Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 1. szám

2 KERESKEDELMI JOG 1. 8Z. tartások egymagukban nem eredményezhetik az egyébként hatálytalan jogügylet konvali•dálását. Megyjegyzendő egyébként, hogy a vételi jogügylet tanai szerint az ügylet egyéb vonatkozásaiban, illetve ha a vevő nem kisbirtokos és a vétel tárgya nem nagyobb gazdasági gép, az áru egyszerű használatbavételének, mint utaló magatartásnak szabad mérlegelési lehetősége megvan. A szigorúbb álláspont elfoglalását az indokolás azzal magyarázza, hogy az 1910. évi XXV. t.-c. 1. §-a, illetve az 97483/1901. M. E. számú rendelet különleges érdekek védelmét oly mértékben kívánja alátámasztani, hogy az alakszerűség megsértését egyenesen büntetendő cselekménynek nyilvánítja. Ha már most a döntvényt relációba hozzuk — egyéb törvényes intézkedés hiányában —, a legújabb magánjogi javaslat 961. §-ával, úgy az alábbi megállapításokat tehetjük: Az idézett szakasz úgy rendelkezik, hogy: „a meg nem felelő alakban kötött szerződés, hacsak a törvény mást nem rendel, érvényessé válik az elfogadott teljesítés által." A döntvény ugyan az „átvétel és használatbavétel" kitételét használja, ennek azonban ugyanaz a jelentősége, mint az „elfogadott teljesítésnek." — Ez utóbbi kitétel csak annyiban szabatosabb, hogy nem hagy kétséget az iránt, hogy azzal a vételi jogügyletnek arra a létszakára céloz, midőn már egyéb kifogások, így pld. minőségiek, rendszerint nem tehetők. Minthogy a jelenlegi javaslat 961. §-a nem tesz különbséget az elfogadott teljesítés hatálya szempontjából, ama formahiány között, melyet a törvény ír elő és amelyet a felek kötnek ki; ennélfogva annak rendelkezése mindkettőre vonatkozik. Megadja azonban a lehetőségét az e szabály alól való kivételnek abban az esetben, ha a konkrét törvény e tekintetben mást rendel. Ezek szerint tehát, szemben az általános szabályokkal, bizonyos tekintetben a döntvény az, mely a konkrét törvényt pótolja. A már idézett P. VII. 358^1933. sz. kúriai határozat rendkívül fontos elvi döntést is foglal magában a jogegységi határozatok visszaható ereje tekintetében. A kérdés ugyanis a körül forgott, hogy alkalmazható-e a döntvény olyan hasonló jellegű vételi ügyletekre, melyek jóval a döntvény meghozatala előtt köttettek és a megfelelő utaló magatartás is azelőtt történt. A Kúria elvi szempontból nagyon helyesen a visszaható erő mellett döntött, mondván, hogy: „a jogegységi döntvény nem teremtett új jogszabályt, hanem csak az eddig is fennállott jogszabály értelmét állapította meg az 1912 '• LIV. t.-c. 75. §-a szerint való kötelező joghatállyal." Annál is inkább fontos ez a döntés, mert az alsó bíróságoknál — nem ugyanezen döntvénnyel kapcsolatban — e tekintetben nem alakult ki egyöntetű felfogás. így az 58. sz. jogegységi határozat alkalmazhatósága szempontjából a budapesti kir. törvényszék munkaügyi fellebbezési tanácsa 38. Pf. 82jl934. számú határozatában arra az álláspontra helyezkedett, hogy a döntvénynek nincsen visszaható ereje. Teljesen téves ez az álláspont, mert hiszen a P p. é. 70. §-a világosan kimondja, hogy-' „a döntvény célja az, hogy biztosítsa a vitás elvi kérdések egyöntetű eldöntésének lehetőségét." Ez pedig kizárja azt, hogy a döntvény mint olyan azonosítható lenne akár lényegében, akár hatásaiban a tételes jogszabályokkal. De egyébként is a 44. számú döntvény figyelemmel annak rendelkezéseire, nem konstituál új jogszabályt, hanem egyes konkludens tények mérlegelési lehetőségét szabályozza. Utalok ezzel kapcsolatban dr. Bothár Sándor3) tanulságos fejtegetéseire. A jogban való tévedés bonyolult és sok vitára alkalmat adó mikénti elbírálásának a kérdése is felmerült a 44. számú jogegységi döntvény alapján elbírált ügyeknél. A probléma ugyanis annyiban nyer aktualitást, hogy olyan esetben, midőn olyan jellegű utaló magatartások merülnek fel a vevő részéről, melyek a döntvény alapján kifejlődött fennt vázolt gyakorlat értelmében alkalmasak az egyébként hibás ügvlet konvalidálására, nem-e hatálytalaníthatok mégis az által, hogy a vevők akkor, midőn az ügylet hatályosságára vezető cselekményeket végeztek; a jogi helyzet felől tévedésben voltak. A Kúriának P. VII. 25011933. sz. döntése szerint4): „annak, hogy a vevő felperesek utólagos maguktartása folytán ekként a vételügylet joghatályosan megkötöttnek vétessék, nem lehet akadálya felpereseknek az a perbeli védekezése, hogy ők a jogi helyzetüket és kötelezettségeiket az akkori joggyakorlatnak megfelelően, tévesen ítélték meg." Ezzel szemben a Kúriának P IV. 3A5\1933. sz. döntése5) oda konkludál, hogy a semmis ügylet utólagos joghatályáról csak akkor lehet szó, ha: „a kisbirtokos ráutaló tényeiből és jognyilatkozataiból, minden kétséget kizáró módon megállapítható, hogy akarata arra irányult, mikép az eredetileg érvénytelen ügyletet önkéntes elhatározással érvényre emelje." A vevőnek erre az akaratára azonban, az ítélet szerint abból, hogy fedezeti váltókat és bekebelezési engedélyt adtak, nem lehet kös) Van-e visszaható ereje a kúriai döntvénynek: Polgári Jog 1934. évf. 5. szám. «) Ker. Jog 1934. évf. 29. eset. 5) Ker. Jog 1934. évf. 47. eset.