Kereskedelmi jog, 1932 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 2. szám - Hiteljogi gyakorlatunk 1931-ben

34 KERESKEDELMI JOG 2. sz. mert a munkaadót a felmondás joga feltétlenül megilletvén, őt joga gyakorlásából kártérítési kötelezettség csak akkor terhelhetné, ha jogával visszaélt volna. A nyugdíj szabályzatot sem lehet akként értelmezni, hogy az alkalmazott 10—40 évi szolgálati ideje közöü a munkaadó felmondási jogában korlátozva volna akként, hogy annak gyakorlása esetén kártérítésül nyugdíjat követelhessen (P. II. 2383/1929, KJ. 5). Alperesi r.-t. közgyűlési határozattal hagyván jóvá a nyugdíj szabályzatot, ez alperesre nézve kötelező és lényegében az alapszabályok kiegészítő részének tekintendő. Alperes a nyugdíjperben azzal védekezett, hogy az igazgatóság a nyugdíj szabályzatban nyert meghagyás ellenére a nyugdíjterhek viselésére szánt vagyonrészt alperes egyéb vagyonától el nem különítette és ezen elkülönítendő alap kezelésére hivatott intézőbizottságot meg nem alakította. A Kúria azonban megállapította, hogy e mulasztásnak csak az a jogkövetkezménye lehet, hogy alperes a nyugdíjakért közvetlenül maga felelős (P. II. 8722/1930, KJ. 8—9). Az 1926 évi XVI. t.-c. 15. §-a szerint felszámolás esetében úgy kell a nyugdíjasokat kielégíteni, mintha az arányszám 10% volna. A törvény ugyané §-ának 2. bekezdése az igazságügyminiszterre bízza annak a kérdésnek rendeleti szabályozását, hogy e rendelkezés csőd vagy kényszeregyesség esetében miként nyerjen alkalmazást. Ez a rendelet azonban az ügy elbírálásakor még nem jelent meg és így a Kúria a járandóság mértékét a méltányosság szabályai szerint állapította meg. Felperes kérte még a nyugdíjalapnak az általános felszámolási tömegtől való elkülönítését és bírói letétbe helyezését. Ezzel a kérelmével a Kúria elutasította, mert fenti tényállás alapján ilyen nyugdíjalap alperesnél nem volt, a nyugdíjterhek tehát közvetlenül magának alperesnek tartozásai és felperes nyugdíjának a felszámolás befejezte után a jövőben lejáró részletei a 919/1917 M. E. sz. rendelet 18. §-a értelmében amúgy is törvényszerű biztosítást nyernek (P. II. 8722— 1930, KJ. 8—9). A vételi jog köréből kiemelkedik a Kúria 44. sz. jogegységi döntvénye (KJ. 4). E döntvény a megrendelésgyüjtési tilalomra vonatkozik és oly vitás kérdést dönt el, melyre vonatkozóan eddig a bírói gyakorlat erősen ingadozott, holott a kérdés mezőgazdasági gépgyárainkra és a kísbirtokosságra exisztenciális fontosságú, miáltal közgazdasági jelentősége is nagy. Az 1900 évi XXV. t.-c. í. §-a szerint nagyobb gazdasági gépekre vonatkozó megrendelések gyűjtése kisbirtokosoknál csak úgy van megengedve, hogy a megrendelést a községi elöljáróság hitelesíti. Enélkül az ügylet hatálytalan. Gyakori azonban, hogy a kisbirtokos megrendelő a hatálytalan ügylettel vett gépet elfogadja és használatbaveszi, mely esetekben a gyárak az Mt. 961. §-ára hivatkoztak, melynek értelmében a meg nem felelő alakban kötött szerződés a teljesítés elfogadásával rendszerint érvényessé válik. A 44. sz. döntvény szerint azonban ily esetekben nem pusztán ügyleti alakszerűség elmulasztásáról van szó, hanem a tapasztalatlan megrendelők védelmére szolgáló, a hatósági jóváhagyással egy tekintet alá eső érvényességi kellék hiányáról. A törvény 4. §. 2. bek. szerint a tilalom ellenére létrejött ügylet csupán ,,a megrendelővel szemben hatálytalan. Ez ugyan egyoldalú semmisséget jelent, de ezáltal a törvény által védeni kívánt kisbirtokos nem juthat rosszabb helyzetbe, mint volna kétoldalú semmisség esetében. Az az érvelés sem áll meg, hogy a gép a használat következtében veszít forgalmi értékéből és így az ügylet hatálytalanítása csak a megvédendő megrendelőre káros, mert az értékcsökkenést meg kell térítenie. A semmisség oka u. i. az eladó tilos cselekménye lévén, az átvevő a rongálódásért csak dolus vagy culpa lata esetén felel. A vételi jogra vonatkozó egyéb határozatok közül a legérdekesebbek a tulajdonjog fenntartás kérdésére vonatkoznak, mely a részletügyletek mai virágzása mellett elsőrendű jogi problémává nőtte ki magát. A tulajdonjog átszállása az áru átadásakor áll be; tehát ha eladó a tulajdon átruházást a vételár megfizetéséhez, mint felfüggesztő feltételhez akarja kötni, ezt legkésőbb az áru átadásáig kell megtennie, mert ennek megtörténte után már ő nem tulajdonos (P. VII. 7971/1929, KJ. 5). Ugyancsak a tulajdonjog fenntartással összefüggő nagy gyakorlati jelentőségű kérdést dönt el a következő határozat: Eladó tulajdonjog fenntartással adott el egy autót és vevők fedezeti váltókat adtak. Ezeket eladó leszámitoltatta. Utóbb vevők nem fizetvén ki a vételárat, eladó az autót a szerződés értelmében visszavette. Vevők azt vitatták, hogy ehhez joga nem volt, mert a váltók leszámítolása révén a vételárat eladó megkapta és vevők most már a váltóbirtokossal kerültek jogviszonyba. Ezzel szemben eladó azzal érvelt, hogy a váltók csak fedezeti váltók voltak, eladó váltókötelezettségbe került a váltóbirtokossal szemben, sőt utóbb a váltók egy részét ő volt kénytelen beváltani. A Kúria ezek alapján elismerte eladó jogát ahhoz, hogy a tulajdonjog fenntartásából eredő jogait érvényesítse (P. VII. 2995/1930, KJ. 11). Annak kikötése, hogy eladó az ügylet meghiúsulta esetén a már befizetett vételár részleteket megtarthatja, részletügyleteknél