Kereskedelmi jog, 1936 (33. évfolyam, 1-11. szám)

1936 / Tartalommutató

26 KERESKEDELMI JOG 1. SZ 144. 145 113 '.46 147 118. 149 !50. 151. Az ipari és kereskedelmi verseny szabad-0,dal sága mellett valamely árunak másuknál olcsóbban való árusítása, vagy valamely ipari munkának másoknál olcsóbban va,ló elkészítése önmagában véve megengedett ver­senycselekmény, amelyet a Tvt.-be ütkö­zővé, így tiltottá, csak a cselekménynek a jóerkölcsökbe vagy az üzleti tisztességbe üt­köző körülményei lehetnek. — Az önkölt­ségi ár kiszámítása. Bérnemfizelés vagy ha­sonló rezsiköltségek ingyenessége Az a juttatás, amelyet az áru előállítója a viszonteladónak az utóbbi által elért forga­lom meghatározott nagyságához mérten ad — rabatt — az üzleti tisztességgel nem ellen­kezik. Ebből folyóan ígéret, amely ezt a jut­tatást valamennyi felhívottnak egyenlően kö­telezné, nem volna más, mint rabatt és pusz­tán azért, mert ez a rabatt eladási verseny­nek nevezett eljárásként lett hirdevc: nem volna kifogásolható. De ha a jutalomra jogosító feltételek egyen­lősége mellett is bizonytalan, hogy a pályázó díjazásban részesül-e és milyen összegű díjat nyerhet el: a hirdetett müvelel sze­rencsejátékszerü, tehát a játékszenvedély felkellésére alkalmas 114 A tisztességtelen versenycselekmény abban­hagyására irányuló jogigénynek a jogalapja és előfeltétele a cselekmény ismétlésének a veszélye. Kétség esetén az ismétlés veszélyét a felperes javára kell feltételezni és a veszély kizárt­ságát mindig az alperesnek kell bizonyí­tani, mert az idevonatkozó felderítés bizony­talanságát és nehézségét annak kell viselnie, aki a bizonyított tisztességtelen versenycse­lekményt elkövette, vagy akinek az üzemé­ben azt elkövették Ügynök és nagykereskedő egymás verseny­társai. Hírnévrontás megállapítása amiatt, hogy al­perest ügynöknek nevezte, holott önálló kereskedő • Olyan fehér vatta, amelynél csak egy ol­csóbb és gyengébb minőségű, de két drágább és jobb van, nem nevezhető prima árunak, mert ez sem tárgyilag, sem a vevöközönseg­nek ez irányban irányadó szóérteimezese szerint sem fedi a valóságot • „Soha nem adtunk ekkora árengedményt", „Rengeteg alkalmi vétel", kitételek a szoká­sos idényvégi s leltári árusítás tartama alatt sem használhatók, mert nem a gyorsmenetű árukihelyezés akaratát, hanem a hirdető állandó üzleti rendszerének előnyös voltát emelik ki Megállapíttatott, hogy alperes áruit csaknem kizárólagosan I . . . rt.-tól szerezte be; meg­állapíttalott, hogy I . .. rt. a lerakat jelzés használatára alperest feljogosította; ennek dacára I. . . rt. lerakata jelzés használata miatt Tvt. 2. §-ában marasztaló. (!?) .. Nem részesülhet birói oltalomban oly válla­lat, melynek folytatása a formai jogosultság hiányán felül az üzleti tisztességbe vagy álta­lában a jóerkölcsökbe ütközik . . . Ha versenytárs áruelnevezése addig, amíg a másik versenytárs a maga áruját azonos vagy megtévesztésig hasonló árunévvel for­galomba hozza, az idő rövidsége miatt még nem juthatott el a forgalmi elismeréshez" — és így a Tvt. 9. §-ában biztosított véde­lemre nem is tarthat számot, — ez a körül­mény nem zárja el az előbbi versenylársát attól, hogy áruelnevezésének védelmét, a Tvt, 1. §-a alapján igényelhesse, mert az üzleti tisztességbe