Kereskedelmi jog, 1934 (31. évfolyam, 1-11. szám)

1934 / 11. szám - Érdekmúlás hatása a biztosítási szerződésre. Befejezés

11. sz. KERESKEDELMI JOG 199 tartja alkalmazhatóknak. még pedig azért, mert a b. sz.-ben mind a két fél előre köteles teljesíteni: a biztosított köteles a díjat fizetni, mielőtt a biztosító neki a biztosítási oltalmat nyújtaná, a biztosító pedig köteles a rizikót magára vállalni, mielőtt a díjat megkapná ('?). A tipikus hiba, a veszélyviselésnek kötelem tárgyát tevő szolgáltatásként (a Mtj. 945. § és BGB. 241. § értelmében való) felfogás tér vissza tehát itt is. midőn Ritter arró beszél, hogy a biztosító a veszélyviselést elöljáróban elvállalni köteles. Holott a biztosító részén teljesítésről és tehát előreteljesítésről is. kötelmi jogi értelemben a veszélyviselést illetően egyáltalán nem lehet beszélni, hanem csak ama pénzbeli szolgáltatás szempontjából, amelyet a biztosítási eset beállása fog esetleg szükségessé tenni. A veszély elvállalásával a biztosító egyálta Iában nem is tartozik, mert hisz a veszélyviselés végbement (teljesedésbe ment) már azzal az ígéretével a biztosítónak, hogy ő a kárt meg fogja téríteni, anélkül tehát, hogy az valaha is tartozás tárgya lett volna. Az csak abban a tágabb értelemben szolgáltatás, hogy minden előzetes kötelezettség nélkül is alkalmas a biztosított fontos gazdasági és erkölcsi szükségletét kielégíteni- (Haymann id. m. 71. L). Müllcr—Erzbach (id. m. 194. fej.) a b. sz.-t kétoldalú szerződésnek mondja a BGB. értelmében. Hogy ennek ellenére mégis úgy látja, hogy rá nem nyerhetnek alkalmazást a szolgáltatások kölcsönös kicserélésére vonatkozó általános kötelmi jogi szabályok, annak az az oka, hogy a speciális biztosításjogi szabályok (N. 35. 38. 39. §§) különlegesen rendezik a biztosított szolgáltatása és a biztosító huzamos szolgáltatása (Dauerleistung) közötti viszonyt. Holott igazában a hivatkozott speciális biztosításjogi szabályok csak a díjfizetés helyének és idejének a kérdését szabályozzák, ami egyáltalában nem lehetne akadálya annak, hogy a speciális biztosításjogi szabályokban nem rendezett egyéb vonatkozásokban legalább elvileg a magánjogi szabályok fogjanak helyet, ha csakugyan igaz lenne az. — amit Müller—Erzbach fönnforgónak vél. — hogy a b. sz. a biztosítóra nézve is ép oly huzamos kötelezettségi (nem pedig felelősségi) viszonyt állapít meg, mint akárcsak a biztosítottra. A való helyzet tökéletes félreismerésére vall az, amit a synallagmatikus szerződésekre vonatkozó magánjogi szabályoknak a b. sz.-re alkalmazhatóságának e kérdésében Gerhard— Manes kommentárjában olvashatunk. Eszerint a b. sz.-nek a tudományban és a törvényben (N.) elfogadott konstrukciója értelmében a díjfizetés nem előreteljesítés; a biztosító tehát nem tagadhatja meg az őt terhelő veszélyviselést azon a címen, hogy a biztosított nem fizetett előre. Ennélfogva — mondja a kommentár — a BGB. 320. §-a nem nyerhet alkalmazást. Nagyon találóan mondja Haymann (id. m. 76.), hogy éppen abból, hogy a biztosított nem köteles a díjat elöljáróban megfizetni, arra kellene következtetni, hogy a BGB. 320. §-a igenis alkalmazható a b. sz.-re, vagyis a felek mindegyike — tehát a biztosító is — megtagadhatja az őt terhelő szolgáltatást, amíg az ellenszolgáltatást nem teljesítik. Bizonyos az, hogy a Gerhard—Manes által biztosítani kívánt eredmény; t. i. a kötelmi jogi szabályok alkalmazhatóságának eiszegése: helyes. Ámde a kizárásnak egészen más az oka. Ez az ok ugyanis az, hogy a biztosító részén nincs a kötelmi jog értelmében vett olyan szolgáltatás, amelyet ő egyáltalában visszatarthatna: annakutána ugyanis, hogy ő a b. sz.-ben magáravállalta a biztosítási eset bekövetkeztétől függően a kártérítést, ő semmi egyébbel nem tartozik kötelmi jogi értelemben legalább is addig, amíg a káreset be nem következik. Hogy a német irodalom a biztosítási jog számos részletkérdésének minuciózus kidolgozása mellett is a biztosítási jognak szóban levő alapvető kérdésében mennyire nem tudott tiszta helyzetet teremteni, arra szemléltető példát nyújt Hagen-nek alaposságáról egyébként méltán híres Versicherungrecht-je.63 Ő szerinte a biztosító „kötelezettségei" (Verpflichtungen) és a díjfizetési kötelezettség synallagmatikus viszonyban állanak ugyan, de a biztosítási jogviszony sajátsága hozza magával azt, hogy itt szolgáltatás és ellenszolgáltatás sokkal lazább kapcsolatban vannak, mint más kölcsönös szerződésnél. A biztosítási díjat feltétlenül meg kell fizetni, mert a biztosító rá van utalva a díjak befolyására. Közvetlen ellenszolgáltatása azonban a díjnak nem a kártérítés fizetése, mint olyan, hanem a biztonságnak a nyújtása, mint „ideális" szolgáltatás. Mégis a biztosításnak voltaképpeni célja és rendeltetése a biztosító pénzbeli szolgáltatása, amellyel szemben eltörpüt a díjfizetési kötelezettség. Ez az oka annak, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás viszonyát egyébként rendező magánjogi szabályok közvetlen alkalmazásáról itt nem lehet szó; pl. nem jöhet szóba a nem teljesítés kifogása. A díjfizetéssel kapcsolatos késedelem jogkövetkezményei pedig amúgy is külön vannak a törvényben szabályozva. Hagen nézetében mindenekelőtt alapvető hiba az, hogy nem a vagyoni szolgáltatás, hanem az ezt jogilag megalapító, a biztosítási jogviszony egész tartama alatt hatályo83 Ehrenbery: Handbuch des ges. Handelsrechts VIII. köt. 1. (1922). 501. k. 1.