Kereskedelmi jog, 1934 (31. évfolyam, 1-11. szám)

1934 / 9. szám - A részvénytársaság igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjainak felelőssége

9. ?z. KERESKEDELMI JOG 147 nek kívánok kifejezést adni. hogy a helyes megoldás a fennálló jog alapján nem lehetséges és újból — nem tudom hányadszor — fel óhajtanám emelni szavamat e részletkérdésben megérettnek látszó reform érdekében. Közhellyé vált téteL hogy a törvény keret, melyet tartalommai az élet tölt meg és nem kevésbbé közhely, hogy kereskedelmi törvényünknek azt a keretét, amelyet a részvényvénvtársaság igazgatósága és felügyelőbizottsága részére szabott, az élet olyan tartalommal töltötte meg. amely teljesen eltér attól a képtől, amely hat évtizeddel ezelőtt a törvény alkotóinak szeme előtt lebegett. Nem hisszük, hogy ma van egyetlen, a gyakorlati életet ismerő ember, aki komolyan elhinné a K. T. 182. §-ának azt a megállapítását, hogy ..a részvénytársaság ügyeit az igazgatóság intézi", vagy aki valóban elhinné a K. T. 195. §-ának a szokásos felügyelőbizottsági jelentésekben is visszatérő frázisát, hogy .,a felügyelőbizottság ellenőrzi a társasági ügyvezetést minden ágaiban". Sőt tovább megyek. Valóságos csapás lenne a gazdasági életre, ha az összes részvénytársaságok összes igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai az előbb említett két törvényszakasz szerint nekik szánt tevékenységet valósággal kifejtenék. Nemcsak azért, mert ez az illető személyeket, akiknek végre is az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagság rendszerint nem főhivatásúk, hanem csak meDékfoglalkozásuk. sokkal értékesebb és fontosabb más tevékenységtől vonná el, hanem azért is, mert teljesen megbénítaná a részvénytársasági alakban működő vállalatoknak üzletmenetét és meggátolná ezeket abban, hogy közgazdaságilag jelentős feladataikat elvégezzék. Ha ez a megállapítás helyes, akkor szükségszerűleg következik belőle, hogy minden felelősségi rendszer, — amelynek alapja és kiinduló pontja a részvénytársaság említett két szervének az előbb hivatkozott törvényhelyek által kijelölt szerepkör, — helytelen, mert az esetek túlnyomó többségében egyik vagy másik irányban méltánytalan eredményre kell. hogy vezessen. Méltánytalan az a megoldás, amelv megállapítja a felelősséget olyan ténykedés vagy ellenőrzés mulasztásáért, amelyet az adott körülmények kőzött az üzlet terjedelmére, a tekintetbe jövő személyek szakképzettségére és általában egyéniségre való tekintette! tőlük komolyan elvárni nem lehetett. Ha azt kívánják az igazgatósági vagv felügyelőbizottsági tagoktól, hogy egy nagy. vagv csak egy középiparvállalat, vagy pénzintézet öszszes számláit átnézzék: ha azt kívánják, hogy önálló becsű tárgyává tegvék az egyes mérlegtételeket; ha azt kívánják. ho?v több száz. vagy több ezer lombardhitelszámlát vizsgáljanak felül. — akkor ezek a kívánságok — amelyekkel különböző, idevágó ítéletekben találkozunk — messze túlmennek azokon a határokon, amelyeket a gyakorlati élet tart szem előtt, amikor az igazgatósági vagy felügyelőbizottsági tagság betöltése vsfgy elvállalása kerül szóba. Már pedig ebben a körben is érvényesülnie kell annak a szabálynak, hogy nem követelhető messzebbmenő teljesítés, tehát messzebbmenő gondosság kifejtése, mint az, „amelyet tekintettel az eset körülményeire és az élet felfogására a méltányosság megkíván". (Mtj. 1084. §.> Viszont méltánytalan az a megoldás is, amely túlságosan tágkörű felelősség túlszigorú következményeinek elkerülése végett olyan felfogás érvényesül, amely gyakorlatilag a felelősségnek ama mértéke alól is felszabadítja az igazgatósági vagy felügyelőbizottsági tagot, amelyért helyt kellene állnia, ha csak nem mondunk le egészen arról, hogy a részvénytársaságokba hitel vagy részvény alakjában fektetett tőke vagy hitelezett más szolgáltatás fedezetét kivételes esetekben a társaság vagyonán túlmenőleg is meg kellene teremteni. Abban a kérdésben nincs vita, hogy ott, ahol pozitív károsítás, cselekményekben vagy tudatos elhallgatásban nyilvánuló rosszhiszeműség forog fenm. a legmesszebbmenő felelősségnek kell én-ényesülnie. Itt a megoldásnak jogi nehézségei nincsenek. Inkább a felelősség gyakorlati érvényesülése az, amely kérdéses és amelyet lehetővé kellene tenni az eljárást gyorsító és előleges biztosítást megengedő szabályokkal. A jogi nehézség a mulasztásokért való felelősségnél kezdődik. A régi, uniformizáló rendszerrel szemben itt is az individualizáló megoldás lép — angol mintára — előtérbe: az egyenlősítő, az egyetemlegesség elvét mechanikusan alkalmazó gyakorlattal szemben, a különböztetés szüksége, az ügyvezetésben való részvételnek és ehhez képest a mulasztás súlyának mértéke szerint. Amennyire elismerésre méltó, hogy e felfogás a bírói gyakorlatban is utat tört magának (Kúria IV. 1022 1933. sz. Ítéletei, amennyire helyeselhető, hogy a vonatkozó döntésnek a fennálló jog szempontjából való alapjait is nagy ötletességgel igyekszik kidolgozni az irodalom,* ép oly sajnálattal kell másfelől megállapítanunk azt. hogy a bírói gyakorlatnak ez az állásfoglalása még nem tekinthető egyöntetűnek és a jogi konstrukciók, amelyekből kiindul, a különböztetést nem tevő törvénnyel szemben nem biztosítják minden * E szempontból is fokozott figyelmet érdemelnek dr. Reitzer Béla fenthivatkozott cikkei.