Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 5. szám - Csendes felszámolás

KERESKEDELMI JOG 5. sz. tapasztalat azt is bizonyítja, hogy vagyontárgyak értékesítése, ha az oly személy részéről történik, akiről tudják, vagy feltételezik, hogy szorult helyzetben van, s hogy meghatározott időn belül ennek az értékesítésnek minden körülmények között meg kell történni, sokkal kedvezőtlenebb eredményt mutat, mint egyébként. Még akkor is, ha a legértékesebb és legforgalmibb javakról van is szó. Mindez indokolttá teszi a társaság vezetőségének abbeli kötelezettségét, hogy kellő előkészítés nélkül a társaság megszűnése s az ezt szükségképen megelőző felszámolás nyilvánosságra ne jusson. Ezen kötelezettség elmulasztásával az intézőség a társaság érdekei ellen súlyosan vétene, mert egyrészről a társaság meglévő értékeit lefokozná, adósainak felelősségét meglazítaná, hitelezőivel szemben pedig oly türelmetlenséget és szigort idézne fel, amely a társaságra fokozottabb terheket róna. A csendes felszámolás ezek szerint nem egy a törvény által elrendelt és kellő formában elhatározandó felszámolás kijátszása, vagy megkerülése, hanem éppen ellenkezőleg a jogi értelemben vett felszámolás eredményes keresztülvitelének biztosítására szükséges előkészítése. Ennek elhatározása a dolog természeténél fogva annak a szervnek hatáskörébe tartozik, amely hivatva van a társasági ügyvitelre. Ha az igazgatóság azt látja, hogy a társasági üzlet eredményes továbbfolytatása nem várható, a rá háruló gondossággal köteles gestioját ehhez a helyzethez alkalmazni. Vagyis tartózkodni fog újabb ügyletek megkötésétől, amelyek a fennforgó gazdasági helyzet és a társaság subjectiv viszonyaira való tekintettel károsaknak mutatkoznak, ellenben a társaság üzletvitelét meglévő értékeinek lehető legelőnyösebb conserválására és mobillá tételére fogja korlátozni, másrészről pedig a társasági terhek visszafizetése tekintetében olyan megoldásra törekszik, amely lehetővé teszi ezeknek zavartalan lebonyolítását. Önként értetődik, hogy mindezt azzal a rendes kereskedői gondossággal tartozik elvégezni, amelynek a vezetőség minden lépésénél és magatartásánál meg kell nyilatkoznia. A. társaság vezetőségének csak akkor szabad a felszámolás elhatározását a közgyűlés elé vinni, ha az ennek sikerességét biztosító kellő előrelátással véghez vitt ez az előkészítés megtörtént. Ellenkező magatartás esetén a társaság vezetősége olyfokú gondatlanságot tanúsítana, amelyért joggal lesz felelősségre vonható. Az ezzel járó értékrombolás joggal lesz az igazgatóság mulasztására visszavezethető. Kérdés már most, vannak-e a csendes felszámolásnak időbeli határai, amelyeken túl az igazgatóságnak fentvázolt magatartása már sérti törvényben előírt kötelezettségeit. A válasz adva van a Kt. 187. §-ának azon rendelkezéseiben, mely szerint az igazgatóság az alaptőke felének elveszte esetén tartozik közgyűlést egybehívni és a felszámolás kérdését napirendre kitűzni, — ha pedig a társasági tartozások meghaladják a társaság vagyonát, úgy csőd kérés iránt kell intézkedni. Ezen rendelkezésből szükségszerűen következik, hogy a csendes felszámolás mint a hivatalos felszámolás előkészítése csak addig az időpontig lesz megengedett és indokolt, amíg a törvényben előírt kötelező felszámolás előfeltételei be nem következnek. Ez korántsem jelent annyit, hogy az igazgatóság a rendes kereskedői gondosság szemelőtt tartásával mindaddig jogkövetkezmények nélkül húzhatja a felszámolás közgyűlési elhatározását, amíg a társaság el nem érkezik az ínsolvencia határáig. Ugy amiképen a rendes kereskedői gondosság közelebbi tartalmát egyéb magatartásnál sem lehet concretízálni, ugyanez áll a felszámolás előkészítése tekintetében is. A csendes felszámolásnak semmi egyéb célt nem szabad szolgálni, mint kizárólag csak azt, hogy a közgyűlés által elhatározandó hivatalos felszámolás kellően elő legyen készítve és ne járjon a vállalati, valamint a hitelezői, és részvényesi érdekek szempontjából nagyobb értékrombolással, mint amennyi elengedhetetlenül szükséges. Némileg a tárgyalt kérdés körébe vág a német E. 71. §-ban foglalt az a rendelkezés, amely a Vorstand felelősségét (nagyjában a Kt. 187. §-ával egyezően) feltétlenül megállapítja, ha a Vorstand a társaság insolventiájának tudomására jutásától számított két hét alatt sem csődnyitás, sem az egyezségi eljárás megindítása iránt nem intézkedik. A rendelkezésben rejlő gondolat helyességéhez éppoly kevéssé férhet kétség, mint nem a Kt. 187. §. azon utasításához, amely „azonnali" intézkedést követel. Felmerül azonban az a kérdés, vájjon oly esetekben, amikor komoly kilátás van arra, hogy a társaságnak a hivatalos, tehát mondjuk kényszeregyezségi eljárás megindítása nélkül is sikerül hitelezőível egyezséget kötni, indokolt és okszerű-e az igazgatóságnak a törvényben előírt azonnali eljárást kötelességévé tenni és ennek elmulasztása esetén felelősségét pusztán ezokból megállapítani. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy gyakran fordul elő oly eset, amelyben a csőd megnyitásával, vagy a kényszeregyezségi eljárás folyamatbatételével sokkal nagyobb károsodás éri a társaságot és az érdekelteket, mint akkor, ha ennek elkerülésével magánúton sikerül egyezséget létrehozni. Hogy ennek sikere mennyi idő alatt dől el, ezt naptárilag nem lehet kiszámítani. A cél, amelyet a törvény a tárgyalt rendelkezéssel elérni akar, nyilvánvalóan az, hogy egyrészről harmadik személyek az insolventia leleplezése következtében ne szenvedhessenek kárt, azáltal, hogy a társasággal üzleteket kötnek, másrészt pedig, hogy a vagyonértéke-