Kereskedelmi jog, 1934 (31. évfolyam, 1-11. szám)

1934 / 10. szám - Érdekmúlás hatása a biztosítási szerződésekre. Folytatás

182 KERESKEDELMI JOG 10. sz. zásnak, tartózkodásnak, sőt kételynek, ame­lyet tankönyvében még önmaga szab tétele érvényesülése elé, illetőleg amely helyenként még tankönyvében kiütközik36 — ebben a műben már nyomát sem látjuk. Tanköny­vében ugyanis jelentékenyen korlátozza a té­tel hatóerejét annak a megállapításával, hogy az általános kötelmi jogi szabályok alkalma­zása csak viszonylag szűk körben jöhet szóba, még pedig nem csak azért, mert speciális biztosításjogi szabályok számos kérdésben (pl. a díjfizetés elmulasztása, a biztosító va­gyoni bukása, a közlési kötelezettség meg­sértése, a veszélynövekedés tekintetében) el­térően rendelkeznek, hanem főként azért is, mert az általános magánjogi szabályokban rendezett egyik legfontosabb problémakör, t. i. a lehetetlenülés kérdése sem a díjfizetés, sem a biztosító szolgáltatását tevő veszélyvi­selés tekintetében, legalább is szabály sze­rint, nem merülhet fel, s így az idevonatkozó általános szabályok alkalmazására sem ke­rülhet sor. Brucknál Grieshaberrel szemben csak annyi újat látunk, hogy ő — attól a gondolattól vezérelve, hogy a veszélyviselési teóriát meg­védje az Ehrenberg részéről azt ért támadás­sal (jogásziatlanság) szemben — öntudatosan törekedett a veszélyviselésben jelentkező biz­tosítói szolgáltatásnak a b. eset bekövetkezte­kor esetlegesen sorrakerülő vagyoni szolgálta­tással szemben való önállóságát kimutatni. S ezt azzal vélte elérhetni, hogy ha a veszély­viselésnek oly tartalmat tulajdonít, amely prima vista alkalmassá teszi azt arra, hogy jogi értelemben vett, vagyis kötelem tárgya­ként szereplő szolgáltatásként számításba jö­hessen. Ezért nem elégszik meg Grieshaberhez hasonlóan annak a megállapításával, hogy a veszélyviselés a biztosító állandó készenléte (das dauernde Bereitsein) valamely pénzbeli vagy pénzértékű teljesítés elvégzése, hanem explikálja azokat a részszolgáltatásokat, ame­lyek szerinte a maguk összességében kiteszik a biztosító veszélyviselését. Ezek a részszol­gáltatások bizonyos technikai természetű in­tézkedések tételében és berendezések léte­sítésében merülnek ki, (mint pl. gyűjtése a különböző tartalékoknak, veszélyközösségek létesítése, viszontbiztosítások kötése) s bár 36 Pl. abban a kérdésben, lehet-e a BGB. 325. §-ában a szolgáltatásnak a kötelezett hibájából lehe­letlenné válása tekintetében megállapított rendelke­zéseket alkalmazni abban az esetben, ha a biztosító a szerződés dacára kijelentené, hogy nem vállalja a veszély viselését: „Die Weigerung des Versicherers trotz abgeschlossenen Vertrages die Gefahr zu tragen, ist eine positive Vertragsverletzung, die den Versiche­rungsnehmer zum Rücktritt berechtigen würde, wenn auf das Verháltnis die Vorschriften des §. 325 zur Anwendung kámen" 367. 1. a biztosítás különböző ágai vagy nemeivel kapcsolatban mások és mások lehetnek ugyan, de végeredményben mindannyian és mindig azt a célt szolgálják, hogy garantálják a biz­tosító állandó készségét az esetleges vagyoni szolgáltatás teljesítésére. Hogy milyen intéz­kedéseket tesz, vagy mily berendezéseket lé­tesít a biztosító az említett célból, ennek a megítélése természetesen Bruck szerint is a biztosító kötelességszerű belátására van bízva. Ámde az, hogy egyáltalán foganatosít-e az említett célból ily intézkedéseket és létesít-e ily berendezéseket, már nem függ a biztosító merő tetszésétől, mert mindennek a teljesí­tésére a biztosított bírói úton is szoríthatja a biztosítót. Bruck szerint éppen ez mutatja azt, hogy a veszélyviselést kitevő ezek a szol­gáltatások önállóak; s éppen az érintett szempont (kikényszeríthetőség) az, amely kizárja, hogy ezek az intézkedések oly sekun­dár jellegű cselekményeknek legyenek minő­síthetők, amelyeknek rendeltetése csupán afitnyi, hogy előkészítik a végleges szolgálta­tásként jelentkező pénzbeli teljesítést. Mindez azonban nem változtat azon, hogy Bruck is magáévá tette Grieshaber által képviselt azt az első álláspontot, amely sze­rint a fentebb érintett részszolgáltatásokból összetevődő veszélyviselés mint ilyen, a kö­telmi jog értelmében vett olyan „Leistung", amelyet a biztosított, mint hitelező a köte­lem tárgyaként „követelhet" a biztosítótól.37 Bruck állásfoglalása hazai jogfejlődésünk szempontjából is figyelmet érdemel azért, mert újabb elméleti irodalmunkban Kuncz Ödön teljesen magáévá tette, anélkül azon­ban, hogy a veszélyviselés mibenlétével kö­zelebbről foglalkozna. Szerinte (id. m. 166.) ugyanis ma már nem is vitás az, hogy a b. sz. ,,típusosán" kétoldalas szerződés — se tételének alátámasztására minden félreértést elkerülendő, ismét hivatkozott a Mtj. több­ször idézett 1130. §-ára — amelynél a biz­tosító „főkötelezettsége" a veszélyviselés. Té­telét Bruck nyomán azonban szintén korlá­tozza annak a kiemelésével, hogy a magánjog­nak a kétoldalú szerződésekre vonatkozóan 37 Bruck szemléletének elhibázott volta a veszély­viselés tekintetében kiviláglik már abból a fogalom­meghatározásból, amelyet Bruck a b. sz. tekinteté­ben ad (tankönyv 57. 1.): „Der Versicherungsvertrag ist ein entgeltlicher Vertrag, kraft dessen der eine Teil (Versicherer) selbstándig eine Gefahr trágt und infolgedessen . . . eine geldliche oder geldes­werte Leistung zusichert". Holott a pénzbeli szolgál­tatás igérése (biztosítása) nem következménye a ve­szélyviselésnek, hanem maga a veszélyviselés (1. alább). Ugyanígy id. m. 51. 1.: „Die Gefahrtragung muB eine Folge einer ... Abmachung sein." — Azután (367. 1.): a biztosítási eset bekövetkeztével „aus der möglichen Haftung wird tatsáchliche (?) Haftung"; holott helyesen: a felelősség most már valóságos szolgáltatási kötelezettségben (Leistungs­pflicht) konkretizálódik.

Next

/
Thumbnails
Contents