Kereskedelmi jog, 1938 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 8-9. szám - Idegen valutáról szóló szerződések

8—9. sz. KERESKEDELMI JOG 119 effektív valutában való folyósítással és az effektív lerovási klauzulával a felek a követelés sorsát a dollár sorsához kötötték, azzal az indokolással tette az alperes kötelezettségének mérvét pusztán a Nemzeti Bank esedékességkori árfolyamával egyenlő összegre, hogy alperesnek nem lehet nagyobb pengőösszegre igénye, mint amennyit akkor kapott vona, ha a valóságos dollárbankjegyeket megkaphatta és a forgalomban értékesíthette volna. Ugyanez az indokolása, mint fentebb láttuk, most a felár megítélésének is. Miután a 3787/1937 ítélet esetében a követelésnek 1933 november 21-ike körül beállott esedékességekor a Nemzeti Bank a dollárért felárat még nem fizetett, az új döntés tulajdonképpen nincs is szöges ellentétben a korábbival, hanem csak az abban foglalt jogelvnek továbbfejlesztése és a változott helyzetre való alkalmazása, ami annál inkább garanciája annak, hogy a vonatkozó joggyakorlat állandó lesz. Ez a döntés rendkívül nagy fontosságú a hitelezőre nézve, mert bárha még mindig fenntartja azt a fikciót, hogy az effektív idegen valuta kikötésével a felek a követelés sorsát az idegen valuta sorsához kötötték, mégis, ha nem is itéli meg a hitelező javára az aranydollár 5.70-es árfolyamát, ezt a felár révén elért 5 P 10 f.-es árfolyammal annyira megközelíti, hogy ennek folytán a hitelező által szenvedeti érdeksérelem igen nagy mértékben csökken. Maga az a felfogás, hogy a hasonló szerződésekben a felek a követelés sorsát a dollár sorsához kötötték, a való életnek nem felel meg azért, mert azokban az időkben, amikor a dollár mint az értékállandóság mintaképe szerepelt, az a hitelező, aki nem elégedett meg azzal, hogy ő pl. egy kölcsönügyletnél pengőt folyósít és azt csak átszámítja dollárra, hanem annyira ment, hogy a dollárbankjegyeket egyenesen megszerezte a folyósítás céljára és ehhez képest kikötötte azt, hogy a visszafizetésnek is valóságos dollárban kell történnie, mindezt pusztán azért tette, mert bízott a dollárérték állandóságában és mert a fent említett eljárási mód által még jobban akarta a maga számára az ott vélt értékállandóságot biztosítani. Mindezzel a túlzott godossággal és bonyolult precizitással ennek a hitelezőnek nem volt más célja, mint annak, aki a követelést pengőben folyósította, de dollárra számította át, nevezetesen, hogy követelése értékállandóságát biztosítsa és ezért az élet igazsága szempontjából nem indokolt az egyik fajta ügyleteknél az értékállandóságot, a szerződéskötéskori árfolyamot megadni, a másiknál pedig arról beszélni, hogy a követelés sorsa a dollár sorsához van kötve. Mindenesetre azonban az új gyakorlat, mint már említettük, oly lényegesen enyhít a hitelező érdeksérelmén, hogy az a hitelezőre is megnyugtató hatással lehet és az effektív kikötéses ügyleteknél is oda fog vezetni, hogy a hitelező az 5.10 f.-es árfolyammal megelégedve az effektívitásról lemondjon, és követelését pengőben elfogadja. Ennek eredménye azután az lesz, hogy a mesterségesen mozdulatlanná tett követelések mozgásba jönnek és a nemzetgazdaság életére élénkítőleg hatnak. Miután az 'lyen klauzulás tartozások igen nagy része jelzálogi követelés, nagy fontossággal bír a hitelezőre nézve a kérdésnek egy másik oldala is, nevezetesen a dologi biztosíték kérdése. Ma az idegen valutában, például a dollárban kifejezett jelzálogos követeléseknél általában az a helyzet, hogy a dollárnak szerződéskötéskori magasabb árfolyamát megítéli ugyan a bíróság az adóssal való semleges viszonyban, de ez az árfolyamtöbblet nem jő figyelembe a dologi, jelzálogi biztosíték kérdésénél. A telekkönyvi bírót ugyanis a 24.000/1929. I. M. számú rendelet 16. szakasza irányítja, mely szerint „külföldi pénznemben bejegyzett követelést, amennyiben a telekkönyvi bejegyzésben, vagy a bejegyzés alapjául szolgáló okiratban az átszámítás más módja nincs meghatározva, a sorrendi tárgyalás napját megelőzően utoljára jegyzett árfolyam középára alapján kell pengőre átszámítani". E rendelkezés folytán az a helyzet, hogy pl. az első helyen bekebelezett hitelező 100.000 dollárnyi követelését a telekkönyvi bíró az ingatlan árverési vételárának sorrendi tárgyalásán a sorrendi tárgyalás napját megelőzően jegyzett 3 P 40 f-es árfolyammal 340.000 pengőnyi összegben veszi számításba, azután sorozza az összes a telekkönyvben bekebelezett jelzálogos hitelezőket és csak ha azok követelésének kielégítése után még marad valami, akkor kerül a sor az első helyen bekebelezett dollárhitelezőnek az árfolyamtöbblet alapján az adóssal való személyes viszony keretében fennálló további, dolláronként 2 P 30 f.-nyi, összesen tehát 230.000 P-nyi többlet követelésére. Ezzel persze a hitelező lényegesen károsodik, mert a legtöbb esetben követelésének ezt a részét teljesen elveszti. Más az eset a felhívott rendelet szerint akkor, ha a telekkönyvi bejegyzésben, vagy a bejegyzés alapjául szolgáló okiratban az idegen valuta (a jelen példában a dollár) átszámításának más módja van meghatározva, nevezetesen, ha például az okiratban bennfoglaltatik az, hogy a dollár 5 P 70 f -es árfolyammal számítandó. Az ilyen szerződésben, vagy a telekkönyvi feljegyzésben magában meghatározott átszámítási mód természetesen a 24.000/1929. I. M. sz. rendelettel szemben is érvényesül és a mi