Kereskedelmi jog, 1933 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 1. szám - A tisztviselői jelleg megállapíthatósága a munkaügyi rendelet szempontjából

2 KERESKEDELMI JOG 1. sz. ingó-, a hajó-, az ipari- és a gabona jelzálogok, a különböző hitelakciók, zöldhitelek, sőt, idetartozik maga az egész kényszeregyezségi institúció mindaddig, amíg kényszerértékesítéssel nincs denaturálva. Mondanunk sem kell, hogy ez utóbbi megjegyzésünk nem akar bírálat lenni a kényszerértékesítésnek általunk is helyeselt szabályaival szemben, csak egyszerűen azt konstatáljuk, hogy amint a kényszeregyezség kényszerértékesítéssel kapcsolatos, akkor a gazdasági adósvédelem határát már túllépte. Kö-zhely, hogy a legjobb adósvédelem a hitelező megvédése, mert a kellő hitelt nem a hitelezői jogok megvonása, vagy korlátozása, hanem ellenkezőleg, azok kiterjesztése biztosítja a termelésnek. A hitelezői jogok megvédése eszerint a gazdasági adósvédelem körébe vág és figyelemreméltó emellett az, hogy néha egészen jelentéktelennek látszó hitelezővédelmi intézkedések erősen a gazdasági adósvédelem körébe esnek. Például a jövedelemés vagyonadóról szóló törvényes rendelkezések mentesítik a külföldieknek belföldről folyó tőkejövedelmét és a belföldön elhelyezett tőkevagyonát az adó alól, ami végeredményében a hitelvolument szélesítő, igen fontos eredményeket hozott létre. A kötelmi jogok a mai jogrendszerben rendszerint oly szankciókkal már nincsenek ellátva, amelyek vagyoni hátrányokon túlmennek. A jogtörténelmi fejlődés folyamán azonban kétségtelenül fordított arányban állott a kötelmi jogszabályok szankciója a dologi jellegű biztosítékkal. A római XII. táblás törvények in partes secanto szabályainak, vagy az adósok börtönének korában kifejlett jelzálogjogi rendszerről nem volt szó. Ma a szankciót a dologi biztosítékokban keressük és kétségtelen, hogy a gazdasági adósvédelem tendenciája ezeknek a dologi biztosítékoknak kiszélesítését célozza. Az ideális jogrendszer az adós és a hitelező érdekvédelmét egyaránt szem előtt tartja. Az adósvédelem tehát éppen úgy integráns része a jogrendszernek, mint a hitelezői védelem. A két érdekvédelemnek azonban harmonikusnak kell lennie, mert a gazdasági élet helyes működését csak ez a harmónia biztosítja. Ha bármely érdekvédelem túlzott és a másik hátrányára van, úgy megbomlik a helyes egyensúly és ennek a gazdasági élet látja kárát. A túlzott, vagy különösen az egyes foglalkozási csoportokra szorítkozó adósvédelem a politikai okosságba is beleütközik, mert a nem védettek mellőzéséről panaszkodnak és az üy politikát követő rendszernek ellenfeleivé válnak. Gazdaságilag is helytelen a túlzott, vagy az osztályokra és foglalkozási csoportokra szorított adósvédelem, mert a nem védett hitelező tönkretételét idézi elő s a nem védett csoportok védelmet követelnek szintén. Ha pedig a hitelező is védelmet kér, az általános moratórium elkerülhetetlen és a gazdasági rend felborul. A túlzott adósvédelem jogilag sem indokolható, a modern jogelvekbe ütköző és gyűlölt privilégiumokra vezet. A fenti általános szempontokból viszgálva a 6300/1932. M. E. sz. rendelet rendelkezéseit, kétségtelennek tartjuk, hogy úgy azzal, mint az azt megelőző 3800/1932. M. E. sz. rendelettel létesített jogállapot ideálisnak nem mondható. Nem vitás, hogy a modern magánjog számos alapvető elvét sérti és mielőbbi leépítése és likvidálása felette kívánatos. De ha már a politikai, vagy gazdasági itt nem tárgyalt szükségszerűség elkerülhetetlenné tette a gazdavédelmi rendelkezések megalkotását, akkor nem lennénk objektív bírálói ezeknek a jogszabályoknak, ha rá nem mutatnánk bizonyos oly törekvésekre, amelyek az utóbbi rendeletben legalább is a modern jogelvek fenntartásának látszatát iparkodnak kifejezésre juttatni, vagy megmenteni a jogegyenlőségen alapuló magánjogi jogszabályokból azt, ami az adott kényszerítő viszonyok között még megmenthető. Ez a tendencia, szemben pld. a sokat tárgyalt román adósvédelmi intézkedésekkel, feltétlenül dicséretreméltó, ámbár azt a súlyos csapást, amely a jogeszmét érte, nem paralizálja. A rendelet óvakodik attól, hogy a mezőgazdának általánosságban privilégiumot adjon, hanem 1. §-ában részletezi, hogy mily esetben és mily feltételek mellett illeti meg a mezőgazdát a védelem. 2. §-ában különleges feltételekhez köti a védelem megadását, amelynek lényege a kötelezettségeknek a lehetőség korlátain belül való folytatólagos teljesítése. A rendelet sehol nem jelenti ki, hogy a teljesítésre általános halasztást ad, tehát a moratóriumnak általánosságban való deklarálásától tartózkodik. Ellenkezőleg, elvben a 13. § első bekezdésében fenntartja a magánjogi lejáratra vonatkozó szabályokat, kifejezetten megerősíti a követelés mennyiségére intézkedő ügyleti rendelkezéseket és a 3. §-ban csak a végrehajtás tekintetében léptet életbe bizonyos korlátozásokat, amelyek az 5. § 3-ik bekezdése szerint a haszonélvezet végrehajtási zár alá vételére, zárgondnok bevezetésére, árverés kitűzésére és megtartására vonatkoznak lényegileg. Hasonló elgondolás jegyében áll a 4. §, amely 17 pontban sorolja fel a végrehajtási korlátozások alól kivett követeléseket és a 4. § 17. pontja, amely az adósra bízza annak eldöntését, vájjon az adott eset-