Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1931 / 7. szám - Kényszeregyezségi bejelentések szankciója
7. sz. KERESKEDELMI JOG 129 messzebbmenő védelmet kell nyújtani; végül pedig az előzetes intézkedések foganatosítását megfelelő kauciótól kell függővé tenni és az előzetes intézkedések elrendelése elleni feifolyamodás halasztó hatálya csak megfelelő magas kaució ellenében legyen kizárható. Mert ne felejtsük el, hogy a reklámszédelgés tisztességtelen verseny-eszköz ugyan, de egyes, a versenytörvénnyel visszaélő felpereseknek perlési mániája legalább is hasonló tisztességtelen verseny a gyöngébb versenytársakkal szemben. Ez ellen pedig utóbbiakat mindenesetre jobban meg kell védeni, mint eddig a kamarai választott bíróság gyakorlata tette. Végeredményében tehát mi is az előzetes intézkedések megengedhetősége mellett vagyunk, de csakis megfelelő kautélák mellett. És itt megemlíthetjük, hogy a Kereskedelmi Kamara iparjogvédelmi bizottsága, amelynél a kérdés néhány héttel ezelőtt szóbakerült, hozzászólásom után hasonló álláspontot foglalt el. (Folytatjuk.) Kényszeregyezségi bejelentések szankciója. Irta: Dr. Trattner Albin, ügyvéd. A kényszeregyezségi rendelet 52. §-a szerint a hitelezők követeléseiket bejelenteni és a követelés keletkezését, lejáratát és jogcímét megjelölni tartoznak. Köteles a hitelező, aki külön kielégítésre jogosult, a külön kielégítés alapját és azt is megjelölni, hogy a fedezet mekkora. Ugyanez vonatkozik azokra, akiknek követelése kezes, vagy adóstárs kötelezettségével van biztosítva. Ez a rendelkezés a Ke. rendelet egész structurája szerint azt célozza, hogy megállapíttassék az, hogy kiknek és milyen követelése esik a kényszeregyezség hatálya alá és hogy csak azok vegyenek részt a szavazásban, akiket a kényszeregyezség érint. Innen van az, hogy a rendelet 69. §-a szószerint idézi az 52. §-t, amikor megállapítja, hogy nincsen szavazati joga annak, akinek külön kielégítési alapja van, vagy akinek követelése kezes, vagy adóstárs kötelezettségével fedezve van, — illetve nincsen szavazata a fedezettnek látszó követelésrésze tekintetében. A kérdés, amit meg akarunk vizsgálni, ezekután az, hogy mi a helyzet akkor, ha a hitelező tévedésből, vagy szándékosan elhallgatja azt, hogy a követelése akár kezes, akár adóstárs kötelezettsége által biztosítva van, — feltéve, hogy ezt az adós sem jelenti be. A kérdés egy aktuális ügy folyamán vetődött fel, — ahol is az történt, hogy egy hitelező 40.000 pengő kölcsönt adott egy közkereseti társaságnak akkor, amikor még 4 tagja volt a cégnek. Két tag idővel kilépett ügy, hogy akkor, amidőn 4 év multán a cég fizetésképtelen lett, a társaságnak már csak 2 beltagja volt. A hitelező bejelentette a követelését anélkül, hogy bejelentésében említést tett volna arról, hogy követelése, a cégtől korábban kilépett cégtagok kötelezettségével fedezve van. Ennélfogva 40,000 pengős szavazatával eldöntötte a kényszeregyezség sorsát és miután az egyezséget (25%) megszavazta, az jogerőre emelkedett. Ezt követőleg pedig pert indított a cégből már í korábban kilépett 2 cégtag ellen 40.000 pengő ; erejéig. Ezek azzal védekeznek, hogy a kényszeregyezség elfogadásával és megszavazásával, a hij telező lemondott az adóstársakkal szemben érvényesíthető jogairól, mert bejelentésében nem je! lölte meg, hogy követelése fedezve van és jogfentartással sem élt. A Ke. rendelet nem ad semmiféle felvilágo! sítást a feltett kérdésre. Előírja ugyan, hogy a hitelező köteles bejelenteni azt, hogy követelése mivel és mennyire van fedezve, de látszólag ezt csak azért teszi, I hogy megállapítható legyen, hogy a hitelezőt I milyen összeg erejéig illeti szavazati jog. A bírói gyakorlat sem alakult ki teljes hatái rozottsággal e kérdés körül, mert tudomásunk | szerint a Cüriának csak két ízben volt alkalma vele foglalkozni és a hozott határozatok bizonyos fokig ellentétesek. A Cüria VII. tanácsa 3860'1926. számú ítéletével kimondotta, hogy a külön kielégítési joggal bíró hitelezőt szavazati jog csak akkor illeti, ha kifejezetten lemond külön kielégítési jogáról, — a II. tanács 2433 1927. számú határozata már világosabban és határozottabban arra az álláspontra helyezkedik, hogy az a hitelező, aki nem jelentette be külön kielégítési jogát és az egész ; követelésével szavaz, úgy tekintendő, mint aki I külön kielégítési jogáról lemondott. Két jogelvet kell a kérdés eldöntésénél szem előtt tartani. Az első az, hogy általában egy jogról való lemondásnak, hogy az érvényes legyen, kifejezettnek és praecisnek kell lennie. Erről azonban a fentiek szerint szó sem lehet, hiszen a Cüria is azt mondja, hogy úgy tekintendő az ilyen hitelező, mint aki jogairól lemondott. Ezen szemszögből nézve tehát a Cúria Ítélete nehezen bírja el a jogi helytállóság kritikáját. Viszont azonban jogelv az is, hogy aki egy megállapodáson, vagy egyezségen túlmenően, akár a szerződő féllel, akár harmadik személyivel szemben, további igényeket kíván támasztani, ebbeli jogát az egyezség kötésekor fenn kell tartania. Ha ezt a jogelvet alkalmazzuk a jelen esetben, akkor a Cúria fentidézett határozata kétségkívül konsequens és helyes. A külön kielégítési alap bejelentésére a Ke. rendelet szerint a hitelező kötelezve van. Ezen kötelezettség elmulasztásának a rendelet szerint az lenne a ,.következménye", hogy a hitelező a teljes követelésével szavaz, vagyis a hitelező azért, mert egy előírt kötelezettségét ! nem teljesítette, előnyben részesült. A logika törvényeivel ez semmiesetre sem egyeztethető össze és nyilvánvaló, hogy a bejelentési kötelezettség elmulasztásából, a bejelentésre kötelezettnek nem lehet előnye, hanem I ellenkezőleg, hátránya kell, hogy legyen.