Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 3. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk az 1929. évben

58 KERESKEDELMI JOG 3. sz. például bűnügyi eljárás megindításának kilátásba helyezése nem képez jogellenes kényszert. (P. II. 62/1928. — K. J. 6.) Általános jogszabályok kiterjesztő értelmezésével mondta ki a Kúria (P. IV. 1667/ 1928- — K. J. 4.), hogy aki szerződéses nyilatkozatának megtételénél tévedésben volt, nyilatkozatát abban az esetben is megtámadhatja, ha a tévedést nem a másik fél okozta, amennyiben a másik félre aránytalan nyereség háromolnék. A megtévesztésnek magával az ügylet létesítésével kell kapcsolatosnak lenni, hogy ez alapon az ügyletek érvényessége megtámadható legyen; ellenben ha a megtévesztés csak az ügylet lebonyolításában jelentkezik, ez csak az ügylet nem kellő teljesítéséből származó jogok érvényesítésére nyújthat alapot, mely jogok közé azonban az ügylet érvénytelenítése és az in integrum restitució nem tartozik. (P. IV. 5297/1928. — K. J. 6.) Turpis causa esetén, tehát az üzleti tisztességbe és a jó erkölcsökbe ütköző szerződés semmis, s annak joghatása nincs; (P. IV. 1879/1929. — K. J. 8—9.) és turpis causa bilaterális esetén a teljesített szolgáltatás csak jogtalan gazdagodás esetén térítendő vissza. (P. IV. 7858/1928. — K. J. 11.) A K. T. 24. §. értelmében, aki valamely cég bitorlása által jogaiban sérelmet szenved, követelheti, hogy a bitorló a cég további használatától eltiltassék. — A Kúria e §. értelmezésében mind liberálisabb álláspontot foglal el; és míg korábban csak a bejegyzett cégeknek, később a be nem jegyzett cégeknek, a legújabb esetben már a nem kereskedőnek is megadja a cég jogosulatlan használója elleni oltalmat, amennyiben a jogosulatlan cég használata által jogaiban sérelmet szenved. (P. IV. 7421/1928. — K. J. 7.) Ez mindenesetre az 1923. V. t.-c. 7. §-ának a cégoltalmat a helyi és alaki korlátozásoktól ment szabályozásában leli magyarázatát; mert a versenytörvény az elismert cégnek oltalmat ad oly céghasználattal szemben is, melyet valaki nem ugyanazon helyen folytat, amennyiben az újabbi cége a versenytárséval összetéveszthető. — Jelen döntés azért is érdekes, mert az adott esetekben felperes versenytársi minőségét nem tudta igazolni, úgy hogy a bíróság nem a Tvt., hanem a K. T. alapján döntötte el a vitát. Az üzletátruházás körében figyelmet érdemel az a döntés, hogy nem minden, a kényszeregyességi eljárás folyama alatt történt üzletátruházás zárja ki az átvevő felelősségét; hanem csupán a Cs. k. k. e.-ről szóló rendelet 31. §. 2. bekezdése alapján, vagvis az egyesség értelmében létrejött üzletátruházás esetén, míg egyébként az üzletátruházás szabályain semmi változás nem történik. (P. VII. 6111/ 1928..— K. J. 9—9.) A főnök és alkalmazott jogviszonyában sok vitás kérdést eldöntött a Kúria jogegységi tanácsának most hozott 40., 41. és 42. sz. polgári döntvénye. — (Lásd Hazai joggyakorlat részben mai számunkat). — Vitára adott alkalmat az a kérdés, hogy ha az alkalmazott a törvényes felmondási időre járó fizetésén felül a szolgálati szerződésben kikötött és még le nem járt egész szolgálati időre kívánja igényét érvényesíteni, vájjon ez esetben is érvényben van-e az Ipartörvény 97. §. alapján kialakult gyakorlat, mely szerint az alkalmazottnak az illetményhez joga van tekintet nélkül arra, hogy kár érte-e vagy nem? A Kúria (P. II. 5332/1928. — K J. 1.) kimondta, hogy ez esetben az alkalmazott követelése mint kizárólagos kártérítési követelés jelentkezik. — Ebből pedig következik, hogy az alkalmazottnak kell igazolni a kárt; valamint az is, hogy az alkalmazott is tartozik kárának minél kisebb terjedelemre való szorítására nézve közrehatni, és máshol hivatásának megfelelő munkát vállalni. — A munkakörhöz való igény tekintetében a Kúria kimondta (úgy mint régebben), hogy az üzletmenet oly kedvezőtlen alakulása, mely létszámcsökkentést tesz szükségessé, kellően indokolja az alkalmazottnak más működési körbe való beosztását. (P. II. 1184/1928. — K. J. 6.) — A remuneráció kérdésében kimondta a Kúria (P. II. 3445/1928. — K. J. 7.), hogy a kifejezett kikötés nélkül bár, de rendszeresen juttatott remuneráció a fizetés kiegészítő részévé válik; annál inkább, amennyiben a munkaadó akár a szolgálati szerződés megkötésekor, akár utóbb magát a remuneráció fizetésére kötelezi; még az esetben is, ha ennek összege vagy mértéke előre meghatározva nincs; mert ily esetben a remuneráció elveszti ajándék jellegét és kötelezettséggé válik. (P. II. 701/ 1928. — K. J. 6.) — A felmondási idő tekintetében kimondta a Kúria, hogy az ügyvédi irodavezetőt legfeljebb 6 havi felmondás illeti meg (P. II. 2607/1929. — K. J. 10.), mely határozat mindenesetre összehasonlítandó a Kúriának 42. számú polgári döntvényével, mert az adott esetben is nagy irodának ügyvédi irodavezetőjéről volt szó. — Gőzmalmi főmolnárra kimondta a Kúria, hogy az nem kereskedelmi alkalmazott, hanem fontosabb teendőkkel megbízott iparossegéd, amin nem változtat a fizetés mikéntje, sem pedig az elnevezés; úgy hogy reá az 1910/1920. M. E. számú rendelet nem alkalmazható. (P. II 409/1928. — K. J. 7.) Az alkalmazottak nyugdíj átértékelése kérdésében a Kúria említésre méltó újabb határozatot nem hozott, amely a régi állásfoglalástól eltért volna, úgy hogy e tekintetben hivatkozunk dr. Berezel Aladárnak a K. J. 3. számában ,,A Kúria munkaügyi tanácsának 1928. évi gyakorlata" cím alatt megjelent kimerítő és kitűnő ismertetésére.