányadó tényállás szerint a felperesnek eredetileg pengőről szóló folyószámlája volt az alperesnél. A felperes 1930 évi április 17-én azt a megbízást adta az alperesnek, hogy a folyószámlán szereplő pengőköveteléséből 25.000 dollárnak megfelelő összeget dollárról szóló betétté alakítson át. Az alperes ennek eleget tett, majd ugyanilyen megbízás alapján további 20.000 dollárnak megfelelő pengőösszeget alakított át dollárbetétté és helyezett el a felperes részére kiállított betétkönyvön. A dollárösszegek megszerzése — a bank gyakorlatában követett értelmezésnek megfelelően — nem akként történt, hogy valóságos dollárbankjegyeket vásároltak meg, hanem a betét könyvelési művelet útján az ú. n. dollárbankpénzből alakult, ami azt jelenti, hogy a betét a banknak valamely dollárkövetelésével került kapcsolatba. A m. kir. Kúria helyesnek találta a fellebbezési bíróságnak ezekhez fűződő azt a következtetését, hogy mivel abban az időben a közhit az értékállandóság kifejezőjének a dollárt tartotta, viszont a pengő értékromlásától tartott, a felperes az említett eljárással kellőkép kifejezésre juttatta, hogy pengőkövetelésének értékállandóságát kívánja biztosítani, az alperes pedig, aki előtt az említett közhit ismeretes volt és semmi kétsége nem lehetett abban, hogy a felperes folyószámlakövetelését miért alakítja át, — ennek a szándékát felismerte és azt a dollárbetétkönyv kiállításával hallgatólag magáévá is tette. Ebben a kérdésben nincs döntő jelentősége annak, hogy a felperes folyószámláján, illetve betétkönyveiben kezelt pénzét foglalkozásának megfelelően mikép s milyen célra kívánta használni, hanem döntő egyedül csak az, hogy a felek a fentebb említett magatartásban nyilvánuló ráutaló tények szerint egy értelemben voltak afelől, hogy a felperesnek, eredetileg pengőben fennállott követelését, az elhelyezés idején fennállott értékben kell megkapnia. A továbbiakban ezekből kell megállapítani, hogy a felperes követelését mily pénznemben kiróttnak kell tekinteni és minthogy a követelés tartalmát az a pengőösszeg határozta meg, amelyben eredetileg keletkezett, viszont az így megállapított kötelezettséghez annak dollárban való kifejezése csak mint az értéktartalom rögzítése járult, kétségtelen, hogy a kirovó pénznem a pengő volt, a dollár pedig a betét elhelyezése idején fennállott árfolyam útján meghatározott érték kifejezője gyanánt szerepelt. Nincs tehát ebben az esetben súlya az alperes amaz előadásának, hogy a dollárbetevő mindig vesz a banktól valóságos dollárt, a bank pedig mindig ad el valóságos dollárt a betevőnek, s hogy a valóságos dollár szállítása a betétkönyv kiállításával azonos. Ezzel az állásponttal szemben ebben az esetben nincs jelentősége annak sem, hogy a betétkönyv értékpapír, amely a felek kötelezettségét a benne foglalt tartalom szerint szabja meg. Ez ugyanis nem lehet akadálya annak, hogy a közvetlen felek között való viszonyban, mindazok a körülmények, melyek jogaikat s kötelezettségeiket meghatározzák, az értékpapír tartalmán kívül is figyelembe vétessenek. A fellebbezési bíróság — noha a kiemelt szempontokra ily határozottsággal nem mutatott reá — végeredményben ezeket fogadta el irányadókul és ehhez képest megfelel az anyagi jog szabályainak az a döntése, hogy az a körülmény, hogy a dollár nem bizonyult értékálló pénznemnek s így értékállandóságot biztosító szerepének betöltésére a felek akaratelhatározásán egészen kívülálló okokból alkalmatlanná vált, azt vonja maga után, hogy a dollárt mint értékmérőt figyelmen kívül kell hagyni s a felperes követelését az árszínvonal szerint általában változatlan pengőben kifejezett összegében kell fennállónak tekinteni. Ezekre való tekintettel a 300/1936. M. E. sz. rendeletnek a felár fizetésére vonatkozó szabálvai szóba nem jöhetnek és nincs jelentősége annak a kérdésnek sem, hogy vájjon az alperes dollárkötelezettségeinek fedezeténél milyen elvek szerint jár el, az a körülmény pedig, hogy az alperes kikötötte, hogy a fizetést New-Yorkba szóló csekkben, vagy kifizetésben teljesítheti, ebben az esetben a felperes követelésének összegét nem érinti.