Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 2. szám - A Kúria font- és dollárvalorizációs gyakorlata

20 KERESKEDELMI JOG 2. SZ. kát helyezi előtérbe a P. V. 4530/1933. sz. határozat is (Magánjogi Döntvénytár 1934, 110. sz.), mely különben az egyedüli valorizációt megtagadó döntés. A konkrét esetben alperes „effektív" angol font megfizetésére kötelezte magát. A fellebbezési bíróság alperest vagylagosan arra is kötelezte, hogy a kereseti követelést pengőben a lejárat napján jegyzett árfolyam alapján átszámított összeggel fizesse ki. A Kúria helytadott az alperesi panasznak és a 764. sz. P. H.-ra hivatkozással, kimondotta, hogy külföldi hitelező külföldi pénzértékben meghatározott követelésének kielégítését csak a Magyar Nemzeti Bank által a kifizetés napján jegyzett hivatalos árfolyam alapján átszámított pengőértékben követelheti, hacsak a felek másként nem állapodtak meg. A Kúria tehát az effektivitás kikötéséből azt következtette, hogy a felek szándéka nem egyszerűen pénznek, hanem egy zárt pénzfajnak: angol fontnak szolgáltatására irányult. Mindkét fél tartozik tehát azt a kockázatot viselni, amely az egész fajt érte. A P. V. 4419/1933. sz. ítéletében a Kúria arra kötelezte alperest, hogy a dollárárfolyamon visszafizetendő, pengőben megszabott vételhátralékot a pengőnek a szerződés kötésekor fennforgott belső értéke szerint fizesse meg. Vannak aztán olyan határozatok is, ahol a kártérítési gondolat kombinálódik a felek szándékának érvényrejuttatásával. Így a P. VII. 1209/1934. számú határozat (Kereskedelmi Jog 1934. évi 8. sz.) adóst, aki alterniative magyar pengő és dollár fizetésére volt kötelezve, a dollárnak az esedékességkor fennállott árfolyama szerint magyar törvényes pénznemben való fizetésre kötelezte. Alátámasztja ezt azzal, hogy az ügyleti felek szerződéses szándéka semmi esetre sem irányulhat arra hogy a szerződésből valamelyikükre nézve a másik fél rovására indokolatlan (!?) anyagi előny származzék és hogy ellenkező értelmezés mellett a fizetésben késedelmes adós indokolatlan és méltánytalan vagyoni előnyhöz jutna. Ez az indokolás 'alán, nem egészen szabatos. Hogy mi az indokolatlan anyagi előny, azt mindig nehéz megállapítani. A szerződő felek pedig nyilvánvalóan nem az esedékességkori árfolyam, hanem a szerződés kötésekori árfolyam szerint kívánták a szolgáltatást stabilizálni. A határozat azért figyelemre méltó, mert szemléltetően mutatja, hogy gyakoratilag mindenképpen helyes döntését a Kúria nem elméleti árnyalatokból, hanem inkább általános jogérzékéből vezeti le. Ezzel szemben nemcsak indokolását, hanem rendelkező részét is tekintvén, meggondolásra késztet a P. IV. 3172/1934. sz. határozat (Jogi Hírlap 1934. évi 1063. sz.), amely dinárvalórizációval foglalkozik. A szóbanforgó esetben alperes vételártartozása dinárban volt meghatározva, a dinár árfolyama hanyatlani kezdett és felek perenkívül megállapították, hogy az árfolyamkülönbség címén alperes mennyit tartozik megfizetni. A dinár árfolyama később megint emelkedett, amire adós az árfolyamkülönbözet megfelelő részét vissza akarta tartani. A fellebbezési bíróság adósnak adott igazat, a Kúria azonban helytadott felperes a különbözet kiadására irányuló keresetének, mondván, hogy az elszámolás napja után, tehát a késedelem ideje alatt, bekövetkezett árfolyamemelkedés nem jogosíthatja fel adóst arra, hogy a már lerögzített összegnél kevesebbet fizessen, mert az emelkedés kockázatát neki kell viselni. A Kúria itten teljesen szakít a kártérítés gondolatával, mert különben az árfolyamemelkedést — lucri et damni compensatio megejtésére — adós javára kellett volna számítani. II. Bírói gyakorlatunk fenti álláspontja nem korlátozódik egyes jogcímekre. Így vételárhátralékról van szó a P. V. 4419/1933., P. VII. 1440/1933. és a P. IV. 3172/1934. számú esetekben; kölcsöntartozásról a P. VII. 1014/1933. számú határozatban, biztosítási kártalanítási összegről a P. VII. 6109/1933. és a P. VII. 1209/1934. számú, takarékbetétről a P. VII. 5957/1933., váltóról a P. IV. 5004/1933. (Jogi Hirlap 1934. évf. 441. szám) és in integrum restitucióról a P. VI. 2198/1933. számú Ítéletekben. Ott ahol az ítéletek a kártérítési gondolatot érvényesítik, a tényállás nem érdemel különösebb figyelmet. A rendes magánjogi szabályok alkalmazásával állapítja meg ilyenkor a bíróság, hogy in concreto adós vétkes volt, tehát kártérítésre köteles. A vétkesség leggyakoribb esete természetesen a késedelem, de akad egyéb is, így például a P. VII. 5957/1933. számú esetben részvénytársaság igazgatósági tagjai ügykörükben elkövetett mulasztásokért felelnek. Érdekesebb a határozatok másik csoportja. Milyen tényállásokból elemzi ki a Kúria a feleknek ama intencióját, hogy idegen pénznem kikötésével a nekik járó szolgáltatás értékállandóságát óhajtották biztosítani? Kétféle típusból: a megállapodás szövegéből és az ügylet lebonyolításának módjából. Ami az első kategóriát illeti, ilyen szándékot vél felfedezni a bíróság mindenütt, ahol a felek a pénztartozást alternative pengőben is, idegen pénznemben is kikötötték. (P. VII. 1014/1933, P. VII. 1209/1934.). Hasonló konklúzióhoz jut ottan, ahol felek megállapítják, hogy a pengőtartozás, a dollár középárfolyamát alapul vévén, milyen