Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 1. szám - One-man company

22 KERESKEDELMI JOG 1. sz. mennyiséget, mivel ezt teljesíteni nem tudja, — egyszersmind közölte vele, hogy már addig is kára merült fel azzal, hogy az alperes részére beszerzett anyag felhasználatlanul hever. Az alperes mégis az 1927. évi október 12-én egyezségi megállapodás keltétől eltelt hosszú idő felhasználatlanul hagyásával csak 1928. évi július hó 28. napján, tehát öt héttel a tíz és fél hónapi lehívási határidő letelte előtt — hívott le összesen 250.000 darab dobozt „azonnali" szállításra. A felperes által 1928. évi augusztus hó 6. napján szállított 90.000 darab dobozt kifogásolta. A szállított mennyiséget, mint hasznavehetetlent a felperesnek rendelkezésére bocsátotta, anélkül, hogy alkalmat adott volna arra, hogy az utóbb a perben meghallgatott szakértők véleménye szerint nem teljesen hasznavehetetlennek bízonyult dobozok közül a használhatónak bizonyult 40%-ot kiválogassa.— A le nem szállított menynyiség tekintetében is elállott az alperes az ügylettől, holott a kifogásolt hiányok olyanok voltak, amelyekre mint a rohamos előállítás közben bekövetkezhető gyártási hibákra az alperes késedelmes lehívásával is nyílván okot szolgáltatott s amelyek a további szállítások alkalmával előreláthatóan kiküszöbölhetők lettek volna, amire következtetést enged az a körülmény, hogy az alperes az eljárás során a felperes által a dobozok gyártására beszerzett és felhasznált papírlemezanyag (az árú elkészítéséhez szükséges anyag legfontosabb része) elleni minőségi kifogásától elállott. Alkuszdíj. 13 A kikötött és a szokásos ügynöki jutalék megfelelően mérsékelhető, ha az adott esetben ügynök kifejtett tevékenységéhez és a szerződő feleknek a közvetített ügylethez íüződő vagyoni érdekéhez viszonyítva túl magasnak látszik. (P. VII. 7.915/1929. sz. a. 1930. okt. 31-én.) Az irányadó tényállás szerint a felperes ügynöki tevékenysége abban merült ki, hogy 1929. április hó 9-én az alperestől a cég üzleti céljaira megfelelő ház megvételének közvetítésére nyervén megbízást, tudomására hozta az alperesnek, hogy vitéz E. A. háza eladó. Az alperesnek az ajánlott ház mindenben megfelelt. Erre összehozta az alperest az eladóval, közöttük az ügylet létrejött és 1929. április 19-én már az adásvételi szerződést is írásba foglalták s alperes a vételárt kiegyenlítette. A felperes ügynöki munkája tehát 10 nap alatt zajlott le. Tekintetbe véve ezt a rövid időt és ennek következtében a felperes aránylag csekély munkáját, a fenti jogszabály alapján a m. kir. Kúria az alperes részérő! már eddig szolgáltatott 1600 P.-vel a felperest megfelelően díjazottnak találja. Figyelmen kívül hagyva tehát mint jelen esetben közömbös ténykörülményeket, hogy a felek kikötötték-e az l%-ná\ magasabb ügynöki jutalékot, vagy hogy az ügyletkötés helyén mennyi a szokásos jutalék, a fellebbezési bíróság ítéletének megváltoztatásával a felperest leszállított keresetével a Kúria elutasította. Életbiztosítás. 14. A biztosítási szerződés kiegészítő részét képező általános feltételekben foglalt az a kikötés, mely a kor tekintetében történt helytelen adatbevallásról intézkedik, csak jóhiszemű tévedésre vonatkozik, de nem hívatkozhatík arra az, ki szándékosan tett hamis bevallást. (P. VII. 3678/1930. sz. a. 1930 okt. 23-án.) A biztosítási szerződés kiegészítő része gyanánt szolgáló általános feltételek 14. §-a a biztosított korának a valóságtól eltérő bevallása esetére akként rendelkezik, hogy ha kiderül, hogy a szerződők helytelenül bevallott koradatok folytán a kelleténél kisebb díjat fizettek, a biztosított tőke leszállíttatik arra az összegre, amely a tényleges díjfizetés és a helyes kor alapján a biztosítás megkötésekor biztosítható lett volna, ha a biztosítottak egyike a szerződés megkötésekor a 60. korévet már meghaladta, amikor is a biztosítási szerződés érvénytelenné válik. Alapos az alperesnek az a panasza, hogy a fellebbezési bíróság az általános biztosítási feltételeknek ezt a rendelkezését jogszabálysértéssel értelmezte akként, hogy a helytelen korbevallás minden esetére, tehát arra az esetre is alkalmazandó, midőn a bevallás a biztosított részéről szándékos tévedésbeejtés célzatával történt. Adott esetben ugyanis nincs kizárva annak a lehetősége, hogy a biztosítási szerződés megkötése szempontjából a biztosított korának akár magában véve, akár egészségi állapotára való tekintettel és azzal kapcsolatban oly jelentősége van a biztosító előtt, hogy bizonyos kor fennforgása és a valóságnak megfelelő bevallása esetén a szerződést semmi esetre se találná megköthetőnek. Ha tehát a biztosító a biztosítási feltételek idézett rendelkezése szerint eltekint is attól, hogy bár helytelen, de jóhiszemű korbevallás esetén a szerződést érvénytelenség okából megtámadhassa, viszont okszerűen feltehető akarata szerint nyilván nem mondhat le arról, hogy a szerződést a kor bevallásánál fennforgó szándékos megtévesztés okából érvénytelennek tekintse. Ezzel az alperesnek a szerződés értelmének megállapítására irányuló bizonyítási indítványa tárgytalanná vált. A továbbiakban a kir. Kúria azt az álláspontot foglalta el, hogy a felperest és elhalt nejét s közlési kötelezettség tudatos és szándékos, az alperes tévedésbe ejtését célzó megsértése terheli abban, hogy a biztosítási szerződés megkötésének alapjául szolgáló ajánlatban s az ezzel kapcsolatos orvosi vizsgálat alkalmával a felperes nejének születési idejét a valóságnak megfelelő 1867 június 14. napja helyett 1877. június 10. napjában jelölték meg. Nem tehető fel ugyanis a felperes nejéről, aki társadalmi állása szerint kétségen kívül kellő műveltséggel birt, hogy születési idejét nem tudta; nem tehető fel hasonló indokból a felperesről sem, hogy felesege korát legalább megközelítőleg ne ismerte volna, de nem tehető fel mindkettőjükről különösen az, hogy az életkor bevallásánál az ember életébe jelentős időtartamot