Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 8. szám - Bankfúziók

8. sz. KERESKEDELMI JOG 121 üzlet, mint eszmei vagyontárgy, nem is kerül külön értékelésre, hanem ez mint ia vagyontárgyak összetartója és elválaszthatatlan tartozéka automatikusan átszáll a beolvasztó társaság vagyonkörébe és mint állandó, eleven értéktermelő erő az új alakulat jövő üzleti eredményeiben érezteti hatását. S ha mindehhez figyelembe vesszük azt, hogy a csere-részvények kiadásából a beolvasztó társaságra nem származik olyan újabb fizetési kötelezettség, amely saját tőkeerejét gyöngítené, hanem végső fokon is csupán az osztalék-szolgáltatási kötelezettség (ha ugyan a közeli években erről egyáltalában még szó khet) megnövekedése, úgy arra az eredményre kell jutnunk, hogy ez a látszólag legnagyobb nehézséget okozó akadály kis jóakarattal és megértéssel aránylag könnyen eltávolítható. Ezen legfőbb nehézséget alkotó kérdés megoldása után a fúzióval kapcsolatos többi probléma jórészt személyi természetű. Nagyobb intézeteknél különösen az fog legtöbb vitára okot szolgáltatni, hogy a beolvasztó, vagy más formában újonnan alakuló társaság, az egyesülő vállalatok még mindig igen nagy személyzetének mekkora kontingensét vegye át és mennyit bocsásson el. Mindenki kell, hogy érezze ennek a problémának súlyosságát. De a megoldás elől akkor sem térhetünk ka, ha a fúziók nem is jönnének létre, mert emberi előrelátás szerint meglévő pénzintézeteink huzamosabb időn át a jelenlegi, bár erősen redukált tisztviselői karral sem maradhatnak fenn és nem képesek ennek terheit megkeresni. Ennél a nagyon súlyos operációnál lehetőleg azt kell szem előtt tartani, hogy a fizetések arányos és igazságos csökkentésével minél kevesebb számú tisztviselő maradjon állás nélkül, s a megmaradók inkább elégedjenek meg ezzel a kisebb jövedelemmel. Ez magától értetődik, aminthogy összes vállalataink már évek óta ezt a gyakorlatot követik. De nem szabad figyelmen kívül hagyni a tranzakcióval kapcsolatban felmerülő végkielégítési és nyugdíjkérdéseket sem, amelyek közül főleg az utóbbiakra szociális, de azért a vállalatok teherviselő képességeivel is számoló különös gondosság fordítandó. A rendezésnél nem szabad annak döntő szerepet játszani, hogy ia megmaradó beolvasztó vállalat tisztviselőiről ; van-e szó, vagy a beolvadó vállalatéról, hanem kizárólag az egyéni képességekre és használhatóságra kell súlyt helyezni. Adott esetben talán itt is lehet bizonyos arányszámmal operálni, bárha ilyen és hasonló fenntartások nehezítik a változó viszonyokhoz való alkalmazkodást és nem mindig érik el céljukat. A fúzióval kapcsolatos kérdéskomplexumok tömege érthető okokból sokszor fog vitára alkalmat adni. Éppen ezért különös súlyt kell helyezni arra, hogy ezek a viták kellő szakértelemmel, körültekintéssel és mindenekfelett sürgősen elintézést nyerjenek. Ennek a célnak megvalósítása érdekében az látszik kívánatosnak, sőt egyenesen szükségesnek, hogy a kormány az ilytermészetű viták elintézésére a majdan kibocsátandó rendeletekben egy döntő juryt állítson fel és ennek kizárólagos hatáskörébe utalja mindazokat a jogvitákat, amelyek a fúzióval kapcso latos tárgyalásokból és lebonyolításból felmerülhetnek. Ez a jury természetesen minden jogorvoslat kizárásával hozza meg a maga határozatát. Legfőbb teendője annak az arányszámnak megállapítása, amely a részvénykicserélésnél betartandó. Ha maguk az érdekelt vállalatok nem tudnak megegyezni abban, hogy a beolvasztó vállalat hány darab saját részvényt tartozik szolgáltatni a beolvadó vállalat részvényeseinek (azok bevonása ellenében), úgy ezt a vitát a felekre kötelező hatállyal a jury döntse el. A jury összeállításánál minden politikai és pártszempont kikapcsolásával, kizárólag arra kell súlyt helyezni, hogy olyan személyek foglaljanak benne helyet, akik gazdasági tájékozottság, erkölcsi és jogérzék és pártatlanság szempontjából egyaránt kiállják a kritikát. A fejcsóválóknak és kétkedőknek bátran odamondhatjuk, hogy még szerencsére akadnak ebben az országban is elegendő számban olyanok, akik erre a hivatásra rátermettek. Anélkül, hogy konkrét javaslatot tennék, irányelvként állapítom meg, hogy a Nemzeti Bank vezetősége, a Pénzintézeti Központ, a Budapesti Áru és Értéktőzsde, a fővárosi és vidéki kereskedelmi és iparkamarák vezetőségei, a GyOSz és OMGE, valamint az OMKE és esetleg más érdektársulatok delegálnának egy-egy tagot, s ha a viták eldöntésére egy 3 tagból álló juryra gondolunk, úgy kb. 8—10 tagból álló bizottság a szóbanlévő feladatokat aránylag rövid idő alatt meg fogja oldhatni. Megfontolás tárgyává teendő az, hogy nem volnai-e célszerű (igaz, hogy ez már részletkérdés), ha a jury elnöke mindenkor legmagasabb bírói funkcionárius, tehát pld. a Kúria és budapesti királyi ítélőtábla elnöke volna. A fent vázolt megoldás, amely talán az egyedüli járható út, kiküszöbölné mindazokat a technikai nehézségeket, amelyek az ily ügyeknél akár királyi bíróságok, akár a felek által alkotandó magán-választottbíróságok eljárása esetén elkerülhetetleneknek látszanak. A királyi bíróságok, eltekintve az ilyen természetű jogviták elhúzódásától, valamint attól, hogy a bíróságok nem rendelkeznek azzal a szakértelemmel és speciális ismeretekkel, amelyek az ilyentermészetű kérdésekhez elengedhetetlenül szükségesek, végeredményben ki volnának szolgáltatva szakéitők véleményének, s így mindazok a hátrá-