Kereskedelmi jog, 1934 (31. évfolyam, 1-11. szám)

1934 / 7. szám - Szabályszerű kereskedelmi könyvvezetés

106 KERESKEDELMI JOG 7. sz. hogy a telepes, amennyiben fedezetet kapott, a fedezetet adó irányában köteles a váltót beváltani és ilyenkor a megbízási viszony alapján a fizetés elmulasztásából eredő károkat is köteles lesz megtéríteni. Abban igaza van a szerzőnek, hogy a hágai egységes szabályzat azu.n. „ZahlstellenwechseP-t is telepített váltónak minősítette (91.1.), de viszont éppen ez vezetett arra, hogy a genfi egységes törvény a 4. cikkből a telepített váltó kifejezést elhagyta. Ennek azután az is a következménye lett, hogy a telepített váltó" fogalom megszűnt parancsfogalom lenni. A hágai 21. cikknek megfelelő genfi 22. cikk 2. bekezdése is mellőzi a telepített váltó kifejezés használatát és körülírással fejezi ki, hogy mely váltók elfogadás végetti bemutatását nem lehet megtiltani. Nézetem szerint tehát nem lehet szó annak megállapításáról, hogy mit ért a genfi törvény telepített váltó alatt, legfeljebb azt lehet megállapítani, hogy a telepített váltó minő elméleti fogalma mellett arra minő rendelkezések nyernek alkalmazását. Úgy látszik egyébként az elkerülte a szerző figyelmét, hogy a hágai szabályzat 4. cikke nemcsak szélesítette, hanem más irányban lényegesen meg is szűkítette a telepített váltó fogalmi körét azzal, hogy nem minősítette telepített váltónak azt a váltót, amelyet a lakóhelyétől különböző helyen maga az elfogadó kiván teljesíteni. A fentiekben előadott néhány ellenvetésben felhívott részlete a szerző művének szintén azt dokumentálja, hogy a szerző valóban a váltótelepítési jog kifejtését adja mindazzal, ami ennek az intézménynek a megismeréséhez és megértéséhez szükséges. Nem férhet kétség tehát ahhoz, hogy a szerző művének közreadásával igen értékes és komoly szolgálatot tett jogirodalmunknak. A mű megjelenése különösen időszerű is volt éppen most, amikor a genfi mű hatálybaléptetése már nálunk sem várathat sokat magára, hiszen az új jogszabályok életbelépése idején különösen fontos az elvi álláspontok tisztázása. Nizsalovszky Endre. X

Szabályszerű kereskedelmi könyvvezetés Irta: Dr. Erdély Sándor, hites könyvvizsgáló A szabályszerű könyvvezetés fogalma állandóan felmerül bíróságnál, adóhatóságnál és könyvreviziónál, mert a K. T. 31. §-a szerint bejegyzett kereskedőnek szabályszerűen vezetett könyvei bírnak csak bizonyítóerő vei, illetőleg képeznek olyan bizonyítóeszközt, amely más bizonyítóeszközzel vagy esküvel kiegészítve teljes bizonyítékká válnak. A számadás úgy jogi, mint gazdasági célokat szolgál. Bankok, biztosítótársaságok, ipari, forgalmi és egyéb kereskedelmi vállalatok könyvelésüket akként rendezik be, amint üzemvezetésük és üzleti forgalmuk azt megkívánja. A számadás a gazdaság általános szükséglete, tekintve azt, hogy tervszerű ellenőrzést nem nélkülözhet, ezért a gazdaság könyvvitelt, mérleget, önköltségi számítást és ü^emstatisztikát használ. A kereskedelmi számadás ezen négy területe nem izoláltan és önállóan áll egymás mellett, hanem kiegészítik egymást, céljaikban és eszközeikben szorosan vannak egymással összekapcsolva. A könyvek berendezése organizációs feladat és rendszer kérdése, mily könyveket vezessenek. A könyvvitel feladata kettős: feltüntetni a kereskedelmi ügyleteket és a vagyoni állapotot. Ezért a szabályszerű könyvvitel követelménye, hogy a bizonylatokon megírt üzleteseményeket, alapkönyvekben összegyűjtve és rendszeresen csoportosítva, a vagyoni állapot és a tartozások jobb kimutathatására, a főkönyvbe vitessenek át. A vagyoni állapot megállapítása az üzletnyitáskor mérleg és leltár útján történik, míg az üzletév folyamán naponta történő vagyonváltoztatásokat a folyó könyvelésekkel ellenőrzik. A kettős könyvvitel organizációs egysége a kontó, amelyen az egyes vagyon- és tőkealkatrészről folyó elszámolást vezetnek. Ahol a vállalat vezetősége, egy szélesen tagolt számvitel üzemgazdasági értékét és előnyeit felismerte, ott a kontórendszert kontótervek felállításával kiépítik, hogy maguknak és másoknak, szerzett jogaikról és teljesítendő kötelezettségeikről bármikor számot adhassanak. Organizációs hiba, ha könyvvitel és mérleg, sem a megfelelő jogi követelményeknek, sem pedig azoknak a követelményeknek nem felel meg, amelyeket normális üzletvezetéssel szemben támaszthatunk. Minthogy a könyvek bizonyító ereje, a szabályszerű könyvvezetéstől függ, meg kell tehát vizsgálnunk, melyek egyrészt a jogi, másrészt a gyakorlattapasztalati és szokásforgalmi értelmezései a könyvvitel szabályszerűségének. A törvényes ismérvei a szabályszerű könyvvitelnek a KT. negyedik címében a 25. §.—30. §-ig vannak megírva. Az ezekben foglalt előírások azonban nem merítik ki a szabályszerű könyvvitel kellékeit. A KT. idézett előírásai nem teljesek, mert az idők folyamán a gyakorlatban sajátlagos felfogás alakult ki. A törvényhozó csak általános irányelveket állapít meg, amelyek szerint a vagyoni állapot a könyvvitellel megállapíttassék. De a könyvvitelnek akként kell megszervezve lenni, hogy nemcsak a vagyon nagysága és összetétele, gyarapodása vagy csökkenése, nyereségről vagy veszteségről tudjon számot adni. A könyvvitelnek mindenkor kimutatni kell tudnia: a forgalmat és összetételét, a költségeket és azok részletezését és felosztását, aznaponkénti fizetési készenlétet a pénzügyi alap hiányait és hibáit és sok egyéb kérdésben kell felvüágosííást adnia, melyekből csak néhányat soroltam fel. A törvényhozó nem írja elő, hogy mit ért a szabályszerűen vezetett könyvek alapelvei alatt, nem írja elő miként kell a könyveknek megszervezve lennie, hanem az egyes kereskedőre bízza, hogy könyvelését a szabályszerűségnek a forgalomban szokásos felfogása szerint rendezze be. A törvényes szabályszerűség mellett a könyvviteli gyakorlatban az idők folyamán, gyakorlattapasztalati és forgalomszokásbeli szabályszerűség alakult ki,