Kereskedelmi jog, 1938 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 6. szám - A közös szabadalom társtulajdonosainak jogai

98 KERESKEDELMI JOG 6. sz. nek értelmében „a közös jog tárgyát mindegyik részes használhatja annyiban, amenynyiben ezzel a többi részest hasonlóképpen megillető használat nem csorbul"' (M. T. 1648. §. 2. bek.). Ez a látszat azonban hamis. Magánjogunk terminológiája szerint ugyanis a „használat" kifejezés vagy személyes vagy házi szükségletek kielégítésére célzó igénybevételt jelent; azt, amit a római jog „usus"nak mondott. Ezzel szemben a szabadalmi törvényünk 8. §.-ában megállapított használati jog iparszerű használatra, másszóval a feltalálói eszme intenzív gazdasági kihasználását célzó igénybevételére vonatkozik; arra, amit a római jog „/rucfus"-nak nevezett. A használatnak ezt az utóbbi módját magánjogunk terminológiája nem a használat, hanem a haszonvétel kifejezéssel jelöli meg és erre vonatkozóan, jogközösség esetében, közös eljárást és a haszonvétel gyümölcseinek a részesek illetőségi arányában való felosztását írja elő (M. T. 1650 § és 1648 §. 1. bek.). Igaz ugyan, hogy szabadalmi törvényünk a tulajdonostársak önálló ipari használati jogát megállapítva, nem mondta ki külön, hogy az önálló iparszerü használat eredményeképpen elérendő haszon is mindegyik tulajdonostársat önállóan illeti meg. Ámde az önálló ipari használat jogának bajosan lehet más értelmet tulajdonítani és ez az intenció a törvényjavaslat indokolásában kifejezésre is jut. Felmerült esetben — az elsőfokon eljárt budapesti kereskedelmi törvényszék ítéletével ellentétben — a Kúria is arra az álláspontra helyezkedett, hogy „az a tulajdonostárs, aki a közös szabadalom használatát az 1895. évi XXXVII. t. c. 8. §-a értelmében tulajdonostársával nem együttesen közös számlára, hanem külön, a saját számlájára gyakorolja, e használat előnyét is külön élvezi és a külön használat folytán esetleg elért haszonból tulajdonostársát részesíteni nem tartozik, hacsak arra vonatkozóan a tulajdonostársak között valamely különleges megállapodás nem létezik'1. (K. P. IV. 644/1912. id. Hj. Dt. 1913. 313—314.). A Kúria interpretációja szerint tehát a közös szabadalom használati joga tekintetében a szabadalmi törvény eltér a magánjog általános szabályaitól. Ezzel a Kúria ellentétbe kerül a gazdasági élet követelményeivel is. A találmányok kihasználása ugyanis rendszerint nagy tőke befektetést vagy megfelelő ipari szervezetet igényel. Az ezekkel a gazdasági javakkal rendelkező tulajdonostárs tehát a fennálló törvényi szabályozás, í 11. annak a Kúria által elfogadott értelmezése mellett igen nagy előnyt húzhat a szabadalomból — bármily csekély is legyen illetősége; a kevésbé szerencsés gazdasági helyzetben levő másik vagy többi részes viszont esetleg nagyobb illetőségét sem tudja anyagi segítség nélkül kihasználni és még jó, ha azt megfelelő áron el tudja adni. Ez a megoldás a jogeszme megcsúfolása. A tulajdonosok használati joga tekintetében tehát a törvény sürgős revízióra szorul. 2. Más a helyzet a társtulajdonos aktoratusa kérdésében. Ennek tárgyában szabadalmi törvényünk nem rendelkezik és a felvetett kérdést kiélező birói döntést sem ismerünk. A következőkben tehát csupán a szakirodalmat támadjuk. A szóban levő kérdéssel foglalkozó szabadalmi szakirodalom ugyanis — nevezetesen a Kósa, Tury és Nagy-Wamoscher féle kommentárok (ad 11. §.) a törvény javaslatának indokolása nyomán — egységesen arra az álláspontra helyezkedik, hogy közös szabadalom esetében szabadalombitorlási keríesetet csak valamennyi társtulajdonos együtt indíthat, s a tulajdonostársak egyenként nem léphetnek fel a bitorlókkal szemben. Ez az álláspont tarthatatlan. Önálló használati joguknál fogva ugyanis a társtulajdonosoknak a szabadalmi jog sértetlenségéhez fűződő érdeke független egymástól. Az önálló érdekek elismeréséből pedig szükségképpen folyik az önálló érdekvédelem lehetősége. Ennek hiányában a szabadalmat gyakorlatba vevő tulajdonostárs ki lenne szolgáltatva az azt parlagon hagyó és következésképpen a szabadalom sorsában nem érdekelt tulajdonostársak önkényének, akik a másik által folyamatba tenni kivánt szabadalombitorlási eljáráshoz való hozzájárulásuk megtagadása által előbbit harcképtelenné tehetnék és ebbeli helyzetüket zsarolásra is felhasználhatnák. Teljesen hamis az a szabadalmi törvényünk indokolásában olvasható és a Tury és Nagy-Wamoscher-féle kommentárok által is átvett érvelés a tulajdonostársak önálló aktoratusa ellen, hogy „végtelen zavar keletkeznék akkor, ha ... az egyik tulajdonostárs bitorlási keresetet indítana, holott a másik attól el akarna tekinteni". Nyilvánvaló ugyanis, hogy az érdekeiben magát sértve nem érző tulajdonostárs passzivitása vagy ellenkező irányú akarata jogi szempontból közömbös és így nemcsak, hogy „végtelen'", de egyáltalán semmiféle zavart nem idézhet elő. A szabadalom tulajdonostársainak önálló aktoratusát egyébként a külföldi jogrendszerek is elismerik és önálló aktoratust biztosít a részeseknek magánjogunk is a jogközösség más eseteiben. Szabadalmi jogi szakirodalmunk álláspontja tehát a felvetett kérdésben — a törvény javaslatának indokolásától eltekintve — minden jogalapot nélkülöz és könnyen félrevezetheti a törvényt alkalmazó bíróságokat.