és a jó erkölcsökbe ütközik 114 115 116 116 116 135 a másik versenytársnak az a lénye, hogy01dal azokat az előnyöket, amelyek az előbb emlí­tett versenytárs árunév bevezetésének nyo­mán már jelentkeznek, a maga részére kí­vánja gyümölcsöztetni 135 153. A versenytárs munkájának, befektetése ered­ményének kihasználása (kioldozás) tisztesség­telen verseny 136 154. I. ,,Mira" névnek, mely alatt a forgalomban egy bizonyos vállalatot (keseiűvízl értenek, más árura (cipő-krém) való használata a személyiségi jogba ütközik 157 II. Verwirkung kifogása. A tűrésen alapuló jog elenyészését kiterjesztően értelmezni nem lehet 157 155. A Tvt.-be ütközik azon vidéki temetkezési vállalat eljárása, mely üzletfeleit sorozatosan olyképpen igyekezett megszerezni, hogy az elbaltaknak hozzátartozóit a halottas ház­nál felkereste, vagy azokat az uccán meg­szólította és ily módon ajánlotta temetkezési cikkeit és a temetés körüli szolgáltatásait . 152 156. Jogos védelem 152 157. Kartelmegállapodás írásbeli szerződés híjján érvénytelen lévén, annak be nem tartása nem t. v. — Beszerzési áron alul való áru­sítás csak akkor tekinthető t. v.-nek, amenv­nyiben az gazdasági indokoltság nélkül, pusztán a versenytársak szándékos meg­károsítására és tönkretételére irányul . .. 152 158. „Atelier" szót névjog nem védi 167 Névjog 159. A név használata az egyén legszemélyesebb joga; arról az egyén szabadon rendelkezhetik és a nevének mint kizárólagos tulajdonának a használatát másnak megengedheti, — azon­ban csakis a saját nevének a használatát ruházhatja át jogérvényesen és a névhasz­nálat átengedése csak az átengedő egyén életére, illetőleg haláláig szólhat. Minthogy a név családi névből és utónévből áll, ebből folyólag az egyén engedélye csak annviban érvényes, amennyiben a teljes nevének a használatát engedi át másnak 167 160. Abbanhagyá-si kérelem elutasítása ismétlés veszélyének kizárt volta címén. — ,,Mester­séges karlbadi só" elnevezés nem válhatott közkinccsé csak azért, mert a magyar gyógyszerkönyvben ezen elnevezés 24 even át bennfoglaltatott és mivel ezen időn át felperesnek nem is állt módjában jogait per­rel érvényesíteni, felperes terhére „Verwir­kung" sem állapítható meg 183 161. Mikor tekinthető egy lap félhivatalosnak? 183 162. Belföld ön habár valamely külföldi gyáros, vagy annak külföldi megbízottja által és külföldi előírás (recept) szerint, előállított árunak külföldi románt való forgalomba­hozatala, abban az esetben is a Tvt. 2 és 4. §-ába ütközik, ha az áru előállítására szolgáló nyersanyagok kizárólag külífold­ről származnak 184 163. Az állandó bírói gyakorlat a magát önálló­sító üzleti alkalmazottnak azt az eljárását hogy kilépését és önálló üzletnvítását sajtó! — mozi, — vagy körlevél útján a vevő­közönség tudomására hozza, csakis közvet­lenül a kilépést követően és időbeli korlá­tozással ismeri el jogosultnak, mivel ez, — ha a volt főnök vevőkörének a nips.s/prypsnt célozza is, vevőkörének a megszerzését — megfelelő korlátok közt a ...v.^iv.n^vj JV'JllitlUK KOZt magát önállósító alkalmazott boldogulása szempontjából megengedhetőnek mutatkozik 184 !64. Semmisnek kimondott mintának utánzása egymagában, más versenymomentumok nél­kül, nem tekinthető t. v.-nek 184

Next

/
Thumbnails
Contents