Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 10. szám - Az igazgatósági tagok javára szóló juttatások

154 KERESKEDELMI JOG 10. SZ. Pinner-kommentár szerint pl. a döntő az, .hogy a javadalmazás az igazgatósági tag részére e minőségében fizettessék. Amit ő hivatalától függetlenül, mint harmadik kap, nem esik a 6. pont alá. Ide tartozik a bankár províziója, az a honorárium, amelyet a társaság az építészének tervekért és építkezésekért, ügyvédjének perek viteléért és szindikátusi tevékenységéért fizet. Kiemeli azonban a hivatkozott kommentár is, hogy ilyenfajta szerződéseket nem szabad a törvény kikerülésének céljára felhasználni, ily esetben ezek a szerződések figyelmen kívül maradnak.12) Ez a német állásfoglalás szolgálhat útmutatásul a második tanács által kiélezett kérdésben is. Ha a szolgálatokkal arányban nem álló túlságos díjazás jelei mutatkoznak, mód lesz arra, hogy a szerződés színlegességét, illetőleg azt állapítsuk meg, hogy a külön szerződésen alapuló ellenszolgáltatás megállapításában az igazgatósági tevékenység burkolt díjazása rejtőzik. IV. A jogegységi tanács döntése alá kerülő második elvi kérdés természetszerűleg nem vethet számot az első kérdés mikénti eldőlésével és ekként a fennálló jogi helyzet alapján " van megszövegezve. Ha a jogegységi tanács az. első kérdést a szerény véleményem szerint lielyes módon úgy dönti el, hogy a külön megbízás alapján teljesített különleges szolgálatot az igazgatóság saját hatáskörében díjazhatja, akkor a második kérdés, véleményem szerint, tárgytalanná fog válni. Az ellenkező esetben a döntvény visszaható erejének azzal a problémájával állunk szemben, amellyel legutóbb éppen a 844. sz. elvi határozattal kapcsolatban Szladits Károly és 58. sz. polgári jogegységi határozatból kiindulva, Bálás P. Elemér foglalkoztak.13) A visszaható erő kérdésében a bírói gyakorlatnak az a verziója, amely az igazgatóság hatáskörének korlátozását köztekintetekre alapította, útját vágta annak, hogy Szladits Károlynak az ügyletértelmezési megoldása legyen a kérdésben követhető, hiszen ha azok •az alapszabályi rendelkezések, amelyek az elvi határozat fejleményeivel ellentétesek, a bírói gyakorlat által megállapított cogens szabály folytán érvénytelenek, aligha lehet őket érvényesekké interpretálni. De a konkrét kérdésben más alapon kell elindulni, mint a Bálás P. Elemér konklúziójából,14) hiszen a helyzet éppen fordítottja annak, ami az 58. •sz. J. E. D. esetében történt. Ott végkielégítési igényt adott a bíróság olyanoknak, akiknek a végkielégítési igényét addig nem ítélte meg, 12) Staub—Pinner: Kommentár. Nachtrag. 101 1. M) L. 3 és 4. j. 14) I. h. 311. 1. itt pedig arról van szó, hogy valami nem jár, ami az eddigi szabályok szerint az igazgatóság megállapítás alapján járt volna. De azt hiszem, nem szükséges abba a kérdésbe sem elmélyedni, hogy a döntvény új jogszabály-e. Csupán mellékesen jegyzem meg, hogy — bár teljes mértékben honorálom Bálás P. Elemérnek a közjogi (közigazgatási) funkcióról vallott felfogását — a Kúria újabb jogegységi határozatainak szövegéből egyenesen azt a felfogást tudom kiolvasni, hogy maga a Kúria a döntvényalkotást jogszabályalkotásnak fogja fel. Nemcsak a 7618/1929. sz. határozat nevezi a 844. sz. E. H.-t új jogszabálynak, hanem a 66. sz. .1. E. D. indokolása egyenesen törvényjavaslat indokolásába illő jogpolitikai fejtegetéseket tartalmaz arról, hogy a fennálló gazdasági és társadalmi viszonyok milyen terjedelmű törvényes zálogjog megadását indokolják. A konkrét esetben a kereskedelmi jog területén fokozott mértékben érvényesülő olyan jogelv segít megoldani a kérdést, amely az említett előkérdésektől függetlenül is érvényesülhet. Arról van nevezetesen szó, hogy a részvénytársaság igazgatóságáról, amely korábban felhatalmazottnak látszott bizonyos jognyilatkozat megtételére, utóbb kiderült, hogy a jognyilatkozatok megtételére nem volt jogosult. Ebben az esetben tehát a képviseleti hatalom olyan látszatáról van szó, amelyben az érdekeltek megbízhattak. A részvénytársaság által megállapított alapszabályok szövege és a bírói határozatok még az igazgatóság tagjait is jóhiszemű harmadik személyekké avatták, tekintet nélkül arra, hogy a jövőben a Kt. 190. §-a szempontjából harmadik személyeknek fognak-e minősülni. A kérdés szövegében azonban valamit még tisztázni kell. Az eddigi vonatkozó bírói gyakorlat alapján ugyanis a külön megbízások körében több momentumot kell megkülönböztetni: 1. a külön megbízás adása; 2. a megbízás teljesítése; 3. a díjazás megállapítása; 4. a megállapított díj folyósítása. A kérdés szövege az elvi határozat közzétételének idejét csak az 1. alatt említett momentum szempontjából tartja döntőnek, holott véleményem szerint nem közömbös az, hogy vájjon a többi momentumok az elvi határozat közzététele, vagyis a képviseleti hatalom látszatának szétfoszlása után következtek-e be. A fentiekben kifejtett véleményem szerint a visszterhes szerződés természetéből folyik, hogy a megbízás adásával egyidejűleg kellett a viszontszolgáltatás megállapításának is bekövetkeznie, a kérdés azonban éppen azt az esetet tételezi fel, hogy a megbízás az E. H. előtt adatott, a dí jazás megállapítása pedig csak utóbb történik. Ebben az esetben viszont