Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 5. szám - A gazdasági lehetetlenülés - hitbizományoknál - Bojkott

5. sz. KERESKEDELMI JOG 103 akkor is követelhető, ha a kölcsönadó s kölcsönvevő iél a kölcsönügvleí tekintetében megegyeztek. (P. VII. 432 1930. sz. a. 1931. márc. 18-án.) Biztosítás. S5. A keresk. törv. 468. §-ának harmadik bekezdésében foglalt az a rendelkezés, hogy: az írásbeli biztosítási szerződéssel egyenlő hatályúnak tekintendő, a biztosító könyveibe való bevezetés, megtörténtnek veendő, ha a biztosító a biztosítási ajánlatot, annak vételétől számítandó 48 óra alatt vissza nem utasította — az erészben egyöntetűen követett bírói joggyakorlat értelmében csak arra az esetre vonatkozik, ha az ajánlat a biztosítási ügylet jogérvényes megkötése tekintetében ettől eltérő külön kikötést nem tartalmaz. (P. VII. 86 1930. Fej. sz. a. 1931 márc. 3-án.) A jelen esetben a 3. alatt eredetiben becsatolt biztosítási ajánlat. — és pedig annak úgy főszövegében, mint az általános bizt. teltételek 9. §-ának 1. pontjában — a biztosítónak, az irányadó tényállás szerint a biztosított által magára nézve kötelezőnek elismert olyan értelmű kijelentését foglalja magában, hogy a társaságnak (az alperesnek) jogában áll 10 nap alatt az ajánlatot elfogadni, vagy visszautasítani. Minthogy pedig ez a 10 napos határidő még akkor sem telt el. az ajánlatnak az alperesi társaság által, nem vitásan 1928. szeptember 27-én történt visszautasításáig, ha az ajánlat vételének napjául, a felperes vitatta 1928 szept. 20-dika. vagyis az a nap vétetnék, amelyen az ajánlat a biztosítási ügynöknek átadatott, ezért helyes a fellebbezési bíróságnak az elsőbírói ítélet indokolásából átvett az az álláspontja, hogy az alperesi biztosító társaság az ajánlatnak az említett napon történt visszautasításával a fenniorgó esetben késedelembe semmiképen nem esett, és ehhez képest a felek között biztosítási szerződés létre nem jött. A fentiekből okszerűen következik, hogy teljesen céltalan és így felesleges volt az adott esetben annak vizsgálata, hogy az ajánlat mely napon adatott át az alperes megbízottja kezéhez? az erészben felajánlott felperesi bizonyítás felvételének mellőzésével tehát, a fellebbezési bíróság lényeges eljárási jogszabályt nem sértett. Helyesen állapította meg" a fellebbezési bíróság azt is. hogy a biztosítás kezdetének az ajánlatban naptárszerűen történt megjelölése, csak arra az esetre vonatkoztatható, ha az ajánlatot a biztosító elfogadta és így a biztosítási ügylet létrejött: mert a biztosítás kezdetének naptárszerű meghatározása (a kötvényben) csak azzal a következménnyel jár. hogy ilyen esetben a biztosító által viselendő kockázat mindenesetre ezzel a nappal veszi kezdetét; amiből nyilvánvaló, hogy a jogügyleti erővel még nem biró ajánlatnak ilyen tartalma, amely ajánlatnak, mint a biztosítandó egyoldalú tényének az alapján, a biztosító kockázat viselésérői még szó nem lehet, hanem lehet és van szó csak akkor, ha és amenynyiben az ajánlatnak a biztosító által történt elfogadásával, a biztosítási ügylet tényleg létrejött: és pedig a biztosítás kezdete naptárszerü megjelölésének a kötvény szövegébe való felvétele mellett. 86. Többszörös biztosítás és utánbiztosítás közti különbség. Utánbiztosító ielelössége. (P. VII. 4463 1930. sz. a. 1931 márc. 27-én.) A fellebbezési bíróság által a felek egyező előadása alapján nem vitásként megállapított tényállás szerint a felperes a keresetben megjelölt ingóit az 1925. évi április hó 7-én kelt kötvénnyel az I. r. alperes a Magyar-francia Biztosító társaságnál 40.000 P erejéig és 1925. évi április hó 22-én II. r. alperes Anker általános biztosító társaságnál 20.000 P erejéig biztosította; az ingók a biztosítási szerződések létrejöttekor 50.000 pengőt értek, míg a biztosított esemény által okozott kár 36.511 P 02 fillért tett. A per során a felperes az I. r. alperessel kiegyezett még pedig a feleknek a m. kir. Kúriához beadott kérvényükben foglalt egyező előadása szerint olykép, hogy az I. r. alperestől járó követelésére 18.000 pengővel kielégítettnek jelentette ki magát s fenntartott keresetében csupán a II. r. alperestől követeli a biztosítási összegek arányának megíelelően a kár egyharmad részét s a követelésével elutasító fellebbezési bírósági ítélettel szemben a K. T. 471. §. 1. bekezdésében foglalt jogszabály megsértését panaszolja. A K. T. 471. §-a többszörös biztosítás esetére különbséget tesz a szerint a mint valamely tárgy ugyanazon időre és ugyanazon esemény ellen egyidejűleg vagy az alapbiztosítás mellett utánbiztosítással biztosíttatik s míg az első bekezdésében többszörös de egyidejű biztosítás esetére úgy rendelkezik, hogy az egyes biztosítások öszszesen csak a tárgy teljes értéke erejéig érvényesek s emellett kimondja, hogy az egyes biztosítók olyan arányban felelnek, a milyenben az általuk biztosított összeg az egész biztosítási öszszeghez áll. addig a szakasz második bekezdése arra az esetre, hogy valamely tárgy (mint a jelen perbeii esetben is) utánbiztosíttatik. csak annyit mond, hogy a későbbi biztosítás csak annyiban érvényes, amennyiben a korábban biztosított öszszeg a tárgy teljes értékét nem fedezi s nem tartalmaz rendelkezést arra, hogy az egyes szerződések alapián a biztosítók hogyan felelnek. A most idézett anyagi jogszabály értelmében a II. r. alperessel kötött biztosítási szerződés az irányadó tényállásra tekintettel annak megkötésekor a tárgyak összértékének az L r. alperessel kötött szerződéssel nem biztosított része, tehát 10.C00 P erejéig vált érvényessé. Ami pedig a II. r. alperes felelősségéi illeti, ámbár a 471. §. 2. bek. nem tartalmaz rendelkezést az utánbiztoiító felelősségének a mérvére, azonban a biztosítás gazdasági céljára és a kártérítés fogalmára tekintettel az alap és az utánbiztosítás egymástól független, külön-külön önálló biztosítási szerződéseknek lévén tekintendők, a 471. §. 2. bekezdésében az utánbiztosítás érvényességére vonatkozó jogszabály tolvományaként az utánbiztosíto felelősségét is meg kell állapítani — az általa biztosított összeg keretén belül — a kárnak arra a részére, amely a biztosított részére az alapbiztosításból folyóan megtéríthető nem volt. A kártérítés összegének a meghatározásánál pedig a K. T. 478. §-ában foglalt anyagi jogszabályból kell kiindulni. Az összegszerűség tekintetében azonban a felperes követelése az ügy jelen állásában elbírálható nem volt. Igaz ugyan, hogy a kifejtettek értelmében az I. r. alperes kötelezettsége a