Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 11. szám - Versenyjogi reflexiók

11. sz. KERESKEDELMI JOG 171 tatai, hogy bármilyen elvi álláspont is foglaltatik el, az nem tétetett vita tárgyává, miszerint mindaddig, amíg a cégjegyzékből kitünőleg a részvénytársaság mint ilyen létezik, addig a részvénytársaságra vonatkozó szabályok értelemszerűen továbbra is alkalmazandók és így az igazgatóság egyedüli törvényes képviselői jogköre ezen esetre is változatlanul érvényesül. Nem képviselhető tehát helyesen azon álláspont, miszerint a részvénytársasági részvények egy kézben való egyesülése mintegy automatice azon hatást váltaná ki. hogy a részvénytársaság összes szervei megszűnnek és az egyedüli részvényes minden törvényes formaság betartása nélkül saját tényei által ;i részvénytársaság képviseletében eljárhat. Ezen álláspont azonban nemcsak a törvényesség szempontjából helyteleníthető, hanem jogpolitikai okoból is. Gyakori eset ugyanis, hogy a hitelező csupán olyan feltétel mellett ad hitelt valamely adósnak, miszerint az adós vállalata feletti gestio tekintetében neki ellenőrzési jog biztosíttatik. Ezen fontos és a finanszírozás sok esetben elengedhetetlen előfeltételének megvalósítása céljából a felek azon utat választják, miszerint a vállalat részvénytársasággá alakíttatik át, viszont a részvények a részvényesek által a hitelezőnek kézizálogul leköttetnek, egyben gondoskodván arról, hogy a részvénytársaság igazgatóságában a hitelező olyképpen legyen képviselve, hogy az ő hozzájárulása nélkül döntés nem hozható. Nem érintve most már azon kérdést, hogy a felek intern viszonyában ilyen megállapodás milyen hatállyal létesíthető, bizonyos az, hogy mindaddig, amíg a most vázolt állapot fennáll, tehát az igazgatóságban a hitelező delegáltja bennül, a hitelező nyugodt lehet a felett, hogy a vállalat felett az ő hozzájárulása nélkül intézkedés nem történik. A hitelező tehát anélkül, hogy részvényes lenne — via facti —, egyébként a részvényest megillető jogkört gyakorolhatja; és éppen ezen körülmény késztetheti őt arra, hogy a részvénytársaságnak a szükséges hitelt nyújtsa. Ha azonban már most valóban olyan elv léteznék, amely szerint a részvények tulajdonosa valamely esetben az igazgatóságtól függetlenül képviseleti jogkört gyakorolhat, úgy ez természetszerűleg a most említett konstrukciók alapjait rendítené meg. Különösképpen rá kell mutatni e tekintetben arra is, hogy a hitelezőt azon körülmény, hogy az adós részvénytársaság részvényei — bár kézizálogképpen — az ő birtokában vannak (és a részvénytársaság igazgatóságában képviselve van), teljes megnyugvással tölthette el a tekintetben, hogy az ő tudta és hozzájárulása nélkül a részvénytársaság vagyona felett. amely az általa nyújtott hitel fedezetét képezi, lényeges változás nem történhetik, miután részvényesi jogokat a részvények birtoka nélkül nem lehet gyakorolni. A kir. Kúria megállapítása azonban ezen biztosítékot teljesen illuzóriussá tenné, mert hiszen a Kúria előtt elfekvő esetben a részvényes nem is volt a részvények birtokában és a bíróság ennek ellenére jogosítottnak tekintette a részvénytársaság képviseletére. A Kúria tehát a részvénycímlet birtoklásához fűződő jogi hatásokat is teljesen figyelmen kívül hagyta és így ezen döntés nemcsupán a részvénytársasági jognak a képviseletre vonatkozó intézkedéseivel áll ellentétben, hanem egyszersmind az értékpapírjognak elveivel is, amelyek a részvényekre is alkalmazandók. Versenyjogi reflexiók Irta: dr. Frankéi Loránd ügyvéd.*) A versenyjog azon az elgondoláson épült fel, hogy az üzleti etikába ütköző versenycselekmények a magánjogi delictum mintájára megtorlandók. E megtorlás abban áll, hogy a cselekmény által érintett vállalatok részint magánjogi sérelmük reparálását, részint az inkriminált versenyaktus betiltását (abbanhagyás), sőt ezenfelül az ismétlődés veszélyének végrehajtási jogsegély útján való eliminálásá 1 igényelhetik. A most kifejtetteket fejezi ki a Versenytörvény 1. §-ának első ós második bekezdése. Versenyjogunknak ezen alapvető szakasza tehát egy felhívást foglal magában az üzleti verseny valamennyi tényezőjéhez, és egyben tartalmazza e norma agendi áthágásának civiljogi szankcióit. A törvény azonban inem határozza meg azokat a kritériumokat, melyek alapján valamely versenycselekmény tisztességbe ütköző volta megnyugtató módon eldönthető lenne és erésizben a döntést kizárólag a bírói enunciációra bízza. Sőt az idézett 1. §. második bekezdésének szövegezése, mely szándékos, gondatlan és objektív tisztességtelen versenycselekmények közötti különbözitet, arra utal, hogy a versenycselekmények jogi elbírálása szempontjából nem kizárólag etikai szempont a mérvadó. A törvény további szakaszai a tisztességbe ütköző versenycselekmények tételes kiragadott eseteit és az azokhoz fűződő speciális szankciókat tárgyalják. A versenyjogi irodalom az 1. §. rendkívüli érdeméül hozza fel, hogy az általánosan tartott fogalmazás nyitva haffvja az ajtót ama versenycselekmények megítélése számára, melyek a tételes felsorolásból — ahol *) Szerzőnek A versenyjog átfogó kritikája c. a. a Civiljogi szemináriumban tartott előadás-vázlata.